A POSTAL sorozat kétségkívül a játékvilág fekete bárányai közé tartozik, hiszen a Running With Scissors polgárpukkasztó szériája abszolút ellenszélben fogant. Postal Dude egy olyan időszakban toppant be, amikor lincshangulat uralkodott az erőszak egyre plasztikusabb ábrázolása miatt, amikor a törvényalkotók és a különböző emberjogi szervezetek együttesen szólaltak fel a „gyermekeket megrontó” produktumok miatt.

A társadalomkritikának címkézett debilség és öntörvényűen alkalmazott, szélsőséges erőszak miatt a Postal hamar kultikus státuszba lépett. Bár a kézről-kézre adott példányok miatt az eladások nem voltak túl acélosak, a fejlesztők jól elvoltak a felhajtással járó állóvízben, sorban érkeztek a kisebb-nagyobb tartalmi bővítések. A stúdió neve gyakorlatilag összeforrott a szériával, ezért megdöbbentő volt, hogy a harmadik számozott részt az orosz Trashmaster csapatának szervezték ki, ami nem volt szerencsés döntés.

Postal Dude harmadik eljövetele ugyanis igazi játékipari hulladék lett annyira, hogy az eredeti alkotók végül a nevüket sem voltak hajlandóak adni az epizódhoz annak ellenére, hogy tanácsadónként derékig benne voltak a fejlesztésben. Bő két évvel ezelőtt aztán befutott a tesztünk tárgyát képező felvonás korai változata, aminek végső verziójával sikerült futni néhány fárasztó kört.

A korábbi részekhez hasonlóan a sztori egy sajtpapíron elfér, gyakorlatilag teljesen érdektelen, csupán körvonalazza az újabb ámokfutást. Emberünk Champ nevű kutyájával az újrakezdés reményében nyakába veszi az országutat, azonban elég hamar pofán kapja a valóság. A páros az arizonai Edensinbe köt ki, ahol haverunknak alkalmi munkákat kell vállalnia a túlélés érdekében.

Ahogy megszokhattuk a készítők ezúttal sem votlak restek reflektálni az aktuális társadalmi és politikai eseményekre, ám a korábban megszokott savazásból jócskán visszavettek és túlsúlyba kerültek filmeket és sorozatokat kifigurázó helyzetek. A poénok meglehetősen vegyes minőséget képviselnek, sokszor a szexualitás köré tekerve, mintha a srácok kifogytak volna a munícióból, vagy ellőtték volna azt a főcsapáshoz.

A sztori missziókat jellemzően a városka prominens alakjai osztják, simlis politikusok, korrupt zsaruk és a helyi nehézfiúk. A szar lapátolástól kezdve a kóbor állatok étkezési célú begyűjtéséig rengeteg alantas munkát kapunk, persze a fősodor masszívabb küldetésekből áll, mint pl. a börtönmeló, ahol a zár alá került intézményből kell valahogy kijutni. A városka meglehetősen nagy, a teljes terület azonban csak fokozatosan nyílik meg.

Sajnálatos, hogy a különböző városrészek töltőképernyővel vannak elválasztva, ami manapság elég idejétmúlt megoldás. Mivel a küldetések általánosan a város legtávolabb eső pontjaira szólítanak bennünket a készítők gondoskodtak a közlekedés felgyorsításáról, elköthető vagy bérelhető robogók, valamint utazási pontok hivatottak rövidíteni az üresjáratokat.

Két fő- vagy mellékküldetés között lehet gyűjtögetni fallosz alakú plüssöket, vagy különböző módon vegzálni az egyébként feltűnően apatikus lakosságot. Az említett kitérők persze csupán az újszülötteknek újdonság, szemen vizelni valakit legfeljebb néhány alkalommal érdekes, ahogy naponta felbukkanó groteszk vérontásra sarkalló Postal Challenge sem több, teljesen öncélú polgárpukkasztásnál.

Persze az alkotók a múltban is szándékosan feszegették a határokat, azonban míg korábban ezt paródiaként lehetett értelmezni, mostanra mindez szánalmas erőlködéssé kopott. Hazudnék, ha azt állítanám alkalmanként nem vigyorodtam el valamilyen utaláson, azonban ezek a szituációk inkább a kontextusnak köszönhetik sikerük, önmagukban nem nagyon működnek. Az agyament gyilkolóeszközök most sem hiányoznak, a hangtompítóként funkcionáló macskát pl. gránáttal is ki lehet bélelni, de végtagok leválasztására alkalmas eszközt is kapunk, illetve különböző tudat- és állapotmódosító szerekkel is élhetünk.

Jó döntés volt a belső nézet visszaállítása, ugyanakkor a játéktér és a karakterek kidolgozása valahol az ezredfordulón ragadt. Néhány újabb funkciót és friss szereplőket leszámítva gyakorlatilag a második rész újrahasznosított változatához lehet szerencsénk, ami önmagában nem lenne baj, de akkor tessék szépen bevállalni, hogy ez csupán egy botoxolt változat. A járműfizika botrányos, ahogy a mesterséges intelligencia sem remekel, utóbbi hibáit szemmel láthatóan úgy próbálták kompenzálni, hogy helyenként egy hadsereggel kell felvenni a harcot. Interakcióba csak olyan tárgyakkal kerülhetünk, amikre a cselekmény szempontjából éppen szükség van.

A harcok többé-kevésbé jól működnek, de az előbb említett A.I gondoskodik róla, hogy ne legyen teljesen felhőtlen a lövöldözés. A POSTAL 4 alatt a negyedik generációs Unreal motor dolgozik, a technológia előnyei alig jelennek meg. Szép számmal találkoztam levegőbe ragadt objektumokkal, többször sikerült padlószint alá szorulnom, de olyan is előfordult, hogy csak az állás újratöltésével tudtam lezárni egy küldetést, ami elég negatívan tudja befolyásolni az ember hangulatát.

Sokakban (így bennem is) felmerült, hogy a fejlesztők szándékosan hagytak ordas hibákat a játékban, mintegy beintve a nagyérdeműnek, azonban ez legalább annyira izzadságszagú poén, mint a játékban elhelyezett és megjelenő humor nagyobb része.