2018 szeptemberében a Telltale vezérigazgatója bejelentette, hogy lehúzzák a rolót és a közel 250 munkatárs 90%-át el kell bocsájtaniuk, míg a maradék befejezi a korábbi szerződésekben foglalt kötelezettségeiket. Szomorú egy pillanat volt ez, elvégre olyan frencsájzokat hoztak el kalandjátékosítva a 2004-es megalakulásuk óta, mint a Sam & Max, a Monkey Island, a The Walking Dead, a CSI, a Borderlands, a Batman, a Back to the Future, a Jurassic Park, a Guardians of the Galaxy vagy a Game of Thrones. Szerencsére az LCG Entertainment megmentette a csapatot, így most megérkezhetett a The Expanse sorozat videojáték adaptációja.

A The Expanse: A Telltale Series 5 részesre tervezett első évadának június végén meg is érkezett az első etapja, hogy körülbelül kéthetes intervallumokban adagolják a történet további eseményeit. A hat évadon keresztül futott The Expanse TV sorozat előzményeit meséli el, melyben az Artemis űrhajó első tisztjével, Camina Drummerrel kell az űrkutatások, csapatmenedzsmentünk és szerelmi életünk terén meghozni pár komolyabb döntést, valamint a kisebb akciókban jól teljesíteni. Mindezt egy hangyányit megújult megközelítésben.

Sajnos csak valóban hangyányit sikerült a hamvaiból feltámadt fejlesztőknek alakítani a játékmeneten, még mindig az évtizedekkel ezelőtti koncepcióhoz ragaszkodnak, ők csak így tudják elképzelni a kalandjátékos történetmesélést. Harmadik személyből most is az események részesévé teszik a játékost, aki a dialógusok során és a kialakult váratlan helyzetekbe kénytelen meghozni néhány olyan döntést, ami alakítja a történetet, elmozdítja valamilyen irányba a karakterek közötti kapcsolatot és most is megkapjuk ezen döntéseinkről a kiértékelést a fejezetek végén. Még mindig van egy morzsányi pikantériája, hogy szembesülünk-e azzal, hogy súlyos mentális problémákkal küzdünk, mivel mindig az aljas, pszichopata döntések felé húzunk.

Kegyetlen döntések pedig ezúttal is megvannak, nem csak morálisan állíthatunk magunknak egy kis görbetükröt, de minden eddiginél hatásosabban lettek elmesélve a kritikus pillanatok. Elengedjük a küldetésünket és a nagy zsákmány reményét, hogy inkább megmentsük társunk lábfejét, ami beszorult az egyik zsilip alá (nyilván izzítottuk a fűrészt és lecsaptuk bokánál a bal*asz lábát). Ha kalózok tűnnek fel és gyors akciózásra kényszerülünk, akkor előkerülnek a már rohadtul megfáradt QTE szekvenciák, amik bizony még mindig nagyon árasztják magukból a pronyóság szagát. Lehetne ezeket is jobban csinálni, ha már erőltetve vannak. A hajónkon is van lehetőségünk bóklászgatni, de a romos űrállomás átkutatása során is szabadon dönthetünk, hogy merre megyünk és hol kezdünk, még az űrben is élvezhetjük a súlytalanságot, ahogy egyik roncsról a másikra repkedünk.

Ősi receptúra ismerős, ámbár áporodott ízvilág

Ha pedig már repkedés és súlytalanság, akkor meg is jegyezhetjük, hogy borzasztó idegesítőek lettek az antigravitációs szakaszok, konkrétan az irányítás miatt. Valószínűleg csak a klaviatúra használata miatt, a kontrollerek analóg karjaival sokkal használhatóbb, de a személyi számítógépeken játszók rendesen fognak anyázni. A kamerakezelés sem tiszteli az objektumokat, falakat, ha azt kérjük, hogy egy fordulás során bemásszon a játéktér külső, titkos körzetébe, akkor az operatőr egy percig sem fog habozni, mindenen keresztül mászva próbálja mutatni a képet, persze sikertelenül, szétesve. Pozitívumnak azért ott van a már említett szebb látvány, ami már nagyon kellett a Telltale játékainak. Sokkal részletesebb lett a grafika, megtartotta kicsit rajzfilmes megvalósítását, de a karakterek valósághűbbek, kifejezőbbek, az egész pedig még egy szintet lép feljebb a remek szinkron színészek munkájának köszönhetően. A főszereplőnknek természetesen a sorozatból is ismert Cara Gee adja a hangját és a külsejét, ami még élvezhetőbbé teszi a kalandozásokat.

Az erőltetett liberális kommunikáció sem marathatott el, egy langyos kis leszbikus románcot is kibonthatunk, már a második epizódban felforrósíthatjuk a levegőt és beugorhatunk a szomszéd szobába ollózni egyet. Az epizód végén pedig megnézhetjük a döntési statisztikákat, képet kapunk arról, hogy mennyire vagyunk antiszociálisak a többi játékos döntéseihez képest. Elgondolkodtató, hogy a leszbikus vonalra több, mint 80% volt kíváncsi, szép kis jövőkép, vagy csak szinte mindenkiben lappang egy csipetnyi perverzió. Bőségesen tolják az arcunkba a kliséket és ezekben a bolhafarknyi, maximum egy órás epizódokban még kicsit időhúzós szakaszok is belefértek. Ezt leszámítva kellemes, csak nagyon rövid, amolyan Netflixes stílusú kalandban lehet részünk, amihez szerencsére az árazását is igazították (14.000 Ft az 5 rész).