Immortals Fenyx Rising – Isteni szórakozás

Szerző: R4bbit

2021.08.13.

A Ubisoft szemmel láthatóan nagyon készül a konzolváltásra és végre nemcsak papíron igyekszik megújítani kínálatát. A franciák a Watch Dogs: Legion és a vikinges Assassin’s Creed mellett, egy vadonatúj IP-n is dolgoznak, amely a görög mitológiára építkezik és nyomokban Zeldát is tartalmaz. A kedvcsinálók és előzetes infók szerint az Immortals Fenyx Rising több mint, ígéretes ezért mi is csokorba szedtük a fontosabb érdekességeket.

A kezdetben a Gods and Monsters címen futtatott játék alig hozta lázba a világot, ugyanis a korai anyagok egy hangulatos, de nem különösebben egyedi címet sejtettek. Úgy tűnik azonban, hogy a Ubisoft ügyesen kevergette az alapanyagokat, ráadásul szép lassan megjelentek azok az összetevők, amelyek átbillentették a mérleg nyelvét.

A játék főszereplője Fenyx, aki pajzshordozóként szolgál az egyik görög csatahajón. Lenézett státusza miatt Fenyx gyakran kerül összetűzésbe a többi katonával és képtelen kikeveredni szilaj harcosként dicsőített bátyja árnyékából. Egy tomboló vihar után a hajót az Arany Sziget mellett mossa partra a víz. A földdarabról hamarosan kiderül, hogy az istenek lakóhelye, bár erre csak különböző, nem ritkán baljós jelek utalnak. A bújócskának természetesen komolya oka van, ugyanis a szigeten egy bosszúra szomjazó titán tombol, aki sérelmei miatt akar elégtételt venni az égieken. Ahogy az lenni szokott az eddig mellőzött és lenézett kisemberre hárul a feladat, hogy az embereket és az isteneket kihúzza a csávából.

Az Immortals Fenyx Rising egy nyitott világú, RPG elemekkel alaposan megpakolt akció-kalandjáték, amely könnyedebb formában dolgozza fel a hellén mitológiát. A sziget több részre van felosztva, mindegyik zóna egy-egy istenséghez köthető, ennek megfelelően elég változatos helyszínekre lehet számítani. Bár a térkép már kezdetekben is szabadon bejárható, eleinte mégsem juthatunk el bárhova, ugyanis a kalandvágyunknak az állóképességünk szab határt. A játékmenet a felfedezés-bunyó-rejtvények szentháromságra építkezik, lehet bármilyen éles a kardunk, ha nem elég pallérozott az elménk. A harcrendszer az eddig látottak alapján kicsit összetettebb, mint mondjuk az AC széria esetében, kombók összeállítására és használatára is lehetőség lesz, de ennek részletei egyelőre kicsit homályosak.

A narratívára jellemző, hogy a komorabb világvége sztori ellenére a humornak is bőven jut szerep, ráadásul a készítők nem voltak restek a mitológiai lények és istenek szájába is könnyfakasztó szövegeket adni. A megjelenítés hangulatos, jól illeszkedik a lazább koncepcióhoz, bár kétségtelen nem fogja a tophardverek képességeit feszegetni. Az Immortals Fenyx Rising december első hetében várható jelenlegi és következő generációs konzolokra, valamint PC, Switch és Stadia platformokra.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5