Monster Jam Steel Titans 2 – Titánok a homokozóban
Szerző: R4bbit
2021.08.26.
A Rainbow Studios két éve prezentált, kínosan középszerű óriás-verdás próbálkozása után meglepett bennünket, hogy a THQ Nordic zöld utat engedett a folytatásnak. Persze a monstrumok csatájának a tengerentúlon komoly kultusza van és tagadhatatlan szórakoztató, ahogy a túl méretes jószágok kergetik egymást az arénákban. A legnagyobb probléma, hogy amíg a legtöbb stúdió legalább gesztus szinten megpróbál valami újat belepréselni egy-egy széria új részébe, addig szivárványos fiúkák szemmel láthatóan jól elvannak a nagyhalak szájából kiforduló maradékkal.
Pedig az alapkoncepció kifejezetten jó. Hatalmas benzinfalók, két pilléres karriermód, valamennyire egyedi járműfizika…ezekre egy jó játékot is lehetett volna támasztani, ha az alkotók hajlandóak lettek volna munkára fogni a kreativitásért felelős agysejteket. A játékban öt, különböző téma köré felhúzott világot kapunk. Ezeket járva kapcsolódhatunk be a versenyekbe, gyűjtögethetünk további járművekre költhető zsetonokat, illetve ún. titkokat, amivel érezhetően az önismétlődő játékmenet megtörése volt a cél.
A változatosság ott bicsaklik meg végletesen, hogy a feladatok minden világban ugyanazok. Pályatervezés tekintetében tapasztalható némi pozitívum, ahogy a legendás verdák megjelenése is üdítő, ezekkel kapcsolatban viszont elfért volna egy kis extra tartalom, hogy a rajongókon kívül a földi halandók is tudják, miért küzdenek. A rövid versenyek miatt a karriermód túl feszes, ha nem iktatunk be kitérőt a játék csak dobál egyik eseményből a másikba, jelentősebb motiváció nélkül.
Természetesen most is árkád versenyjátékról beszélünk, a fizika csak jelzés szinten van jelen, ugyanakkor a verdák eltérő karaktere megfűszerezi kicsit a versenyeket. A szörnyek súlya jól érzékelhető, hajlamosak borulni, ugyanakkor kifejezetten vicces amikor labdaként pattannak vissza pl. a pálya széléről. A járművek fejleszthetők és van törésmodell, tehát nem lehet teljesen büntetlenül randalírozni. Az irányítás tekintetében sajnos továbbra sincs meg az arany középút, mert a kétkaros (mindkét tengely függetlenül mozgatható) vezérlés az árkád rajongóknak sok, míg a szimulátor kedvelőknek nagyon kevés, bár ez a játék nyilván nem az utóbbi célcsoportnak készült.
A játék támogatja a 4K felbontást, bár ezt túl sok minden nem indokolja. A járművek kidolgozása úgy ahogy rendben van, azonban az általános prezentáció felér egy múltbéli utazással. A mesterséges intelligencia nagyobb nehézségi fokon tud meglepetést okozni, csirke módban viszont nagyon a pillanatnyi szeszélynek megfelelően működik.
Összegzés
Bíztunk, de újra csalódtunk. Érdemi fejlődés nuku, jellemzően az előző rész értékelhető momentumai köszönnek vissza, kicsit átformált változatban. Leginkább azért vagyunk dühösek, mert a Monster Truck világában ott van a potenciál, hiszen alapvetően egy látványos sportról van szó, ami az eddig kitolt feldolgozásoknál sokkal többet érdemelne.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.