Project Wingman – Felhők felett mindig kék az ég…

A világháborús és modern harci repülős játékokat kedvelők régóta nincsenek elkényeztetve, mert néhány keményvonalas, profiknak szóló szimuláción kívül nem nagyon készült számottevő alkotás. Persze minden évben felbukkan néhány érdekesnek ígérkező cím, de legtöbbjük szinte visszhang nélkül tűnik el a süllyesztőbe.

Az egyik legrégebben futó légi harcokra kihegyezett széria az ACE COMBAT, aminek hetedik része másfél éve húzott el a fejünk felett. A japánok üdvöskéje nem véletlenül került említésre, hiszen a Project Wingman kísérteties hasonlóságot mutat az ászokkal.

Mielőtt nekifutnánk a felszállásnak kanyarodjunk vissza néhány mondat erejéig a kezdetekhez. Az első 3D repülő szimulátort a hetvenes években Bruce A. Artwick készítette, aki később egy mérnök-pilóta barátjával megalapította a subLogic nevű céget. A Flight Simulator elsőként Apple II és TRS-80 gépekre jelent meg, hogy évekkel később Microsoft Flight Simulator néven induljon világhódító útjára. Az aranykor legjobbnak tartott szimulátorai a MicroProse nevéhez fűződnek, akik a Sid Meier által összekalapált HellCat Ace című háborús repszimmel hallattak magukról először, hogy aztán további címekkel küzdjék magukat a csúcsra. A nyolcvanas években szárnyait bontogató EA is bepróbálkozott a műfajjal, de az Accolade és Lucasfilm Games nevéhez is számos próbálkozás köthető.

Az ismerkedés elején érdemes leszögezni, hogy a Project Wingman nem hardcore szimulátor, elég sok árkád jellemzővel operál, többek között külső nézetet és repülést segítő könnyítéseket is kapunk. A játékban kevéssé meglepő módon földi, tengeri és légi célpontok ellen kell vonulni, alkalmanként egy hadművelet részeként, ilyenkor bizony oda kell figyelni, hogy legjobb haverunk nehogy baráti tűz áldozata legyen. A repülhető gépek javarészt valós modellekről lettek mintázva, de a különböző jogi huzavonát elkerülendő nem pontos leképezésről van szó.

A kampány során három tucatnál is több küldetésben vehetünk részt, amiket időnként extrém kihívásokkal is megbolondítanak, de ász pilóták felbukkanására is számítani lehet. A felejtős szinopszis szerint egyébként a nem túl távoli jövőben járunk, ahol egy geotermikus-energiaforrást birtokló földrészt kell védelmezni és felszabadítani.

Mivel az ausztrál Sector D2 nem egy gigastúdió nem meglepő, hogy átvezetőket nem kapunk, csupán a küldetések közti eligazítások alapján tudható éppen merre tartunk a történetben. A gépek irányíthatósága kiváló, ezért a bevetések szórakoztatóak, a nehézség jól skálázható, de azért egyes funkciókat szokni kell. A program VR kompatibilis, ennél érdekesebb viszont, hogy támogatja a HOTAS kontrollereket, így ha valaki autentikusabb élményt szeretne, arra is lehetőség van.

A kampány végeztével neki lehet ugrani a Conquest játékmódnak, amiben… kapaszkodjatok meg… stratégiailag fontos területeket kell elfoglalni. Hiányosságként felróható, hogy nagyobb bulikban a csapattársakat nem lehet utasítani, így mozgásukat sem tudjuk befolyásolni és nincs a küldetések közben mentés, tehát ha lekapnak a levegőből, akkor a rajtvonalról kell ismét harcba szállni.