Egyesek szerint a Dontnod kalandjátékok kezdik elveszíteni azokat a jellemzőket, amiktől a csapat alkotásai frissek és érdekesek tudtak maradni. Kétségtelen, hogy az alapokat nem szívesen piszkálják a srácok, mindezek mellett azonban nem vonakodnak megosztó témákat feszegetni, bár megesett már, hogy csupán a felszín megkapargatásáig jutottak. A stúdió legújabb játéka nagyjából négy éve hallatott magáról először, eredetileg epizodikus formában került volna a játékosok elé, ám végül mégis vágatlan formában állt a reflektorfénybe.

A kaland főszereplője egy oknyomozó újságíró, aki két év távolmaradás után tér meg szülővárosába, hogy részt vegyen legjobb barátja temetésén. A visszatérés korántsem örömteli, hiszen Sam egykor szinte futva menekült a városból, amit egyfelől egy félresikerült lánykérés, másik oldalról egy a helyi bányával foglalkozó írása váltott ki. Utóbbi hatására rengetegen veszítették el állásukat, így emberünk nem a legnépszerűbb figura a környéken, plusz az egykori barátnővel való találkozás sem éppen bakancslistás program.

A szemrehányó pillantások kereszttüzében futott kötelező körök után az elhunyt jóbarát gyermeke kiböki, hogy apja talán nem is természetes úton veszítette életét. Az éppen csak megtért fekete bárány tiszteletből kénytelen elfogadni a megbízatást, azonban minél erősebben kapar az ügyben, annál mélyebbre kerül a szervezett bűnözés vérmocskos világába.

A szinopszis alapján egy klasszikus bűnügyi történetet is kaphatnánk, azonban nem Dontnod játék, amiben nincs egy kis (alkalmanként természetfeletti erőket is felhasználó) csavar, amit ebben az esetben emberünk gyógyszerekkel kezelt depressziója és személyiségzavara képvisel. A nyomozást mindezek következtében rövidebb-hosszabb filmszakadások nehezítik, ráadásként Sam folyamatosan társalog saját alteregójával, aki próbálja emberünket a helyes úton tartani.

A játékmenet alapvetően most is a rejtvények és az információgyűjtésre támaszkodó nyomozás köré építkezik, az ismerős mechanikát csak az emlékképek megidézésére, feladványok megoldására és a pánikrohamok leküzdésére szolgáló Mind Palace dobja fel. Sajnos ez a virtuális tér csak a szkript által meghatározott időkben érhető el, talán jobb lett volna kevésbé megkötni a játékosok kezét.

Az alteregó szerepeltetése jópofa ötlet kár, hogy nem sikerült maradéktalanul kiaknázni a vele kapcsolatos lehetőségeket. Hasonló módon érezni a bátortalanságot a városlakók és régi ismerősök esetében, akik egyszerűen nem kapnak elég teret ahhoz, hogy igazán hitelesek lehessenek. A párbeszédek rendszere ismerős, összesen négy szálon futhatnak a beszélgetések, azonban mindezek alig, vagy egyáltalán nem befolyásolják a teljesen lineáris úton elérhető végjátékot. A pozitív lezáráshoz vezető útvonal egyébként is túl egyértelmű, így a kaland meglepően kevés kihívást tartogat.

A játék atmoszférája összességében jó, azonban a történet messze nem olyan fajsúlyos, mint ami a stúdiótól elvárható. Ugyanez a kettősség érezhető a prezentáción. A statikus helyszínek megjelenítése autentikus és kellemesen részletes, azonban a karakterek animációja elmaradott, különösen a szájszinkron lett feltűnően elnagyolt. A kulisszákat csak ritkán sikerül élettel megtölteni, valahogy nagyon statikus lett a végeredmény.