Blood Bowl 3 teszt – Ezt BlooDownra játszák?

A Warhammer univerzumának még a ’80-as években született egy különleges mellékága, ami az amerikai focit hivatott kicsit brutálisabb formában a rajongók elé tárni. A ’90-es évekre már videojáték adaptáció is érkezett a táblás véres sportból, de Games Workshop nem vitte túlzásba a szériát és a 2015-ös második rész után majdnem egy újabb évtizednek kellett eltelnie, hogy ismét kivonulhassunk a gyepre szétaprítani egymást.

A játékmenet a szokásos formulára épít, az NFL alapjait kölcsönvéve körökre osztott küzdelmeket folytatunk a zöld gyepen (vagy más placcokon), 11 a 11 elleni felállásban. Minden körben parancsokat adunk a játékosainknak és bizony rohadtul minden a szerencsén fog múlni. Ahogy a táblás játék esetében itt is kockadobás értékeitől függ az akciók végkimenetele. A rendszer dob helyettünk és ha egy támadásunk vagy védekezésünk meghiúsul, akkor máris buktuk az adott kört és az ellenfél következik. Sokszor lesz rajtunk úrrá az az érzés, hogy tőlünk, tudásunktól, stratégiai érzékünktől függetlenül zajlanak az események és csúnyán pofán leszünk pattintva. Nyilván, aki ismeri a Warhammer játékok táblás verzióit, azok számára ez egyértelmű, hogy Fortuna is jelen van a pályán.

A Blood Bowl 3-ba már a 2020-as Second Season Edition szabályrendszerét implementálták, így a táblás játékhoz hasonlóan a legfrissebb szabályok szerint zúzhatunk, ami talán úgy jellemezhető a legegyszerűbben, hogy még sosem kapott ekkora jelentőséget a folyamatos passzolás az akciók során. Egységeink különböző tulajdonságúak, a cingárabb langaléták futásban, elkapásban erősek, az óriási monstrumok pedig a védekezés során töltik be hasznosan torlasz szerepüket. A játékosaink és maga a játékmenet próbál valós jellemzőket is felmutatni, így mindegyik folyamatosan fejlődik és növekszik az értéke, a pályán pedig komolyabb sérüléseket is elszenvedhetnek, feltéve, ha egyáltalán életben maradnak és nem szenvednek az élettel összeegyeztethetetlen károsodásokat.

A körökre osztott játékmenet révén jó, ha tisztában vagyunk minden játékosunk paramétereivel, elvégre nem mindegy, hogy egy támadás során hány egységet tud lépni, mennyire szívós, mekkora erővel tud lezúzni vagy milyen jó a passzolásban és elkapásban (utóbbi kettő korábban Agility néven futott). A feladatunk, hogy a kezdőrúgást követően valahogy bejussunk az ellenfél endzone-jába, útközben pedig az ellentétes csapattagok egymás mellé érve azonnal akcióba lendülnek, így érdemes mindig készen állni egy passzot fogadó csapattaggal egy biztonságos pozícióban. Az összecsapások az NFL-ben is kemény, de itt aztán tényleg vérre megy a küzdelem. Taktikai lehetőségek akadnak bőségesen, megtehetjük, hogy a már sérült ellenfelet totálisan kivégezzük (az ellenfél Messijének kiiktatásával jókora előnyre tehetünk szert), elvégre a bírók teljesen korruptak.

Online vagy offline? Csak egy út létezik?

A megjelenés első napjaiban bizony komoly szerver problémák árnyékolták be a vérfocit, és bizony nem a döcögős matchmakingről van szó, már a bejelentkezéskor visszapattanások voltak jellemzők, amire a legkevésbé sem orvosság az offline módban való kezdés. Lehet, de nem érdemes, ugyanis teljesen külön kezeli a rendszer az elért eredményeket, szóval, ha a problémák elhárítását szeretnénk kivárni és majd akkor csatlakozni az online élményhez, mikor az már élménynek nevezhető (feltéve, ha lesz valaha ilyen), akkor bizony egy új csapatot kell létrehoznunk. Sajnos még a kampányra is vonatkozik ez az idióta tervezői döntés, így maximum ismerkedés szintjén érdemes offline módban játszani.

De folytathatjuk a rosszul belőtt tervezői döntések sorát, ugyanis a mikrotranzakciókkal is sikerült átesni az Orc túloldalára. Ha az ember lenyeli, hogy van és próbál nem foglalkozni vele, akkor a fejlesztő és a kiadó kegyetlenül a szerencsétlen felhasználó pofájába tolja, hogy „Haver, fizess, ha egyedi csapatot akarsz.” Megígérték, hogy az új rész ezen a téren nagyon erős lesz, rendkívül változatos és számos alternatívát biztosító testreszabási lehetőségeket fognak biztosítani, csak kár, hogy arany árban mérik őket. Ráadásul sokszor a kínálat sem nevezhető igazán acélosnak, ha szeretnénk egyedi hajrálányokat (cheerleader) vagy saját kockákkal dobnánk, akkor a lehetőség adott, csak variációk nincsenek még, nyilván idővel megpakolják majd, csak csengessünk, minden szarért.

Véresen trehány csapat vonult ki a pályára?

Sajnálatosan a megjelenés heteiben hatalmas Chaos volt a játék körül. A Cyanide csapata nem győzött bocsánatokért esedezni és fejetlen, megveszekedett ígérgetés cunamit zúdította a játékosokra, hogy mindent hibát javítani fognak. Mert ugyanis nem csak érdekes és vicces bugok, fránya bogárkák rágják szét a kódsorokat, de magával az online játékok sikeres lebonyolításával is komoly gondok akadtak. A szerverek nyögtek és jajgattak, a játékosok pedig anyáztak a rendszeres szakadások, akadások miatt. Játszhatatlansága mellett a privát ligák hiánya is súlyosbító tényezőnek bizonyult, igaz a pótlására kaptunk ígéretet.

Sajnos az online többjátékos móka gatyába rázásáig nem leszünk el az offline lehetőségekkel, mivel értelmetlen az ostoba gép elleni (vs AI mode) játék. Igen, a kampány mód is ide sorolható, érthetetlen, de a gép totálisan élvezehetetlen összecsapásokat produkál. Súlyos problémák vannak audió fronton is, leginkább a kommentátor szövegek a bosszantóak, sajnos alaposan legyalulták a mondandójukat és valahogy nem is akarnak stimmelni a szövegek, mintha az eseményektől függetlenül random dumálnának, ezzel pedig chaosba fullad az egész játékélmény a szórakozás helyett (pedig ezek még működtek a Blood Bowl 2-ben). 

De nézzünk rá azért kritikus szemmel még a vizuális megvalósításra is, ugyanis itt sem sikerült felnőni a jelen konzolgeneráció és a személyi számítógépekben rejlő technikai lehetőségekhez. Már maga a UI, vagyis a felhasználói felület sem sikerült a legfelhasználóbarátabbra, ahogy maga az egész koncepció egykicsit suta, karcos és ha valóban szeretnénk elmélyülni benne, akkor kifejezetten melós, hogy magunkévá tegyük. Meg kell erőszakolnunk magunkat, hogy szeressük, ezen tudna nagyon sokat segíteni a látványos grafikai prezentáció, ami valahol a kispadon ragadhatott. Hol vannak a színpompás, változatos (elvégre 12 frakció feszül egymásnak) ütközetek, miért nem válik vérfürdővé a pálya (igen, tudjuk, a játék címe Blood Bowl és nem Blood Bath), miért ismétlődnek ilyen sűrűn a már látott animációk és miért néz ki ugyanúgy minden karakter egységen belül (még a pomponlány sereg is ugyanabból az egyetlen klónból áll)? Pedig vannak jól sikerült hangulati elemei, a pálya körüli élet, mint a játékosokat megregulázó nézőközönség, a pomponlányok vagy a hentesre emlékeztető, sérüléseket nem feltétlenül kezelni óhajtó orvos sokat dobnak a játék humoros oldalán.