Loopmancer teszt – Idétlen időkig mészárolva

A kínai eBrain Studio valami elképesztően zseniális és egyben mocskosul aljas finomságot rakott össze. Igen, ennyire ellentétek jellemzik. Imádod a profi harcrendszerét, a mesterien megalkotott világát, az elmebeteg fegyvereit, majd az érme másik oldala is feltűnik és gyűlölni kezded kegyetlen kihívása, a többtucatnyi újrakezdése okán, amit mégis élvezettel teszel. Hurkoljunk egy kis cyberpunk időt, de készüljetek marha jó lesz.

2046-ban járunk Dragon City-ben, a korszakon úrrá lett a nano-technológia, a bionikus protézisek pedig az emberek hétköznapjainak a részévé váltak. Igaz, hogy egy magas fejlettségű társadalom jött létre, azonba a fejlődés során hatalmas szakadék keletkezett a szegények és a gazdagok között. A nagyvállalati érdekek és profitorientáltság szokás szerint beárnyékolja ezt a cyberpunk jövőképet is. Az alap szitu nem formabontó és díjesélyes, Xiang Zixu-t alakítjuk, akinek nem csak a karja van vasból, de a tökei is, pusztakézzel rendet vág a söpredék között, ha a szolgálata azt kívánja meg. Futurisztikus cyber jövő nyomozója, aki Dragon Cityben kutat egy eltűnt sztárriporter után, azonban családjával egy merénylet áldozata lesz. Még szerencse, hogy azonnal magunkhoz térünk ágyunkban és újra nekikezdhetünk ugyanannak a napnak és az ügyünk felgöngyölítésének. A történet során döntéshelyzeteket is kapunk, a ChangXu detektív irodánkkal közösen nyomozunk és az ügyben különösen nagy szerepet kap a helyi LongXi Gang bandavezére, valamint a Kouga Industry vállalati érdekei.

Azt gondoltam a játék indítását és az oktattó szakasz lenyomását követően, hogy egy egyszerű oldalra scrollozós akciójátékhoz van szerencsém, amiben folyamatosan darálhatjuk a pályákat és a kibernetikus ellenfelek gépesített végtagjait, mindenféle story és komolyabb fejlődési rendszer nélkül, de ezt az elképzelésemet azonnal kiégették az agyamból szerencsére, még az első pálya megkezdése előtt. Hősünkkel nem agyatlan pusztító bosszút kell állnunk családunkért, hanem komoly nyomozás vár ránk, ahogy a lakásunkon a kapcsolati hálót és a begyűjtött infók még hűlt helyét bámuljuk. Nem csak saját magunkat fejleszthetjük, öltöztethetjük és válogathatjuk össze a felszerelésünket, de a rendőrőrsre betérve segítséget kérhetünk, infókat szedhetünk ki feletteseinkből és a fegyverfejlesztésért felelős, Dave Ray műhelyében még egy kis videojátékozásra is lehetőségünk nyílik. Mikor elkezdtem pattogni az űrhajóval és felfogtam, hogy a Flappy Bird cyberpunk verziójához van szerencsém (csak Flappy Sedna néven), azonnal tudtam, hogy itt egy zseniális alkotásról van szó.

A történetben az előrehaladásunk egyes szakaszoknál elágazik és választhatunk, hogy melyik nyomon indulunk tovább, így loopjaink valóban változatosak lehetnek és szép sorjában megismerhetjük a hét különböző befejezést is. A pályák elképesztően változatosak és aprólékosan kidolgozottak. Az első LongXi cyberpunk városrész a sikátoros, színes ledfényekben úszó boltjaival és gyorsforgalmi úthálózatával megalapozza a hangulatot, majd választhatunk, hogy bekopogtatunk egyből a Kouga Industryhoz a látványos épületét bejárva és a szuperkatonáival megbirkózva, vagy inkább a vidéki, romos vágóhíd és vasúthálózathoz vezető nyomot derítjük fel, megküzdve a nyílpuskás parasztokkal és óriáspókokkal. A depresszív környezetet pedig egy fantasztikusan látványos Tang Dynasty Hotel dobja fel, és az elágazásokat megelőzően rendszerint kapunk egy kis boss harcos mókát is, hogy még véletlenül se legyen könnyű dolgunk.

A cybergyerek nem kér bocsánatot

Tűélesre csiszolt harcrendszert és játékmenetet raktak össze ennek a 3D-s oldalra scrollozós roguelite akció őrületnek. Ráadásul a megfontolt taktikai küzdelmek mellett a tempós vérfürdő is megoldásra vezethet. Kemény darálás, közben pedig kapjuk az e-Coinokat, melyeket a pályák során elkölthetünk újabb eszközök feloldására. Az egyes szakaszok meghatározott ellenfelet rejtenek, így ezekhez a szekvenciákhoz kihívás szerű feladatokat is rendeltek, amolyan miniküldik ezek értékes jutalmakért cserébe. Intézzünk időre megadott mennyiségű kivégzést fegyverrel, csaljunk robbanóhordós csapdába kettő vagy több ellenfelet, terítsünk le egyszerre kettő vagy több embert Overwatch, esetleg Skill chip képességünkkel, de az is előfordulhat, hogy a gyorsforgalmi úton kell halálra gázoltatnunk őket. Számtalan a variáció, a könnyebbek mellé mindig befér valami szemétség, viszont az e-Coinon felül, a fejlődésünket elősegítő értékes Core pontokat szerezhetünk, esetleg egy-egy bűnözőről kaphatunk infót, ami a nyomozásunkat segítheti elő.

Közelharci és távolsági fegyvereink mellett, taktikai eszközöket, robbanószereket is segítségül hívhatunk, de bevethetjük a már említett folyamatosan feltöltődő végtagprotézis chippünk aktuális fajtájának képességét is, mint egy jó kis tűzlabda, megrázó villám, mérgező aura. Továbbá minden közelharci fegyver rendelkezik agy megadott csapásszámmal, amit, ha sikerül sérülés nélkül bevinnünk, akkor aktiválódik az adott eszköz durva Overwatch csapása. Annyi lehetőségünk van, hogy komolyabb, összetett küzdelmeket tudunk kivitelezni, ráadásul a rendszer kifejezetten szereti és díjazza is ezt. A boss harcok változatosak, viszont kitapasztalásuk után már nem akkora kihívások, nyilván párszor elkenik majd a szánkat, főleg, ha nem a legkönnyebb fokozaton kezdünk neki.

Minden vereséget követően a lakásunkba való visszatérés előnye, hogy az összegyűjtött Core pontokat fejlesztésekre verhetjük el. Növelhetjük az életerőnk és az állóképességünk mértékét, a HP Sodánk mennyiségét, a halálok után az újraindulásokra megtartott e-Coinok arányét és speciális harci képességeket nyithatunk meg. A kezdeti nehezebb haladást pár jól végrehajtott fejlesztés alaposan megkönnyítheti, így a halálból visszarántó adottság jelentőségének ecsetelésébe nem is mennék bele. A gardróbunk ajtaját feltárva, szintén vaskos Core egységekért cserébe, ütős rucikat oldhatunk fel, még a Kill Bill jellegzetes citromsárga motoros overáljában is elindulhatunk Dragon City utcáit kitakarítani. Egyébként egy végigjátszást követően tovább visszük az adott karakterünket a fejlesztéseivel és fegyvereivel, hogy egy másik befejezést nézzünk meg és újabb nyomokra tegyünk szert.

A loopok nem csak a pályák felépítésében térnek el (viszont 5-6 óra után már nagyon kevés variációt nyújt az első pálya), de a karakterünk felszerelése és az útközben összegyűjthető és választható passzív buffokat biztosító magokból is, mindig egy merőben más területen erős karaktert hozhatunk létre. Növelhetjük a közelharci támadásunk erejét, az életerő szódák számát, gyorsíthatjuk a chipünk visszatöltődését vagy a muníciónk mennyiségét. A játék legnagyobb problémáját az alap koncepció váltja ki, elvégre a loopolás révén, mindig újrakezdjük az első pályától, vagy az ágyunkban magunkhoz térve perceket kell eltöltenünk a munkahelyünk és helyszínek között repkedve, valamint az irodában a felettesekkel trécselve. Viszont ez valahol egy szükséges rossz, ugyanis mindig ajánl a rendszer pár kezdő kütyüt, így a gépesített öklünket fejszére, kardra, viperára cserélhetjük, a pisztolyunk helyett, ha szerencsénk van választhatunk gránátvetőt, géppuskát vagy shotgunt. A technikai kiegészítőnk, azaz a dobálható üvegek, balták, téglák helyett aknákat, gránátokat, turreteket és drónokat választhatunk.

A pályán előre haladva egy metroidvania szerű rougelike játékmenet állít egyre keményebb kihívásokat elénk. Nem elég, hogy az ellenfeleket, mini bossokat kell folyamatosan darálni, de rendszerint valamilyen környezeti elemek okozta sérülésekre is oda kell figyelnünk. Az egyik szakasz egy autóhálózaton vezet keresztül, máshol elektromos vezetékek, robbanó hordók veszélyeztetik életerőnket. A rendszer pedig folyamatosan épít is ezekre, mint korábban a miniküldik esetében említettük is. Az akciószekvenciák közben találhatunk egyébként egy-egy javító állomást, ahol pótolhatunk egy kis életerőt vagy a teleportálás funkciójával utazgatunk kicsit, ha elhagytunk volna valami jobb fegyvert, mert nem volt még elég creditünk.

Kéz és protézis törést

Látvány terén egészen oda tették magukat a fejlesztők. Művészi kivitelezés, sziporkázó dizájneri megoldások, csodás távolkeleti színorgia és részletekben elmerülő grafika. Ügyesen, nem tolja túl, a kevesebb néha több elvet vallva pályaszakaszonként csak egyszer-egyszer vesz le a lábunkról. Vagy a csodálatos háttérrel, vagy egy előtéri megoldással, mint egy piros drapéria, ami mögött a sziluettünk rajzolódik ki és a megvilágításnak köszönhetően tudunk fantasztikus harcokat vívni. Az Unreal Engine 4 számos lehetőséget biztosít, érezhetően ezek többségével tudtak is élni a fejlesztők. Még néhány filmes megoldást is elsütöttek, amolyan John Woo-san felzavarhatjuk a galambokat is.

Egyes szinkronhangok a kelleténél gyengébbek, még ha egy gépszerű android karatyolását is próbálták utánozni, a végeredmény például Mona esetében olyan lett, mintha a Google fordítóval mondatták volna fel a szövegeket. Az átvezető videok kicsit kilógnak a sorból, eléggé fapadosak, laposak és rondácskák. Idegesítő hibákkal, bugokkal nem találkozni, egyedül olykor egyes textúrákat nem tudod kezelni a rendszer és szétesett egy füst effekt vagy különböző felületek vibráltak, de csak ritkán lehetett tapasztalni. A PC-s irányítást is sikerült úgy kivitelezni, hogy kontroller nélkül is megoldhatjuk a legkeményebb szituációkat is, pedig számos funkciót kell gyorsan használnunk, de nyilván a teljes élményhez ajánlott egy jobb irányító bevetése.Az ár / érték arány fantasztikusra sikerült, ugyanis a 21 eurónkkért egy több 10 órás csodálatosan összerakott játékot kapunk. Kihívás atom mód rendben van, jól belőtték a nehézségi szinteket, ha a legnehezebb fokozaton esünk neki, akkor simán van benne 16-18 óra, de érdemesebb a közepes fokozaton küzdeni, mert nagyobb a sikerélmény és fontos, hogy megismerjük a pályákat, ellenfeleket, bossokat. Számok tekintetében a 7 pálya bár nagyon kevésnek tűnik, mégis érteni fogjuk a mennyiséget, mikor egy végigjátszás simán másfél órát is igényelhet, ehhez 7 különböző befejezést érhetünk el. Több tucatnyi infót és mementót kell begyűjtenünk és a 125 megnyitható tárgy is bőségesen elegendő (48 kézi és 28 lőfegyver, 25 taktikai kiegészítő és 24 végtagprotézis chip).

Brutális, nem szégyenlősködik, vérrel ken össze mindent és hullanak a végtagok, ha egy méretes fejszével küldjük meg a rohadtakat. Hősünk komolyságot áraszt, inkább szarkasztikus, mintsem viccmágus, a munkáját komolyan veszi és durván elrendez bárkit, aki az útjába áll. Viszont a játék képes a humorát is megvillantani, elképesztően poénos fegyvereket is felvonultat, elvégre dobálhatunk vietnámi papucsot vagy csépelhetünk egy Heroic Keyboarddal, szárított hallal, sőt még egy műbránerrel is. Na, de mitől lett forradalmi a Loopmancer? Semmitől. Csak, amit mások, máshogy csináltak, azt ő ügyesen teszi magáévá és nem kenyere a spórolás, minőségileg kapjuk a klisés cyberpunk sztorit, a népszerű időhurkolást, a rougelite alapokat és a precíz harcrendszert, változatos játékmenettel. Az eredetisége megkérdőjelezhető, de amit máshol látott, azt ő kétszer olyan profin adja vissza, ami bőven elég ahhoz, hogy 2022 nyarát zsebre tegye és büszkén szálljon majd ringbe az év végén a meglepetés játék címéért.