A stratégiai videojátékok a táblás társasjátékból eredeztethetők, a műfaj talán a nyolcvanas-kilencvenes években volt a legnépszerűbb. Az összetett gondolkodást és stratégiai érzéket megkívánó alkotások napjainkra kicsit háttérbe szorultak, de a műfaj köszöni szépen egész jól elvan. Az elmúlt évet felemás felhozatal jellemezte, amiért részben a videojáték ipart is megkavaró járványhelyzet okolható, másfelől a kiadók nem nagyon mernek kockáztatni, ezért főként a folytatások és felújítások alkották a kínálat gerincét.

A Two Point Hospital alapváltozata nagyjából három éves, nem reformálta meg a műfajt, azonban egészen korrekt menedzser-játék lett. A konzolos változat után a fejlesztők úgy érezték még egy bőr lehúzható a címről, ezért elkészítették a Jumbo Edition pakkot, amibe viszont a kiegészítőkön túl nem sok újdonság került. Tizenegy évvel az eredeti után készült el a Toy Soldiers botoxolt változata, ami a kozmetikai jellegű finomításokon túl, némi játékmenetet érintő finomhangoláson is átesett. A Nintendo konzoljára elkészített Evertried azon címek közé tartozik, amelyek nem fogják lépten-nyomon a játékosok kezét, hanem mentőöv nélkül vágnak bele a mély vízbe. Az izometrikus nézetet használó játékban körökre osztottan és valós időben lehetett akciózni, mindehhez részben stratégiai, másrészt kirakósokra jellemző elemeket társítottak. Kicsit kilóg a sorból, de érdekes hibrid lett a Smelter, amiben akció-platformer elemek keveredtek a tower-defense stílusjegyekkel, némi stratégiai nézettel nyakon öntözve. A sajátos Ádám és Éva sztori már csak hab volt a furán ízesített tortán.

Öt év után kiegészítőt kapott régi kedvencünk – a Shadow Tactics: Blades of the Shogun – Aiko’s Choice kifejezetten szórakoztató darab lett, azonban túlságosan kapcsolódik az alapjátékhoz, az alkotók szemmel láthatóan a rajongókat akarták kiszolgálni, nem az újoncokat. Befutott a SpellForce 3 Reforced PC változata, ami többek között új játékmódokat, finomított látványt, frissített játékmenetet hozott magával. Egy évtizedet kellett várni, hogy új részt csapjanak Disciples-sagához, ami meglehetősen megosztóra sikerült. Egyfelől kaptunk egy izgalmas harcrendszert, a fejlődés is rendben volt, ahogy a tartalomra sem lehetett panasz, viszont az újrakevert recept nem biztos, hogy a régi motorosok ízlését is maradéktalanul kiszolgálta. A Warhammer: Age of Sigmar – Storm Ground az eltérő játékstílust igénylő frakciók miatt egész változatosra sikerült, sajnálatos módon a játékmenet egy idő után egyszerűen elfáradt és a látványon, valamint az interfészen is lehetett volna még csiszolgatni.

A Stronghold-sorozat legújabb részeben elhagyhattuk Európát, hogy a távol-keleti hadurak torzsalkodását irányítsuk. A klasszikus alapok egészen jól működtek, ahogy várak építgetése és fejlesztése is szórakoztató volt, azonban az idejétmúlt tálalás elég rendesen hazavágta a játékélményt. A húszéves Total War-széria sokak szerint, hosszú évekig egyedül tartotta életbe a zsánert, s ugyan a kijelentés kicsit túlzónak tűnik, nehéz vitatkozni vele. A Creative Assembly a jeles évfordulóra való tekintettel leporoltatta az egyik legnépszerűbb epizódot, aminek eredménye egy korrekt módon megújított változat lett, különösebb extrák és markánsabb tartalmi változtatások nélkül.

5. King’s Bounty 2 (Prime Matter/1C Publishing EU)

Jon Van Caneghem kilencvenes évek elején kiadott körökre osztott taktikai szerepjátéka sokak nagy kedvence, így egyáltalán nem meglepő, ha a folytatás komoly elvárásokat generált. A világ megmentése apropóján szőtt történet szódával elment, néhány ötletes újításba is bele lehetett szaladni, azonban az összképet rengeteg kisebb-nagyobb játékmenetet is érintő téves döntés rondítja el. A hatszögekre bontott csatatereken megvívható csaták szerencsére bőven tartogattak kihívást, az ütközetek kimenetelét az ellenfelek képességein túl a terepviszonyok is jelentősen befolyásolták. A relatíve nagy világot sajnos kevéssé sikerült élettel megtölteni, a nem játékos karakterek az esetek nagyobb részében csupán díszletként funkcionáltak, ráadásként a nézetváltás ellenére az alapokat sem nagyon vakargatták meg a fejlesztők. Az eredmény egy többé-kevésbé szórakoztató, de az alapműtől messzire került középszerű alkotás lett.

4. Jurassic World Evolution 2 (Frontier Developments)

Három évvel ez első felvonást követően a Frontier Developments csapata újfent egy dinókkal megpakolt élményparkok vezetését bízta ránk. Az említett létesítményeket többek között az észak-amerikai vadonban (korábban elkószált) begyűjtött dinókkal kellett benépesíteni, ami adott egyfajta kalandjátékos ízt az alapvetően építkezésre és menedzsmentre támasztott epizódnak. A parképítés menetrendje nem nagyon változott, de néhány izgalmas játékmóddal azért sikerült megfűszerezni az ismerős receptet. Rengeteg új faj (köztük repülő és vízi őslények) került bele az új részbe, a látvány kifejezetten pofás lett, azonban a menedzsment eléggé billegős lett, az alkotók érezhetően nem találták meg az egyensúlyt a túl komplex és gyermeki módon egyszerű feladatok között.

3. Humankind (Amplitude Studios/SEGA)

A francia Amplitude Studios a patinás Civilization-széria farvizére felkapaszkodva fogott bele a Humankind fejlesztésébe, ami egy alaposan kidolgozott, meglepő mélységekbe merészkedő, kifejezetten szórakoztató játék lett. A SEGA anyagi támogatását élvező projekt mindent tud, amit a Firaxis sorozata, azonban annak árnyékából csak időszakosan képes kibújni, túlszárnyalni azt pedig minden igyekezet ellenére esélye sem volt. A látvány és játékmenet rendben volt, ahogy a találás egészéről sem lehetett rosszat szólni, ugyanakkor az interfészt kicsit túlbonyolították, így a kezdőknek barátságtalanul mutatkozott be az alkotás. A kezdeti botladozást a beépített enciklopédia hivatott megakadályozni, ami rengeteg információval szolgált. A szólista játékmód mellé többjátékos lehetőséget is csomagoltak, ráadásként a modok is támogatottak és pályatervezőt is kaptunk.

2. Evil Genius 2 (Rebellion Developments)

Tizenhét év nagy idő. Ennyit kellett várni az Evil Genius folytatására. A Dungeon Keeper alapvető megoldásait recikláló alkotás első része egészen csinos rajongótábort gyűjtött maga köré, így sokan hegyezték a fogukat egy kis repetára. A második felvonást eleinte az Elixir Studios csiszolgatta, azonban a stúdió pénzügyi okok miatt kénytelen volt lehúzni a rolót, így a játék jogai a Rebellion (Sniper Elite sorozat) csapatához vándoroltak. A srácok ügyesen vitték tovább az alapműre jellemző megoldásokat, viccesek lettek a párbeszédek és a játékmenet is elég változatosra sikerült. A kampány mellé egy homokozót központba rántó játékmódot is csomagoltak, amivel két hadjárat között el lehetett ütni az időt, sajnos a mikro-menedzsment helyeként felületes lett és a mesterséges intelligencia is hajlamos meglepni a felkészületlen játékosokat.

1. Age of Empires IV (Relic Entertaiment/World’s Edge/Xbox Game Studios)

Az Age of Empires sorozat valószínűleg minden fotel-tábornok felső polcos gyűjteményében megtalálható, ami nem véletlen, hiszen a széria játékosan vezetett be a történelem sűrűjébe. A régóta ígért negyedik részt a Company of Heroes szériával bizonyító Relic Entertainment csapata készítette a World’s End nevű belsős stúdió támogatásával. A csapatnak nem volt egyszerű dolga, hiszen egyszerre kellett megszólítani a klasszikus epizódokat rongyosra játszó, illetve az újonc játékosokat. A csaták esetében maradt a kő-papír-olló elve, azonban hála az okos újításoknak, sokkal taktikusabb és kiegyensúlyozottabb összecsapásokat kaptunk. A harcrendszer mellett mikro- és makromenedzsment tekintetében is számos kisebb-nagyobb újításra került sor. A látvány korrekt lett a készítők igyekeztek finom apróságokkal élethűbbé varázsolni a különböző helyszíneket. Bár az új felvonás a második rész újraértelmezett változatának tekinthető, hozott annyi finom újítást, hogy (mellékesen nem túl acélos mezőnyben) mindenkit megregulázva a trónra üljön.