The House of the Dead Remake teszt – Egy csodás emléket így elbarmolni

A lengyel Megapixel Studio, akik ezt megelőzően a Panzer Dragont is kezelésbe vettek már (de az Agony, a Phantom Doctrine és a Fear Effect Reinventedhez is volt közük), egy másik gyöngyszem kapcsán is úgy érezte, hogy megérett egy felújításra. A ’90-es évek játéktermeiben hódító SEGA őrület, a fénypisztolyos holtak háza biztosan jó sok, mára már apuka szerepben robotoló gamer fémpénz készletét felemésztette. Ezek a dögök úgy tűnik, hogy elpusztíthatatlanok, 2022-ben újra feltámadnak a negyed évszázada megholt holtak.

1998 december közepén Thomas Rogan AMS-ügynök egy igencsak vészjósló segélyhívást kap menyasszonyától, Sophie Richardstól, aki a Curien kastélyban dolgozik. Rogan és társa G azonnal oda utaznak, hogy kiderítsék mi a túrósbatyu történik Dr. Curien kastélyában, azonban amit ott találnak az a legrosszabb rémálmaikban sem gondolták volna. A biokémiában és genetikában jártas doki veszélyes vizekre evez, az elmúlás és a halál elleni harc végzetes kudarcba fullad és a házilaborjából egy pusztító járvány szabadul el.

A helyszínen egy haldokló átnyújt nekünk egy fotót a létesítményen dolgozó tudósokról és már indulunk is felkutatni a csajunkat és a lehető legtöbb túlélőt megmenteni, miközben a ránk támadó dögöket szarrá lőjük. A The House of the Dead zsánerileg pontosan egy olyan alkotás, ami játéktermekben érzi igazán jól magát. Monitoron egérrel vagy TV-n kontrollerrel már nem azt a hatást hozza, és nem is igazán tud megfelelni tartalmasság tekintetében az elvárásoknak.

A Resident Evil sínautós változata?

Railshooterről lévén szó, a pálya elején beleülünk a csillébe és gurulunk előre a sínen, a kamera látószögébe kerülő ocsmányságokat becélozzuk és szarrá lövünk mindent. A zombi intelligenciát nem nagyon meghaladó játékmenet izgalmas, látványos és akciódús, igaz leginkább csak az első nekifutásra, az újra játszásokkal egyre ingerszegényebbé válik, igaz átalakul kicsit a végcél, mert megpróbálunk érdekességekre vadászni vagy a pontjainkat jobb teljesítménnyel minél feljebb tornászni. A laposodás leginkább a pályavégi bossok esetében érhető tetten, amúgy sem jelentenek komolyabb kihívást másodikra, persze eredetileg fénypisztolyos játékmenethez igazították.

Iszonyatosan rövid, viszont bőven van benne elrejtett érdekesség, sokminden szétlőhető és érdemes keresgélni. Ha szemfülesek vagyunk akkor kapcsolókat állítgathatunk, új járatokat nyithatunk, de ez többször bele is van építve a játékmenetbe, ugyanis más irányba haladhatunk, ha sikerrel meghiúsítunk egy váratlan támadást és nem pofoznak ki egy másik szakaszra. Sőt akkor is eljuthatunk egy alternatív terepre, ha nem mentünk meg egy túlélőt, magyarán érdemes lehet mindent megpróbálni. A háttérben bóklászó förmedvényeket kilőve jótékony hatást érhetünk el a szorzónk és pontjaink ügyében, persze elég jó reflexekre van azért szükség, hogy a ránk veszélyes ocsmányságok likvidálása mellett még vadászgassunk is.

A négy fejezet iszonyatosan rövid, még egy órányi játékidővel sem kecsegtet és az utolsó fejezetre még el is fárad, mindent visszaböfög. Megkapjuk a már látott alap ocsmányságok mellett az össze főellenfelet ismét, csak más fizimiskával, a feladat és a gyengepontjaik persze ugyanazok maradtak. Az összegyűjtött pontjaink függvényében háromféle befejezést érhetünk el, értelmetlen ezekért teperni, néhány másodperces, jelentéktelen befejezések. Ha van a közelünkben egy ismerős, családtag, barát vagy egy közel felnőtt gyerek, akkor nekieshetünk a bélontásnak helyi többjátékos üzemmódban is, még tovább fokozva az élményeket.

Negyed évszázados alapok újruhába bújtatva

Mivel iszonyatosan rövid játék, így kellett extra tartalmakat is produkálni hozzá, mely feladatot a Photo mode, a galéria és a kétféle játékmód próbál betölteni. Az eredeti (klasszikus) játékmód mellett egy Horda módban is nekivághatunk a durrogtatásnak. Ez pedig hatalmas móka, a csordában ránk rontó férgek aprítása egy fokkal még zoralabb élmény, na itt lesz elengedhetetlen a fegyvertár (Armory) megnyitása. Ehhez nincs is más dolgunk, mint úgy végigjátszani a játékot, hogy minden túlélőt megmentünk (aki az adott utunkat szegélyezi), ezt követően pedig automatikusan betérünk a negyedik pálya rejtett területére, extra pontokat, arany békákat gyűjthetünk be és innentől fogva megnyithatóak lesznek a fegyverládák, melyekből nyílpuskát, gépkarabélyt, gránátvetőt szerezhetünk. Ehhez érdemes a legkönnyebb utat, az easy módot választani és bénázás esetén az adott fejezetet gyorsan újraindítani.

Fontos kérdés, hogy milyen lett technikailag az újraalkotás? A szörnyeket nagyon jól sikerült újratervezni, egytől-egyig rájuk ismerni, de azért nem újgenerációsak, van egy ilyen műanyag hatásuk, mindenesetre jó érzés írtani őket. Helyszínek közepesek, nyilván modernebbek, mint az előző évezred kastély és laborbelsőik, de távol vannak a mai prémium színvonaltól, a látványfokozó effekteket sem viszik túlzásba, aminek lehet a hardverekkel való takarékoskodás is az oka. Az egyik legsúlyosabb problémája az újjáélesztett The House of the Deadnek az elviselhetetlen töltési idők, percek telnek el mire zombikat irthatunk. Bogárkák is akadnak, egyes szobákat nem tud azonnal betölteni, így előfordul, hogy másodpercig a nagy semmiben állnak az ellenfeleink, horda módban pedig hajlamosak feltorlódni, egymásban fennakadni az ellenfelek.

Az irányítás PC esetében egyértelmű, hogy egérrel teljesen tökéletes, konzolokon azonban a kontrollerrel már nem akkora élmény. Persze el lehet így is bohóckodni és a mozgásérzékelőt is ki lehet próbálni PlayStation esetében (mondjuk egy próbánál tovább tuti, hogy nem fogjuk erőltetni), a fénypisztoly hiányát a pontosabb és gördülékenyebb egeres megoldás sem pótolja. A galériába azonban érdemes betérni szörnyeket nézegetni és a fegyvereink mustrálásán felül átnyálazhatjuk, hogy milyen acsikat sikerült már teljesítenünk. Ha túl tesszük magunkat a rengeteg töltési időn, megbocsájtjuk az idő múlásával elavult megoldásokat, akkor néhány órára egy kellemes negyed évszázados időutazásban lehet részünk, de az is megeshet, hogy a régi szép emlékek a 2022-es színvonal árnyékában totálisan elhalványulnak. Egy halott műfaj búcsúkoncertjének érződik, amire már nem váltanak állóhelyet a küzdőtérre a rajongók, maximum néhány ülőhelyet lehet ezzel megtölteni.