Submerged: Hidden Depths – Még mindig a víz az úr

Az ausztrál Uppercut Games tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A viszonylag kis létszámú független stúdió az évtized alatt javarészt feledhető alkotásokat pakolt le az asztalra, sajnos az ötleteiket eddig nem sikerült maradéktalanul integrálni egyetlen játékukba sem, ezért voltak bennem fenntartások.

A Submerged: Hidden Depths nem előzmény nélküli, ugyanis a nagyjából hat éve bemutatott Submerged folytatásáról van szó. Az előzmény papíron érdekesnek tűnt, végül azonban nem váltotta be a reményeket. Az ígéretes koncepcióból egy unalmas és üres játék lett, ami azért is durva, mert mindössze négy órányi játékidőt kellett volna megfelelő tartalommal megtölteni.

A fejlesztők a kudarc ellenére nekiálltak a folytatás elkészítésének, amely önállóan is megállja a helyét, azonban az előzmény ismeretében sok minden könnyebben értelmezhető. Minden jel arra mutat, hogy a készítők meghallották az első résszel kapcsolatos kritikákat, ezúttal jobban odafigyeltek a részletek kibontására, több háttérinfót szolgáltatnak pl. a karakterekkel kapcsolatban.

Az alapvetés értelemszerűen maradt, a vízzel elárasztott világban túl sok minden nem változott. Az emberek mindenféle úszó tákolmányokon tengetik életüket, miközben a magas épületek felszínen maradt szintjeiről guberálják össze a túléléshez szükséges javakat. A sztorit egy testvérpár viszontagságai köré építették, akik szeretnék megszabadítani környezetüket egy sötét entitástól, ezért elkezdik begyűjteni a megfertőzött tárgyakat, hogy felszabadítsák az átalakult embereket, megbéklyózott környezetet.

Minden az abszolút nyugis felfedezésnek van alárendelve, nem kell ellenséges támadásoktól (ami egy készletekben szegény világban meglepő) tartani, gyakorlatilag meghalni sem lehet, ami újabb pofon a túlélő koncepciónak. A felfedezésre váró, megmászható épületek alapvetően változatosak, azonban a rendszer minden interakcióra alkalmas helyet megjelöl, így csupán arra kell odafigyelni, hogy a megfelelő iránygombot nyomjuk meg. Minden helyszínen akadnak megoldásra váró rejtvények, ezek azonban inkább csak a játékmenet színezésére szolgálnak.

A különböző helyszínek között farmotoros csónakkal lehet közlekedni, ezen felül a távcső lesz a legjobb barátunk, amivel az éppen felfedezés előtt álló romot vehetjük jobban szemügyre. Az utazás során lehetőség van különböző elhagyott tárgyakat is gyűjtögetni, ezek a letűnt múlt egy-egy részéhez tartoznak. A kihalászott, összeszedett holmikból pofás kollekciót állíthatunk össze, más hasznuk nincs, csak kevés olyan apróság akad, ami a történet előmozdításában is szerephez jut.

Az alkotók kicsit változtattak a művészi megközelítésen, valamivel rajzfilmesebb megközelítést alkalmaztak, világosabb és színpompásabb helyszínekkel szolgálnak. A napszakok közötti átmenet sokat javult, a fények és árnyékok kezelésén is megtapasztalható a két rész között eltelt idő. A szereplők mozgása picit finomodott, bár furcsa, hogy például ugrani továbbra is csak ott és akkor lehet, ahol cselekmény megköveteli. A színkódok bevezetése kihívás tekintetében megkérdőjelezhető, de játékosbarát megoldás.

Amivel továbbra is bajom van, hogy a modellek és úgy általában a környezet kidolgozása gyenge, sok a visszatérő elem és a textúrák minősége sem konzisztens, bár a víz felületet korrekt módon sikerült megvalósítani. A zenei aláfestés kellemes, úgy általában a hangok is rendben vannak, azonban a szinkron hiánya zavaró, a testvérek közötti pantomim inkább kínos. A teljesítménnyel is akadnak problémák, a játék PS4 változata sokszor indokolatlanul belassult és helyenként villódzó textúrákba is belefutottam.