Choo Choo Charles teszt – Ettől még Thomas is begőzölne

Független csodaként vártuk a Choo Choo Charlest, azonban nem történt meg a mennybe menetel, sőt pokolba tartó sínautóra váltottunk jegyet. Egy tipikusan jó példája, hogy miként tud sokkal többnek, jobbnak és izgalmasabbnak kinézni valami a jól összerakott videokon, mint valójában.

Azonnal más lesz a leányzó fekvése, ha nyugtázzuk, hogy egyetlen fejlesztő Unreal Engine alatt elkövetett munkájáról van szó. Gavin Eisenbeisz álmodott egy vonatos túlélő horrort, melynek főellenfele (és megjegyezzük kicsit talán a megálmodója is) enyhén identitásválságon mehetett keresztül (ez egyfajta reflektáló görbe tükör jelenünk kifordult világára?). A pók, aki vonatnak képzeli magát, vagy a cuki kisvonat, aki lelke mélyén egy szőrös lábú, hálószövő. Ebből lett a Tran(s)zitPók, a helyiek egyre kellemetlenebbnek érzik a jelenlétét, a különös és agresszív viselkedése dermesztővé teszi a hétköznapjaikat, így személyünkben segítséget hívnak a szigetre, hogy véghez vigyük a nagy tervet. Charles néven illetik a megvadult kis Choo Choot, amit egy helyi barom ráadásul világuralmi terveihez meg is próbál felhasználni.

A fejlesztőre kiskorában óriási hatással lehetett a Thomas the Tank Engine, ugyanis elmondása szerint ennek az alapműnek és Stephen King érdekes gyerekkönyvének, a The Dark Towernek köszönhető, hogy megszületett a koncepció. Egy szigeten egy kis mozdonnyal közlekedünk és a helyiek ügyes-bajos dolgait próbáljuk teljesíteni a fő küldetés mellett. Az itt élők találtak pár méretes pókvonat tojást, amiket csak különleges módon lehet megsemmisíteni, a végső csapáshoz, azaz Charles levadászásához meghagytak 3 tojást, hogy adott helyre csalhassuk vele a begőzölt nyolclábú mozdonyt. Miközben begyűjtjük a tojglikat a helyi bányákból szép lassan bevonatozzuk az egész szigetet, kapcsolgatjuk a váltókat, hogy a megfelelő pályán haladhassunk aktuális úticélunk irányába. Igen, csöppet unalmasnak hangzik, és ez bizony a kőkemény valóság.

Persze tagadhatatlan, hogy van egy kellemes borzongató hatása a kihalt erdős területeken vonatozni a ködös éjszakában, de igazán parára, adrenalin löketre akkor számíthatunk csak, mikor feltűnik a távoli dombokon zakatoló megvadult Charles. Mozdonyunk sajnos nem nyújt menedéket (ha lábbusszal közlekedünk, akkor pár épületben, barlangban, konténerben meghúzhatjuk magunkat míg Charles odébb áll), egyetlen moduláris fegyverállvány van a mozdonyunk végén, ahol az összegyűjtött arzenált bevetve megpróbálhatjuk Charlest rávenni, hogy mennyen inkább az anyjába. Sajnos kezdetben a találkozásokkor totálisan esélytelenül húzzuk a ravaszt, a PsychoTrain legyalul, mint ács a görcsöt. Érdemes gyorsan letudni pár böszme küldetést és útközben gyűjtögetni a szétszórt hulladékvasakat.

Eszement pókzdony akcióba lép

Aranearum szigetén ugyanis szétszórva is találni pár hasznos vasat, de a helyiek baromságait teljesítve megdobnak pár hulladékkal, amit szeretett mozdonykánk fejlesztésére fordíthatunk. Költhetünk a kis gép megerősítésére, sebességének és sebzésének növelésére is az értékes vasakból, vagy, ha sikerült Charlest visszaverni, akkor a javításokra is jó, ha tartalékolunk (olykor még harc közben is kell kicsit kipofozni a lepukkant gépet). A fejlesztések szemmel láthatóak a kisvonatunk külsején, a tízes szintű páncélzat király szegecses, vastagon megerősített páncélzatot jelent, rácsos ablakokkal és még egy vadító kis szarvacskával is megtoldva.

Játékmenet kapcsán érdekes megoldás (vagy inkább fatális hiba), hogy nincs kézifegyveres harcrendszer. Egyes küldetések során pedig kénytelenek leszünk a helyi főgonosz őreivel összefutni, ami szinte állandóan futást jelent. Ezeknél a szekvenciáknál nyilván lopakodást várna el az alkotó, de annyira kidolgozatlan ezen a téren a játék, hogy a jobbra és balra történő kihajoláson túl semmit nem terveztek hozzá. Kikellene figyelni az őrök mozgását, és elkerülni a látómezejüket, különben szétlőnek minket a répába. A harmadik újrakezdést követően feladjuk és inkább rohangálva összeszedjük, amire szükségünk van és viszontlátás. Nem tudjuk elkábítani, leütni az ellent, csak a futás a megoldás, és a vonatunkhoz való menekülés. Ugyanis egyedül a mozdonykánk végében lévő állványra gyűjthetünk be négy, különböző paraméterekkel megáldott gyilkolóeszközt, amit bevethetünk a fegyveresek ellen vagy simán csak kivasalhatjuk őket.

Alapfelszerelésként egy Kisiklató névre hallgató golyószóróval kezdünk, de idővel szerezhetünk egy lángszóróként működő Rovarirtót, egy Bumm névre keresztelt rakétavetőt és végül Bobot, a légvédelmi ágyút is bevethetjük. Sebzésük erőssége mellett olyan paraméterekkel rendelkeznek, mint a hatótáv, a tűzgyorsaság vagy, hogy Charlest mennyire képes lelassítani az adott fegyvermodul. A pimpelés sem maradhatott el, de itt csak néhány festékes dobozt begyűjtve a járgány alap színének megváltoztatására van lehetőségünk, ami hasonlóan prinyó megoldás, mint a zárfeltörős minijáték. Szerzünk egy álkulcsot és minden zárat egy QTE szerű, időzítéses módszerrel kell feltörnünk (egy karikán folyamatosan halad egy pötty és nekünk akkor kell rányitni, mikor a lyuk felett halad át).

Ettől még Thomas és barátai is beszarnának

Az értelmetlen lopakodás mellé ráadásul még elmebeteg NPC-k is baromságokkal traktálnak. Ez egy őrültek szigetén zajló vonatozás, mintha egy szellemkastély kocsijába foglalnánk helyet. Olyan küldetésekkel fárasztanak hulladékért cserébe, mint, hogy szerezzük meg az utolsó imádott savanyúságot, amit egy közeli barlangnál rejtett el a tulajdonosa. Vagy egy banya a tó közepén található apró szigetről szeretne a főzetéhez kétes eredetű, tuti, hogy újracsomagolt szagos húst, csak a tóban van egy lény, ami a mozgásunkra közeledik (igen, lépésenként kell haladni, rémségesen furkó). Hiába elvontak és őrültek az egyes feladatok, ha a játékmenet fertelmesen unalmas. A nyílt világ megalkotása sem sikerült annyira markánsra, hogy egyszerű atmoszférikus félelemkeltéssel elvinné a hátán a hosszú és unalmas póklászásokat.

Az ellenfelek kapcsán említettük, hogy érdemesebb előlük futni, így a mesterséges intelligencia programozását is megúszták Gavinék, viszont tegyük hozzá, hogy az optimalizációt is elkummantották. Egy bivaly laptopon (DELL Precision 7550), amin az UNCHARTED Legacy of Thieves Collection vajsimán fut Full HD felbontáson maximális grafikai paraméterek mellett, ott bizony a kis Choo Choo-zás csak 20-25 FPS között döcörészik. Pedig nem hiperrealisztikus grafikai megoldásokról van szó, nincsenek vadítóan látványos részecske effektek (firka esőcske az van), inkább egyfajta cel-shaded, rajzfilmes hatást próbáltak alkalmazni, de még az is jellegtelen lett. Ray-tracing? Na, persze.

Monoton és erőtlen guruló szimulátor a Choo Choo Charles. Hasonló, mint egy réten, erdős, tavas tájon robogó sétaszimulátor, csak semmi pozitívumot nem lehet benne találni. Egyértelműen érződik rajta, hogy főleg egyetlen emberes melóról van szó, igaz azért a stáblistán a szinkronok kapcsán több név is szerepel, de nyilván nem találtuk az olyan kaliberű művészek nevét, mint Nolen North vagy Troy Baker. Legyünk őszinték, bazi gagyi ezen a téren a játék, az alapból fertelmesen ronda karakterek még szájszinkront sem kaptak, a megszólaltatásukról pedig tuti, hogy Gavin Eisenbeisz baráti társasága gondoskodott.