Spiritfarer – Hét tenger vándora

A Thunder Lotus Game alkotása egy családbarát köntösbe öltöztetett, komolyabb témákat sem kerülő játék, amiben a világok között ragadt lelkeket kell átsegíteni túlvilágra, miután segítettünk nekik feldolgozni az elmúlás traumáját.

A Spiritfarer a látszat ellenére meglehetősen összetett játék, amit az alkotók a különböző műfajok mixelésével értek el. Kapunk egy oldalnézetes platformert, amit nyersanyagok és egyéb javak gyűjtögetésével, illetve némi menedzsmenttel bolondítottak meg, végül pedig nyakon öntötték a szöveges kalandjátékokra jellemző narratívával. A játék főszereplője Stella, akit a nyugdíjba készülő Charon (aki amolyan távoli rokona a Sztüx – vagy Akheron- folyón szolgáló kollégának) nevű „spiritfarer” az utódjának szemel ki. Charon dörgedelmes hangon ismerteti a feladatokat, ami nem más mint felkészíteni az élethez még ragaszkodó lelkeket a túlvilági utazásra. A munkában társunk lesz a macsekunk, akit a kooperatív módban külön is lehet irányítani, bár a játék inkább egyszemélyes móka, így érdemes négylábú haverunkat a gépre bízni.

A mitológiai folyó helyett ezúttal egy sokkal nagyobb pocsolyát kapunk, ezt kell keresztül-kasul bejárni hajónkkal és összegyűjteni a különböző antropomorf állatok képében megjelenő lelkeket. Útitársainak persze gyámolításra szorulnak, lakóteret igényelnek, szükségleteik vannak, különböző kívánságokkal állnak elő, illetve alkalmanként egy-egy ölelésre vágynak. A Noé bárkájaként működő hajónkat az igények függvényében folyamatosan fejleszteni kell, így a lakóterületeken túl konyhát, kertet, malmot és egyebeket is építeni kell, van amiket a jobb és változatosabb élelmezés miatt, másokat pedig azért, mert az összegyűjtögetett nyersanyagokat valahol fel kell dolgozni. Mindez persze nem egyszerű dolog, hiszen a ladikunk alapterülete véges, így aztán főként vertikálisan fogjuk tudni megoldani az újabb és újabb egységek elhelyezését, hogy végül egy komplett úszó várost kapjunk.

A tengert természetesen különböző szigetek tarkítják, amiket meglátogatva nemcsak újabb útitársakat, hanem mellékes feladatokat is felcsippenthetünk. A szigeteken gyűjthetők be az alapvető nyersanyagok, dumálhatunk a helyiekkel, illetve rejtett kincseket is hajszolhatunk. A hajónk fejlesztése nem csupán barátaink (igen egy idő után azok lesznek) kényelmét és megnyugvását szolgálja, hanem újabb területek elérését is lehetővé teszi, ahol a kezdetekben elzárt javak is beszerezhetővé válnak. A tennivalók idővel sokasodnak, szerencsére az alkotók nem sürgetnek, így saját kialakult rutinunk szerint végezhetjük a dolgunkat. Utazás közben szép lassan megismerjük társaink, megtudhatjuk mi tartja őket itt, miért ragaszkodnak ahhoz a világhoz, ahova nincs visszaút. A párbeszédek ugyan kicsit stilizáltak, de bőven tükröződik bennük élettapasztalat, az egyre szorosabb kötelék miatt bizony nehéz lesz az elválás, ugyanis kívánságaik és szükségleteik teljesítésével barátaink végre megnyugvást találnak és elindulnak útjukra a túlvilágra (?) vezető kapun keresztül.

A közlekedést a szigetek közötti gyorsabb utazást segítő pontok aktiválásával lehet megkönnyíteni, ezeken felül keresgélhetünk hajóroncsokat (extrákat adnak) és a viharzónába látogatva különböző minijátékokban is részt vehetünk. A hajónk mellett szerencsére saját képességeinket is felhúzhatjuk, ráadásként útitársaink is tanítanak néhány hasznos dolgot. Egy idő után kénytelenek vagyunk felállítani egy napi rutint, minden utasunknak megvan a maga rigolyája (pl. nem eszik meg kétszer ugyanazt az ételt) vagy aktuális problémája. Ha ügyesek vagyunk sikerül egy olyan ütemtervet kidolgozni, amiben mindenkire arányosan jut idő és nem megy a termelékenység vagy pihenés rovására. Késő éjszaka nem hajózhatunk, én általában ekkorra időzítettem a sütést-főzést, elalvás előtt mindent előkészítettem, hogy reggel csak tálalni kelljen. Jópofa dolog, hogy az elégedett utasok hatással vannak egymásra, szórakoztatják egymást, ami javítja az általános hangulatot.

Technikai oldalról a játék kifejezetten rendben van, a PS4 változatot tolva komolyabb hibákkal nem találkoztam. A grafika kedves, az animációk pontosak, bár helyenként talán az egyes fázisok túl vannak húzva, ami főként az ismétlődéseknél lehet zavaró. Szinkron sajnos, nyilván pénzügyi okokból nincs, a párbeszédek képregényes buborék ablakban jelennek meg. A szövegkönyvet ügyesen megírták, a kicsit melankolikus általánosan mégis vidám hangulat végig adott, egyedül a barátoktól való elválás csavarja meg az ember szívét. A narratíva nagyszerűségét mutatja, hogy az alkotók képesek bemutatni milyen nehéz elveszíteni és elengedni valakit, ez pedig a játék adott pontjain elkerülhetetlen. További gyomros, hogy amikor egy adott karakter készen áll az indulásra, rajtunk áll elvisszük-e a kapuhoz, vagy utaztatjuk még egy kicsit. Hiányuk akkor fog igazán tudatosulni, amikor reggel kikapod a sütőből kedvenc kajájuk, de már nincs kinek feltálalni.