Back 4 Blood – A Left 4 Dead újragondolva

A Turtle Rock Studios kapcsán már sokszor elmondtuk, hogy a Valvetól elszakadva és az Evolved ötletét összehozva egy hatalmas bukást könyvelhettek el és a Back 4 Blood előzetes információi alapján egy igazi zombiaprítós Left 4 Dead folytatást vártunk a csapattól. Na, ezt hibátlanul meg is kaptuk, azonban ennél többre sajnos nem futotta.

A Back 4 Blood megjelenése előtt már lehetett hallani, hogy a prémium csomagok előrendelőinek bizony nem tettszett, hogy a játék teljesen különválasztja a magányos zombiirtás (gép irányította társakkal) iránt elkötelezett játékosokat és az online hadműveletek résztvevőinek tevékenységét. Ez konkrétan azt jelenti, hogy akik offline, azaz Single player módban zombitlanítanak, azok elért eredményei nem kerülnek bele a statisztikába és minden kártyalap alapból a tulajdonukat képezi. Ez pedig a játék egyik nagy újítását, a kártyapaklis rendszert teszi teljesen érdektelenné (persze így megismerkedhetünk a lapokkal és elkezdhetjük tervezni a legjobb összeállításokat).

Kártyapakli? Igen, a Back 4 Blood körülbelül ennyivel járul hozzá a zombiirtós zsánerük továbbfejlesztéséhez, ami se elsőre, se másodjára sem nevezhető soknak. Keserű szájíz? Kevés az újdonság, mint szarban a vitamin? Teljesen mindegy milyen anekdotákkal élünk, ez a tény, csupán csak egy szomorú tény marad, pedig a játék maga kifejezetten jó. Az első menetekben zavaróak a laggolásból fakadó ugrándozó ellenfelek, vagy a kicsit túlegyszerűsített, de élvezetes arcade gunplay, ellenben a jó hangulat és a pörgős zúzda képes érdeklődést generálni, amitől a második óra vége felé felbukkanó önismétlő, fantáziátlan, egyértelmű időhúzásként funkcionáló küldetések sem képesek elvenni az ember kedvét.

Back 4 Dead? Left 4 Blood? Mi is ez?

Hogyan lehetne nem időhúzásként felfogni, hogy az egyik küldetésben utánpótlás ládákat kell megkeresnünk és leszállítanunk a biztonságot jelentő safehouseba, majd a következő szakaszon szintén ezeket a ládákat kell elcipelnünk egy védekező előőrshöz és ezekből a lőszerekből bevédeni a túlélők bázisát. Az első fejezet lezárását jelentő küldetés pedig maga volt a vérlázítás és a vérciki szituáció közös metszete. Az alig párperces misszió során egy ágyút kezelve kellett lebombázni egy közeli alagutat, amiből folyamatosan ömlöttek a rothadó, vicsorogva felén vonagló testek. Öt alkalommal kellett a közelben lévő ládákból elcipelni egy-egy löveget, majd bekellett tölteni a csőbe és elsütni, míg a csapat többi tagja osztotta a dögöket. Szürreálisan rövid és gyenge végjáték, indokolatlanul elkapkodott és elnagyolt fejezetlezáró harc, amit jobb rögtön elfelejteni és tovább pörgetni az eseményeket, mert később azért ennél többet is tud mutatni.

Szerencsére az újabb karakterek feltűnése (négy újabb harcos, nyolcra bővíti a kínálatot) és az újabb látványosabb szakaszok, melyek mindig hoznak magukkal valamilyen érdekesebb ellenfelet (páncélozott rendőr zombik), hamar segítenek túllendülni ezen a mélyponton. A harcosaink között pedig a lőfegyverekre szakosodott keménylegények között akadnak dögös csajok is, és néhányan a közelharci fegyverek forgatásában jeleskednek leginkább. A mocskok irtása mellett érdemes a szakaszok között a lootra is odafigyelni, ugyanis játékbeli valutát tehetünk zsebre, vagy számos egyedi tulajdonságú fegyvert, azokat erősítő vagy feljavító kiegészítőket (scope-ok, nagyobb tárak, hangtompítók), robbanóanyagokat, védelmi eszközöket és különböző egészségügyi felszereléseket találhatunk, amik megkönnyíthetik csapatunk előre jutását. Érdemes mindig kicsit körülnézni (a szerszámkészlettel zárt ajtókat törhetünk fel, amik gyakran finomságokat rejtenek), mert az utánpótlás dobozok számos finomságot rejthetnek, a védelmet segítő szögesdrót mellett kellemes segítségnek bizonyul, ha telepíthetünk egy brutális Mini-gunt a zombik haladási útvonalára. A szakaszok között pedig nyugodtan költhetjük a lóvét a finomságokat rejtő dobozoknál, és akár a csapatunkra kollektíven ható bónuszokra is beruházhatunk.

A küldetéseink nincsenek túlgondolva, kutatás, szállítás, takarítás, túlélés, kimenekítés és kisebb területi továbbjutást nehezítő ocsmány szerves vírusgócok kiiktatásával színesítik a meneteket. A gusztustalan elburjánzott kelésekkel tarkított gócpontok egyfajta köldökzsinór hálózatként, a pálya különböző eldugott pontjaira vezető gennykupacok likvidálásával nyithatók meg. A menetek elején a paklinkból random felcsapott lapok közül választva javíthatjuk esélyeinket és értékeinket, valamint a Corruption Cardsokból választva, nagyobb jutalom reményében kicsit nehezíthetjük a körülményeket (idő limitek, ellenség erősítés, speciális tulajdonságú dögök megsokszorozása), így növelve meg a jutalmak mértékét is. A Ridden névre keresztelt ocsmányságok között pedig egészen szépszámban képviseltetik magukat nagyobb monszták is, így a tank Breaker, a kalapács kezű Tallboy, a pókszerűen mozgó köpködős, ugrándozós Stinger, a robbanós Reeker, a hordát riasztó Snitcher, vagy a gigantikus barom állat Ogre nem egyszer okoznak majd kellemetlen perceket. Egy ügyes csapat természetesen hamar felül fog kerekedni rajtuk is, hiszen a gyengepontjaik megsorozásával hamar pontot tehetünk a karrierjük végére. A csipegető madár rajokat pedig érdemes elkerülni, mert a hangos felrebbenésükkel az összes ocsmányságot oda csábítják a környékről.

19-re lapot húztak és ezúttal bejött

Ha kilépünk az online vagy offline küzdelmekből, akkor a táborunkban bóklászva az NPC-knél rendezhetjük sorainkat. A fellelhető fegyverarzenált kipróbálhatjuk a lőtéren, a fegyvertárban a különböző típusok újabb verzióit ellenőrizhetjük, az egyik sátorban a játszható karakterek között válogathatunk és természetesen az egyik asztalnál még a rendelkezésünkre álló lapokból egyedi paklikat is összeválogathatunk. A küldetések indítása mellett az egyik NPC-nél benevezhetünk egy jó kis 4v4-es kompetitív darálóra is, melyben kezdésnek az egyik csapat az emberek, míg a másik a zombi bossok táborát erősíti, majd pedig fordul a kocka. A feladat egyszerű, az győz, aki tovább bírja. Ha nem lenne elég különlegesség, hogy az emberi karakterek után a teljesen más játékstílust és taktikát megkövetelő speckó zombikkal is meg kell fingatnunk az ellenfél csapatát, még egy kis Battle Royale jellemzőt is bele tudtak csempészni a Swarm módba. Nehogy nagyon begubózzon valamelyik csapat és unalmassá, vagy egyoldalúvá váljon a játék, így egy idő után folyamatosan elkezd szűkülni a játszóterünk.

Egészen jól működik a Swarm mód, persze még nem tökéletes az egyensúly, a dögöket irányító csapat talán nehezebb feladat elé néz, de ez valahol érthető, elvégre az emberekkel folytatott harcok dominálnak inkább a Back 4 Blood esetében. Az összeharácsolt pénzjutalomból pedig a Supply Pointsba betérve vásárolhatunk újabb cuccokat, kiegészítőket, fegyver módosítókat, sőt még kártyalapokat is. Kicsit próbálták ezt a funkciót nem az egyszerű boltos vásárlások szintjére degradálni, inkább a bázisunk fejlesztésére irányuló tevékenységeknek álcázták, és egyszerre akár több fejlesztésbe vagy feladat teljesítésébe (vásárlás azért valójában) is belevághatunk. Mielőtt még technikailag is levennénk a Back 4 Bloodról a keresztvizet, jegyezzük meg, hogy az elsőszemélyű nézet tökéletesen passzol a stílushoz, de akkor miért volt szükség arra, hogy néhány esetben az FPS gyorsan átváltson TPS-re? Talán a jobb területi beláthatósággal lehetne magyarázni ezeket a szituációkat.

Grafikailag látni manapság sokkal szebb, next-genesebbnek nevezhetőbb alkotásokat is, de itt talán nyugodtan elfogadhatjuk, hogy a csapatmunkás öldöklésen van a hangsúly. Technikailag a GamePassből beszerezve az indulás napjaiban voltak matchmaking és netkód problémák, ugrándozó, laggoló pillanatok mellett, ha már meg volt a csapat, akkor egészen stabilan lezajlottak az összecsapások. A kicsit talán sötétebb pályák és a kirobbanó mértékben nem sziporkázó grafikát a nagylétszámú zombi csordák kellemes animációi, a dögös bevilágítások és fényhatások okozta látvány effektusok ellensúlyozzák és a CrossPlay funkció révén platformtól függetlenül együtt csapathatunk a haverokkal. Az audio részleg szintén erős, a csatazajok mellett a zenei támogatásra sem lehet még egy rossz szavunk sem. A PC-s portolást sem viccelték el, a játék fel van készítve az ultra széles kijelzőkre, valamint jól optimalizált, így nincsenek erőműves igényei, és a legapróbb részletekig sajátkezűleg variálhatunk a beállításokkal, hogy a legjobb látványt és a legoptimálisabb képfrissítést tudjuk kicsikarni a hardvereinkből.