Call of the Sea – A szerelem hullámhosszán

H.P. Lovecraft munkássága szinte kimeríthetetlen forrás, annak ellenére, hogy életművét a műfaj egyes szakértői is meglehetősen szőrmentén kezelik. A szerzőt a gótikus horror egyik nagy művelőjének tartják, bár írásainak nagy része csupán a halála után jelent meg.

Olyan írókra volt hatással, mint Ray Bradbury, Fritz Leiber vagy Henry Kuttner. Műveire elsősorban az ismeretlen iszonyattal való szembesülés jellemző, sötét és komor világot festenek, amihez az eddig megjelent filmes vagy játékadaptációk javarészt igazodnak, ugyanakkor akadnak olyan alkotók, amelyek lényegesen lazábban nyúlnak az író örökségéhez. Ide tartozik a kezdőnek számító spanyol Out of the Blue csapata.

A történet a harmincas években, egy Tahiti közelében fekvő szigeten játszódik. A helyiek félelemmel vegyes borzongással gondolnak a helyre és gondosan elkerülik, csak nagyon kevesek elég elszántak ahhoz, hogy közelebbről is szemügyre vegyék. Norah Everhart, a játék főszereplője sem szórakozásból készül meglátogatni a szigetet, eltűnt férje nyomait követve száll partra. Hamarosan kiderül, hogy Harry egy a felesége életét megmentő gyógymód reményében szervezett ide expedíciót, ám egy idő után semmilyen életjelet nem adott magáról.

Lovecraft kisregényeiben szinte teljesen összefüggő álomvilágot teremt, amely gyakorlat ebben a játékban is tetten érhető, azonban ezúttal nem a lovecrafti világára jellemző nyomasztás a központi elem. A játék első harmada kifejezetten oldott hangulatban telik, majd szép lassan sötétebb tónusra váltanak az alkotók, ami azért továbbra is messze áll a szerző novelláira jellemző atmoszférától.

A játékmenet gyakorlatilag fejtörőkre van felfűzve, minden szakaszt (összesen hat fejezet van) egy összetett rejtvény megoldásával hagyhatunk magunk mögött. Komoly szerep jut a felfedezésnek elhagyott tárgyak, feljegyzések, fotók segítenek kibogozni az eseményeket. Ahogy haladunk a történetben, egyre sűrűbben botlunk bele különös holmikba, furcsa építményekbe és olyan jelenségekbe, amikre nem nagyon van magyarázat. Sajnos a narratíva kettőssége a kezdetektől megtapasztalható, a múltat taglaló szekvenciákkal éles ellentétben állnak a jelen eseményeire reflektáló, alkalmanként teljesen felesleges tűnő megjegyzések.

Mindez csak azért zavaró, mert a készítők egyébként ügyesen adagolják a történéseket, jó ütemben váltanak a helyszínek között, képesek folyamatosan fenntartani a játékosok érdeklődését. Az említett feladványok megoldásához alaposan meg kell ismerni az adott helyszínt, minden apróságnak jelentősége lehet. Szerencsére Norah minden fontosnak ítélt dologról feljegyzést vezet, naplójában elkülönítve jelennek meg az akadályok leküzdéséhez szükséges, illetve a narratívát színesítő információk. A feladatok nehézségi fokát sikerült jól eltalálni, azaz nem kell nyakatekert, logikát teljesen sarokba állító fejtörőkre számítani.

A mindössze tizenkét főt számláló stúdió gyönyörű és részletes kézzel rajzolt világot álmodott meg. A látvány kifejezetten színvonalas, legyen szó víz feletti vagy alatti világról és azért a szürreális helyszínek sem maradtak ki. Ami kifejezetten tetszett, hogy ezúttal nyoma nincs a logikai kalandjátékokra jellemző sterilitásnak. Kicsit bonyolítja a sztori megértését, hogy alkalmanként minden magyarázat nélkül kerülünk új helyszínre, bár végül minden a helyére rázódik.