Az Ebb Software alkotása akkor kezdett el hasítani, mikor a Microsoft lecsapott a projektre, addig a Kickstarter közönsége is csak nehezen, másodjára kapott rá az ízére. De évről-évre egyre nagyobb lett az érdeklődés a projekt körül, a különleges látványvilága és szerves fegyverei révén. A kérdés már csak az, hogy képes-e egy nyolc éve, egy kicsi csapat által készített alkotás kellően modern és friss maradni?

A Scorn nem zavar össze senkit történettel, nincs nyitó intró, egy furcsa emberszerű teremtményként magunkhoz térünk és megpróbálunk értelmet találni a körülöttünk zajló eseményekre, a meglehetősen furcsa világ felfedezésével (nem értjük, hogyan kerültünk az Alienek világába). A magyarázat nem túl bonyolult a látottak kapcsán, ugyanis az Ebb Software és Ljubomir Peklar dizájner a Svájci származású festő- és szobrászművész, Hans Ruedi Giger 1980-ban Oscar díjjal is jutalmazott Alienes alkotásába szerelmesedtek bele, így ezért érezhetjük azt, mintha az Idegenek élőhelyén bóklásznánk.

Visszakanyarodva a történethez, bizony saját magunknak kell értelmeznünk az előttünk zajló, igencsak abszurd eseményeket. Sokan a születés és halál témakörét tekintik alapnak és valóban van ebben valami, de leginkább egy erős Alien koppintás, elvégre ott is egy idegen lény használja az emberi testet keltetés céljából és az újszülött világra jötte egyúttal a gazdatest halálát is jelenti. Itt is az írók a narratívába beletettek egy parazitaként működő mutáns emberi lényt, amit ránk akasztottak, ezzel akár utalva az örök ikerhűségre is. Persze a rohadék folyamatosan egyre veszélyesebb sebeket okozva kapaszkodik belénk és próbálja egész testünket magáévá tenni.

A Scorn is egyfajta biológiai kísérlet, az emberi test lelketlen keltetésre, termesztésre, kísérletezésre történő kihasználásának többféle vizuális kivetülése, amihez egy saját értelmezést igénylő történetet kell összeraknunk. Valaki odáig ment, hogy az életerőnk visszatöltését biztosító nyolc lábú kullancs szerű ocsmányságot méhlepénynek titulálta. Egyébként simán lehet igazság ebben a magyarázatban is, elvégre előfordul, hogy idősebb és intelligenciát mutató torz magzatlényeket kell abortálnunk boss harcnak álcázva, majd tetemüket egyfajta őssejt kinyeréshez le is kell préselnünk. A játékkal megismerkedők összehozhatnának egy kibeszélő közösséget, ahol a saját értelmezéseiket boncolgatják és közösen próbálnak valamelyes értelmes magyarázattal szolgálni a látottak kapcsán.

Az Alien minden porcikáját ellopták

A Gigeri atmoszféra, hasonlóan az Aliens mozi LV426-os bolygóján található hajóhoz, egy letűnt kor maradványait rejti, és a korábbi gépesített, automatizált működés már sok helyen megsínylette az idő vasfogát, arról nem is beszélve, hogy egy furcsa szerves, csápos ocsmányság elburjánzott a világon. Szerencsére logikai feladványok teljesítésével életre tudjuk kelteni a rendszert, furcsa gépeket kell üzembe hoznunk, groteszk animációk kíséretében (mintha vaginákba kellene belekapaszkodnunk liftek aktiválásához) vagy az utunkba kerülő szerencsétlen, még életben lévő áldozatokat kell lelkiismeret nélkül feláldoznunk a továbbjutás érdekében. Egy biztos, nem hagyományosan mesél a Scorn, vizuálisan, nagyon erős képek formájában nyernek értelmet a látottak és ahhoz is kell egy kis fantázia, hogy saját képünkre formálva fogadjuk be az üzenetet.

Suta, idegesítő harcrendszer, ennyire futotta, de természetesen okkal tervezték ilyenre. Itt a túlélésen van a hangsúly, viszont néhány halál árán megfogjuk tanulni hatékonyan használni azt a keveset, amink van. A kezdeti bökdösős fegyverünk a szánalmas szaladgálós túlélést segíti elő, ezzel legkevésbé sem a harcra próbálnak motiválni, inkább a menekülésre. Mellesleg ez a fegyver pont olyan, mint az Alien pofájából kicsapódó belső halálos szájszerv. Tovább fejtegetve az Aliennel kapcsolatos hasonlóságokat, az alap féregszerűen vonagló, savat köpködő ocsmányságok a falakon kiépített szerves járatokon keresztül közlekednek. Ahogy említettük egy testünkre tapadt potyautast is kénytelenek leszünk magunkkal cipelni, ami egyfajta Facehugger imitáció, hasonlóan halálos az ölelése, ha szabadulni próbálnánk tőle, sőt folyamatosan felemészti testünket (ezzel a saját halálát is meggyorsítva?). Aztán a Scorn utolsó felében egy Alien királynő imitáció is feltűnik. Ez a lény ránőt egy fontos csomópontra, így az átjárók megnyitásával folyamatosan széttépjük a testét (amiért mindig nagyon csúnyán ránk bámul).  

Az első óra meghatározó, ha képesek vagyunk ráhangolódni a keservesen unalmas történések ellenére is, akkor a hátralévő bő három órácskát is szeretni fogjuk, elvégre a fejtörői egészen élvezetesek. Aztán mikor bő három óra alatt a végére érünk, akkor rá kell jönnünk, hogy az eleje az valójában a már a közepe volt és nem a felvezető fejtörőit szaladgáljuk éppen, hanem már nyakig tunkolunk a Scornban. A ránk csatlakozott fegyver pedig még csak egy bökdöső karóként működő szerszám, de azzal kell nevetséges harcokat vívnunk a féregként vonagló, maró köpetet ránk frecskoló, jelentéktelen ellenfelekkel szemben.

Ivarszerves környezet a túléléshez

A Scorn egy önmagába roskadó pszichés testhorror, ami nem az idegeinket, hanem inkább a türelmünket teszi próbára. Nem a folyamatos feszültségteremtős és váratlan jump scare-es irányvonalra csapot le, inkább látványban és a szituációk első személyből való átélésével borzongat. Ha igazán átadjuk magunkat, megteremtve a sötét, késő éjszakai környezetet, akkor bizony komolyan képes felkavarni a látottakkal és a hozzájuk társított minőségi hangzással. Vaskosat köp a mainstreamre, amit a Microsoft a legkevésbé sem kommunikált, így egyesek hatalmasat csalódnak majd és csak egy nagyon szűk réteget fog elragadni.

A Gigeri zsenialitás mögött azonban sokkal szürkébb játék húzódik meg, ami olykor inkább érdemelné meg a sétaszimulátor zsáneri cégért. A nagyon rövid és sokszor fárasztó játékidő alatt talán egyszer fordul elé, hogy választási lehetőséget kapunk és kétféleképpen is megoldhatunk egy feladatot, ez pedig a legkevésbé sem képes növelni az újrajátszhatóságot. Míg a totál lineáris Gigeri horrormúzeumban bóklászunk és fejtörőtől fejtörőig haladunk előre (előszeretettel újrajáratja a korábbi helyszíneket), talán a moduláris szerves fegyverünk fejlődése és a környezet változása, illetve az egész világot átitató misztikum és a gépesített kegyetlen bánásmód tartja fent az érdeklődést.

Az mondjuk tény, hogy borzasztóan ütős légköre és dizájnja van, az atmoszférikus hangjai, zörejei, kerregései és ritkán ambientes zenéi be tudják húzni az embert, sőt alaposan le is tudják húzni a látottak. De műfaját tekintve annyira horror, mint mondjuk az új DOOM, csak ugye abban volt pörgős, látványos, brutális akció, itt meg trutyók, undiságok és mindenféle bizarr testnyílás színesíti az utunkat. Persze idővel helyre tesszük a végbélnyílásokon, emésztőrendszerekhez hasonló járatokban való haladást, a repkedő heréket, a lucsogó, tucsogó szerves kapcsolókat, a szaporodás, a megtermékenyítés, a genetikai kísérletek témája körül bonyolódó cselekmény okán.