Star Trek Prodigy: Supernova teszt – Ennél eredményesebb életre számítottunk

A Paramount+ (itthon a Nickelodeonon volt látható) még 2021 év végén készített a Star Trek szériából egy gyerekeknek szóló animációs sci-fi kalandot, melynek érkezőben van a második évada is. Ennek adaptációját licencelte a brit Outright Games csapat, akik specializálódtak az ilyen szériák meg game-esítésére, de főként az erősen közepes adaptációk gyártására. Pont ilyen lett a Star Trek Prodigy: Supernova is.

PAW Patrol, DreamWorks Dragons, Ice Age, Jumanji, BEN10, Transformers, The Addams Family, Fast & Furious, csak néhány cím, amit már megtrollkodtak. Sajnos nem a minőség a legacélosabb jellemzőjük ezeknek az alkotásoknak és bizony 2023-ra is be van már tárazva egy Peppa Pig, Transformers és Justice League adaptáció, hogy érezzük a törődést. A múlt év végén pedig az animációs Star Trek szériával bántak el. Bizony negatív felhang. Egy újabb silány gyerekprojekt, amivel csak lehúzzák a szülőket és megvezetik a fiatalságot? Többé kevésbé.

A három bolygón átívelő történet sem az a része a Supernovának, ami miatt rákaphatunk a monoton aprításra. A Protostar űrhajó legénységével egy ismeretlen csillagrendszerben rábukkanunk egy végzetes pusztulást elszenvedni készülő csillagra és a helyzet felmérését követően már húznánk is fel a nyúlcipőt, mikor váratlan tragédia következik be. A hajónk lezuhan az egyik bolygó felszínén, a legénység pedig ismeretlen helyekre teleportálódik, így meg is kezdődik a versenyfutás az idővel. Mielőtt még Supernovává robbanna a csillag össze kell szednünk a hajónk megjavításához szükséges alkatrészeket, kiszabadítani az eltűnt legénységet, valamint útközben akkor már járjunk a különös történések végére is.

Supernova Goes Pop

Egyszerűen a játékmenet szinte minden apró elemének a részletei el vannak bas*csizva. Egy felső, amolyan izometrikus nézetből harcolunk és oldjuk meg a feladványokat. Kár, hogy a platformozás idegesítően fárasztó és döcögős, minden szintkülönbségnél, ahogy le és felmászunk, egy animációval tördelik a játékmenetet, totál dinamikátlan a haladás. Még szerencse, hogy a közelharcok során jól működik a kitérés, persze a harcrendszer is totálisan fantáziátlan, pedig két különböző habitusú és adottságú karaktert kapunk, akiket felváltva kell irányítgatunk és kombinálni kell az adottságaikat a továbbjutáshoz.

A két karakterre a feladatmegoldós fejtörőknél volt szükség, na meg azért, hogy fokozva a hangulatot egy barátunkkal közösen kooperálva is végigtolhassuk a kalandot. Gwyn és Dal jól kiegészíti egymást, míg egyikük szétpofozza a népet, addig a másik távolról mesteri Phaser forgató. A pályákon egymást váltogatják a harci szekvenciák és a kicsit puzzle-özős, felfedezős, rejtekhelyek kinyitását is biztosító logikai feladványok, kockákat pakolászunk, amivel az energiát tudjuk terelgetni. A karakterek közötti összehangolt munka pedig a fejtörős feladatok megoldásánál, kapcsolók aktiválásánál szerencsére egyjátékos módban is működik.

A legénységünket folyamatosan kimentjük a bolygókról és ezzel nem csak újabb extra képességeket, társtámadást (Crew Ability) választhatunk magunknak, de ezeknél a lényeknél végezhetjük majd el a fejlesztéseket is. Jankom Pog a fegyvereinket turbózza fel, míg Rok Tahknál az összegyűjtött cuccokból (növényeket és állatkákat markolhatunk fel útközben) az életerőnket és a dash tudásunkat növelhetjük. A terepeken az ellenfelekből életerőt püfölhetünk ki és bár a kristályok csapkodása rettentően prinyó megoldás, de kénytelenek leszünk gyűjteni, ugyanis ezekből tudjuk Gwyn és Dal fegyvereinek három szinten keresztül történő fejlesztését biztosítani (kizárólag a pályák között a hídon Poginál).

Az igazság elhallgatása is hazugság

Annyira rémes, hogy a gyerekeket ennyire hülyének lehet nézni és palira lehet venni. Ráadásul nem a program komplexitásából és a félelmetesen professzionális minőségből fakadó megfeszített munkatempónak köszönhetően bent maradt bugok okán mondjuk ezt, hanem az elnagyoltság, összecsapottság és spórolás kapcsán. Jó persze pár kisebb hiba előfordul, mint a beakadó hangeffektek, de ezek sokkal kevésbé bosszantóak, mint a fantáziátlan, monoton és gyatra harcrendszer, vagy az ugyanazon elméletre építő időhúzó feladatok. Egy óra elteltével ezek a páros feladatmegoldások roppant mód veszítenek értékükből és idegesítővé válnak, még akkor is mikor megpróbálják feldobni egy ötletes osztott képernyős megoldással. Karaktereink eltávolodnak egymástól és külön helyszíneken kell megoldaniuk a továbbjutást biztosító feladatokat, sokat javíthatunk még az élményen és az unalom kitolásán, ha sikerül egy élő társat szerezni magunk mellé és koópban próbáljuk nem szétunni magunkat.  

Az új bolygók pályái alig változnak, ugyanazokat a megoldásokat használják, ugyanazokkal a modellekkel csak átszínezve, ugyanazok az ellenfelek esnek nekünk, csak új támadásokkal és alig kapunk egy-egy új funkciót is. Hatalmas úttorlaszok emelgetésén felül, lesz majd, hogy oszlopok között kifeszítjük a gyökereket és a társunk így át tud mászni majd rajta. Kicsit talán túl lassan, de fokozatosan adagolja a játék az újabb lehetőségeket, és a kezdeti 15 perces pályák pedig szépen meghíznak 40-50 perces menetekké. Az egészen tűrhető 7 óra körüli játékidőt a szokásos megoldásokkal próbálták még kitolni, ugyanis a korábbi helyszínekre visszamehetünk még gyűjtögetni, mert nyilván hagytak olyan részeket, amit csak a későbbi képességekkel tudunk elérni. Ráadásként pedig minden bolygó negyedik pályáján egy giga gagyi boss harc várja szerencsétlen játékosokat.

Audiovizuális az ingerküszöb és a tisztes középszer alatt teljesít a produkció, de nyilván nem vártunk semmi extrát, ez csak a szokásos gyerekjátékos rutin. Mondjuk a karakterek szöveges panelen történő kommunikációja, történetmesélése szintén a totális színvonaltalanság kategóriájában mozog, főleg, hogy minden egyes szöveget egyesével kell elnyomogatnunk. Az animációk néha darabosak, lassúak, látványos effekteket senki se várjon, színekkel próbálták ellensúlyozni a részletek hiányát és az egyetlen ellenfél szétvariálása mindent elmond a fejlesztők ambícióiól. Izzadságszagú, flegma munka, amivel az igazi rajongókat biztosan nem fogják lenyűgözni. A Star Trek Prodigy ennél sokkal érdekesebb, változatosabb, meg persze különlegesebb játékmenetet és világokat érdemelt volna. Persze kapunk egy kis extrát, mivel a Toy Codes opció alatt érdekes bónuszokat biztosító kódokat aktiválhatunk, míg a Crew Master gyakorlóküldetések mellett, egyfajta kihívásokként funkcionáló Holodeck Missionökkel múlathatjuk az időnket.