A francia Amplitude Studios komoly terhet vett magára, amikor belefogott a Humankind fejlesztésébe, hiszen az emberiség fejlődését bemutató Civilization-széria évtizedek óta egyeduralkodó a műfajban. Az Endless-sorozatot jegyző stúdiót alig tíz éve alapították a Ubisoft kötelékéből szabadult fejlesztők, tehát a szakmai tapasztalat adott, azóta pedig a SEGA tőkeerős támogatásának köszönhetően a munkához szükséges anyagiak sem jelentenek gondot.
A Humankind felütése senkit nem fog váratlanul érni, fél tucatnyi, ősközösségi szinten tengődő emberrel kell nekifogni a világ meghódításának. Kezdetben nomád életformát folytathatunk, majd a megfelelő helyet kiválasztva elkezdődhet kolóniánk építése és gyarapítása. Ahhoz, hogy szintet ugorjunk, illetve újabb korszakba léphessünk, bizonyos követelményeknek meg kell felelni. Feltétel lehet valamely nyersanyagok felhalmozása, fontosabb területek megszerzése, esetleg valamely rivális közösség legyűrése.
Szintlépés alkalmával eldönthető melyik nemzetet akarjuk képviselni, ezúttal azonban döntésünk nem végleges, csupán az éppen az előttünk álló korszakra vonatkozik. Ez a megoldás szokatlan, ugyanakkor érdekes lehetőségeket tartogat, ugyanis minden nációnak megvannak az erősségei, így amíg az egyik korszakban a mezőgazdaságra gyúrunk, addig később pl. az iparosodás lehet a kitűzött cél. A játékban félszáznál több irányzat kapott helyet, amelyek közül tíz áll rendelkezésre egy-egy korszakváltásnál.
A működéshez szükséges alapvető épületek mellett itt is jelen vannak az extra előnyöket biztosító ún. Csodák, ezek a koronként változó építmények markánsan képesek átrendezni az erőviszonyokat. Kiemelt szerep jutott a vallásoknak, ahogy gyarapodnak a követők, úgy terjednek szélesebb körben a tanítások, amelyek szintén különböző előnyökkel járnak. Szent helyek építésével növelhető a hívők elégedettsége, ami a gyarapodáshoz elengedhetetlen stabilitásra is jótékony hatással van. Más nemzetekkel (főként a közvetlen szomszédokkal) érdemes baráti, vagy semleges viszonyt ápolni, ugyanis pl. a kereskedelmi útvonalak biztonságát csak így lehet szavatolni.
A torzsalkodás egy idő után persze elkerülhetetlen, ilyenkor érdemes beélesíteni diplomáciai érzékünket, hogy elkerüljük a fegyveres konfliktusokat. Utóbbit ideális esetben hadüzenet előzi meg, bár lehetőség van spontán lerohanni másokat, ilyenkor azonban számolni kell a többi nemzet elhidegülésével. Az összecsapások körökre osztva zajlanak, az ütközetek levezénylését rábízhatjuk a gépre, de érdemesebb saját kézbe venni az irányítást. Hadviselés közben a környezeti adottságokra is figyelni kell, érdemes pl. a tüzérséget magaslatokra telepíteni, mert úgy távolabbra lőhetnek, míg pl. a folyók jó védelmet biztosítanak a hátországnak. A játékmenetet alkalmanként váratlan események bonyolítják, amelyek akár több körön keresztül is hatással lehetnek a fejlődésünkre.
A megjelenítés alapvetően a nagy elődre hajaz. Itt is hatszögek tarkítják a játékteret, amelyek között mozgáspontokat felhasználva közlekedhetünk. Érdekes, hogy a végső győzelmet nem a fejlettséghez, hanem a hírnévhez kötötték, minél jobb egy nemzet megítélése, annál nagyobb az esély a dobogó legfelső fokára. Választott nemzetünk vezetője ezúttal nem egy történelmi személy, hanem egy általunk kreált figura, erre talán azért volt szükség, mert (ahogy már szóba került) nem feltétlen egyetlen nációt fogunk végig képviselni.
Az interfész alapvetően jól működik, bár időnként túl sok ablak nyílik egymásra, ám rövid ismerkedés után efelett szemet lehet hunyni. A beépített enciklopédia rengeteg információval szolgál, a szólista játékmód mellé többjátékos lehetőséget is csomagoltak, ráadásként a modok is támogatva vannak és pályatervező is van. Utóbbiak arra engednek következtetni, hogy a szavatosság meghosszabbításába a fejlesztők a felhasználókat is szeretnék aktívan bevonni.
Összegzés
A Humankind alaposan kidolgozott, meglepő mélységekbe merészkedő, kifejezetten szórakoztató játék, ami önmagában akár a műfaj királya is lehetne. Mivel azonban szinte alig kínál többet a legújabb Civilization epizódoknál, így a tősgyökeres rajongókat valószínűtlen, hogy el tudja csábítani.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.