Sniper Ghost Warrior Contracts 2 – Távolról becsapódó lassított gyilkos

Szerző: Game One Admin

2021.09.16.

Az utóbbi időben egészen ügyesen levetkőzték magukról a joggal kiérdemelt futószalag selejtgyár megnevezést a lengyel City Interactive fejlesztői, melyben oroszlánrészt vállalt a Sniper Ghost Warrior széria minősége is, mely immár hatodik részéhez érkezett. Ezúttal Raven megbízása, hogy Közel-Keleten szabotáljon, merényeljen és nem, hogy megbuktassa a jelenleg regnáló hatalmat hanem, hogy immár akár kilométerekről kivégezze a Kuamart vezető diktátort és feleségét, na meg az útjába kerülő nagykutyákat. 

Két típusú alap küldetést kapunk a Contracts 2-ben. A Classic Contract a rövidtávú, pár 100 méteres fejesekről szól, míg a Long Range Contractok rejtik a játék nagy újítását, azaz a kilométeres agy robbantásokat. Előbbiek esetében jóval nagyobb katonai jelenlétre lehet számítani és ezek a küldetések inkább szólnak, vagy a lopakodásos csendes szabotázsokról, vagy a darálós közelharci rambózásokról. Érdekes, hogy bár a Long Range Contract pályákon kilométeres távok vannak, mégis jóval kisebb bejárható területeket jelentenek és egyúttal talán rövidebb küldetéseket is.

Fegyverarzenálunk frissült, némelyik kategóriában többet, máshol kevesebbet kaptunk, és a fejlesztéseinket is alaposan átvariálták. Számos képességet lecseréltek, az új lehetőségek pedig kevésbé csábítóak, kicsit talán nehezebbé tették így a játékot. További plusz, hogy már a Drónunkkal is tudunk mérgező nyilakat lövőldözni, de akár a rejtőzködésben segítő PERK-eket is említhetnénk a fejlődési fák közül. A küldetések után egyébként pénz és fejlesztési Tokenek ütik a markunkat, a fejlesztések érdekében nem árt alaposan előre tervezni, hogy a legtöbb eredményt tudjuk zsebre vágni.

Bumm a fejbe, halott vagy haver!

Most is akadnak ratykó megoldások, de a pályatervezés meglepően ügyes, baromi sok lehetőséget biztosít, egy helyszínt több irányból is megközelíthetünk, és számos magaslatot megmászhatunk célpontjaink becserkészésének céljából. A feladatok sokszor megkívánják a személyes jelenlétünket, nem lődözhetünk állandóan a távolból, ilyenkor pedig bármilyen módon és irányból érkezhetünk. Drótkötélen a magasból, egy hátsó alagúton vagy kivágott kerítés lyukon, sőt akár még a víz alól is, egyedül járműhasználatra nincs lehetőség.

Tele van a játék kreatív lehetőségekkel, csapdákat állíthatunk, robbanószerezhetünk, távvezérelt nagykaliberű puskát bevetve különböző helyeken is lecsaphatunk egyidőben, hatféle lövedékkel taktikázhatunk szóval csak rajtunk áll, hogy miként oldjuk meg a feladatot. A CryEngineel is egyre jobban bánnak a lengyelek, látványos a lassított lövedék kamera, igaz megújulásra képtelen, egy idő után pedig legszívesebben elnyomnánk, ha lenne rá lehetőségünk. Kisebb hibák akadhatnak, és a Kuamari zsoldosok IQ szintje még jóindulattal sem nevezhető átlagosnak, de összhatásban azért megállja a helyét, még úgy is, hogy nem villog a legvadítóbb modern effektekkel.

Egy kis ingyenes hentes vadászat

A játék a június elejei megjelenése óta kapott egy komolyabb ingyenes frissítést (Butcher’s Banquet) a tucatnyi fizetős fegyver skin csomag mellett, így elérhetővé vált egy újabb küldetés a térképen. Az utolsó, hatodik Maladh Wadi küldetés után nyílik meg a Temple Complex névre keresztelt zóna. Sivatagos, sziklás régiót számos gyönyörű templom, ódon romos sziklába vájt épület és csodálatos oázis színesíti. A kanyonos terület a pályaszerkesztés szempontjából ezúttal bosszantó szaladgáltatást produkál, a 2-3 órás játékidő a rengeteg időhúzás miatt tapasztalható, kicsit fáradtkás, a kelleténél laposabb régiót kaptunk, ráadásul a feladatok és a megoldásuk is inkább az elcsépelt kategóriát erősítik.

A fő feladatunk a Zarza klán vezetőjének a likvidálása lesz. Az elmebeteg állatot nem véletlenül nevezik Hentesnek (The Butcher), terroristákat lát el harcászati eszközökkel és tömegpusztító fegyverek készítése a hobbija. Egyértelmű, hogy a likvidálásával enyhülhet a régió terror szintje. Másik fontos célszemélyünk Irina Volkova, aki egy biológiai fegyver kapcsán szűrte össze a levet a Zarza klánnal és a fejlesztését Basinka településének vízhálózatán tesztelte is, a több halott civil bizonyítja a kísérlet hatásfokát. Volkova kiiktatása mellett egy informátor bizonyítékokat tartalmazó mobilját, egy a biológiai fegyverrel kapcsolatos információkat rejtő laptopot és a szennyezett vízmintákat, valamint szövettani eredményeket is meg kell találnunk.

A küldetés az eddig elérhető 3 Long Shot és két Classic Contract közötti arányt kiegyenlíti, ugyanis itt nem lesz lehetőségünk kilométerekről halálos lövéseket leadni. Érdemes kisebb hatótávú, de csendesebb és hatásosabb felszereléssel készülni. A pálya kifejezetten nagy, igaz sok időt húznak a kanyonokon és barlangokon keresztülvezető utak megtalálásával, ezen a térképen kényszerültem a játékben először használni a gyorsutazás funkciót.

A City tovább tökéletesítette a Sniper Ghost Warrior szériáját, azonban közel sem nevezhető igazi folytatásnak, elvégre az 5 új terepen kívül, na meg az 1000 métert meghaladó mesterlövészkedéseken felül, alig hozott valami újdonságot, nem magyarázza semmi a teljes árú folytatás tényét. Ennek ellenére szórakoztató, némely pálya pedig több, mint 2-3 órát is igényelhet. A többszöri végigjátszás lehetőségét az összegyűjthető tárgyak és noteszeken felül, a gyakran valamilyen kritériumhoz igazított gyilkolásokat megkövetelő kihívások teremtik meg. A jövőben azonban a kilométeres lövéseken felül komolyabbat is villantani kellene, viszont üdvözítő, hogy az egykori trágyagép City Interactive, már itt tart.

Összegzés

A Sniper Ghost Warrior Contracts 2 kezdetben nem bizonyította a relevanciáját, azonban idővel kifejezetten hangulatos területeken kapunk egészen király feladatokat, mint a túszszabadítás a távolból és a menekülő út megtisztítása. Őrült királyság az 1 kilométernél távolabbról leadott brutális fejlövések sikeressége, ha nem is egy erre épített folytatást követelne meg, de azért meghatározó élmények megteremtésére képes. A küldetésekbe pakolt sok apró kihívás és a számos különböző játékstílus révén egészen kellemes ár/érték aránnyal rendelkezik. A zsáner kedvelői már tuti, hogy ezerrel tolják.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5