Don’t Be Afraid – A rettegés háza

A csendesebb időszakok kiválóan alkalmasak arra, hogy ránézzünk a bakancslistán jegyzett játékokra, illetve ilyenkor kerülhet sor olyan alkotásokra, amikre a főszezonban nem marad idő. A lengyel Broken Arrow Games horror-kalandja az utóbbi kategóriába tartozik… sajnos a fejlesztők több tekintetben is messze rúgták a pöttyöst. De kezdjük az elején…

A szinopszis egy szalvétán elfér, túl sok eredetiséget nem kapunk. Adott egy család, amelynek tagjai többszörösen terheltek, na előlük kell hosszasan menekülni, miközben a szorult helyzetünkből a kiutat keresgéljük. Ezt a szituációt már sokan feldolgozták, ezúttal annyi csavart kapunk, hogy egy tizenegy éves kisfiút alakítva kell mindezt kivitelezni. Davidet egy ismeretlen rabolta el és tartja fogva félreeső otthonában. Innen kell különböző rejtvényeket megoldva, zárakba illő kulcsokat keresgélve megpattanni.

A játékmenet gerincét a keresgélés és bujkálás jelenti, ami mellé egy idő után a menekülést is hozzácsapják, ugyanis família tagjai prédaként kezelnek bennünket. A történet hátrahagyott feljegyzésekből ismerhető meg, többek feltárul előttünk az elborult család múltja, ami nem éppen habos-kakaós lányregény. Kiderül ugyanis, hogy már mások is megfordultak ezen a horror-tanyán.

A problémák ezen a ponton kezdenek körvonalazódni, ugyanis a korábbi áldozatokat magnófelvételek formájában is megidézik. A készítők pedig nem fogták vissza magukat, elég plasztikus képet kapunk arról mi történt a velünk egykorú gyerekekkel, tehát a fejlesztők elég keményen ropják a penge élén. Ez fajta kendőzetlen nyers tálalás nagyon öncélú, talán a játékmenet hiányosságait hivatott elfedni, miután azt képtelenek voltak egyedi ötletekkel feldobni. A fényforrások használata adott, ugyanakkor rejtőzködésre olyan helyek sem használhatók, amelyek egyébként logikusan kínálnák magukat.

A látvány legfeljebb csak középszerű, ami önmagában nem lenne probléma egy indie-cuccnál, azonban az atmoszféra is hibádzik. Ahogy korábban említettük a matéria keményen hatásvadász, amely érzést az alkalmanként felbukkanó jumpscare szekvenciák csak tovább erősítenek. Az újrajátszásra három eltérő végjáték hivatott ösztönözni, azonban erősen kétséges, hogy ennek a címnek bárki többször ugrana neki.