World War Z Aftermath – Még időben befarolva a Back 4 Blood elé
Szerző: Game One Admin
2021.10.12.
Az idén 20 esztendős floridai Saber Interactive elképesztően sok ismert címben működött már közre, adaptációk, folytatások, kiegészítők sora díszeleg a portfóliójukban, az egészen kegyetlenül fosgalacsin budget förmedvényektől kezdve (mint például a Battle: Los Angeles), a giga cégeknek készített projekteken át (Halo: Combat Evolved Anniversary, Halo: The Master Chief Collection), egészen az olyan felújításokig, mint a Crysis Remastered Trilogy és közben letesznek az asztalra egy műfajt, zsánert, témát kicsit felrázó World War Z adaptációt is.
Valljuk be őszintén, hogy nem sokan bizakodtunk abban, hogy Brad Pitt kínkeservesen megszülető filmtervéből és az abban látható szuperturbós zombifajta videojátékos, ráadásul kooperatív módos lövöldében való megformálását épkézláb módon meg lehet valósítani, pedig a Saber kaján mosollyal az arcán, profikra jellemző lazasággal előrittyentette azt a tarsolyából. Egy négytagú csapat a film ikonikus helyszínein a túléélésért küzd, összedolgozva kell a különböző stratégiai pontokon, míg megteremtjük a továbbjutás lehetőségét visszavernünk a zombik hordáit.
És a koncepció kegyetlen jól működik, a kerítéseknél, sziklafalaknál egymás nyakába mászó agresszív dögök, valamint a speciálisabb mérgezős, robbanós fajtáik megfékezésére. A pontos lövések mellett az okos előkészületek is kulcsfontosságúak a siker érdekében, aknavetőket, automata lövegeket, elektromos csapdákat vethetünk be és speciális lőfegyvereket is tartogathatunk a kritikusabb helyzetekre, mint a rakéta és gránátvetők, golyószórók vagy robbanótöltetes mesterlövész puskák. A karakterek is folyamatos fejlődésen mennek keresztül, így mindig újabb képességekkel is segíthetjük a túlélésünket. Valójában kifejezetten egyszerű a játékmenet, de mégis a hangulata képes volt már több, mint 15 millió játékost levenni a lábáról, így ezért nem véletlen, hogy a 2019-es megjelenése óta folyamatosan igyekeznek a rajongók igényeit szemelőt tartva bővíteni az alapjátékot.
Római és Kamchatkai kegyetlen kirándulás
Az Aftermath esetében, pedig végre egy komolyabb kiegészítésről beszélhetünk és nem csak kosztümök, meg pár fegyver hozzáadásáról, ugyanis még a játékmenetet illetően is tettek bele egy kis hiánypótló lehetőséget. De kezdésnek nézzük talán a két új helyszínt, de akár nevezhetjük két új mini kampánynak is őket. A Romai helyszín adottságaiban, természetében egy színesebb, látványosabb túlélés, azonban talán kevésbé szórakoztatóak a feladatai. A Holy Ground névre keresztelt első szakaszban, egy a továbbjutást biztosító katakomba feltárásához kell alkatrészeket gyűjtögetnünk, majd megvédeni a szakit, míg dolgozik, hogy végül túlélőket védhessünk az özönlő dögök ellen. Róma második fejezet a Call to Arms már érdekesebb, mert egy kommunikációs torony elérése és üzenetküldés a cél, az utunk során pedig egy katonai járgányt is el kell kísérnünk egymás seggét védve. Az utolsó fejezet (The Final Push) pedig szinte csak az ügyködő mérnökök megvédéséről szól.
A dermesztően jeges Kamchatka félszigeten azonban már egy sokkal ütősebben megtervezett, szintén három pályán keresztül tartó túlélés. Az első Dead of Winter menet egy bazi nagy elhagyott, és totálisan befagyott luxushajó területén zajlik. A jég fogságába ejtett monstrumon az előrejutáshoz a lángszórós egységet és az állandó gáz ellátást kell biztosítani, hogy a jégpáncélt le tudjuk olvasztani az átjárókról. A második etap, az On the Grid is hasonlóan élvezetes, ugyanis amellett, hogy az áramellátást kell biztosítanunk, még a csontig hatoló mínuszokra is oda kell figyelnünk és állandóan hőforrásokat kell keresgélnünk, miközben őrült módon állítgatjuk helyes sorrendben a kapcsolókat. Az utolsó Atomic Alliance szakasz, pedig már egy katonai bázison zajlik, egy atomtengeralattjáró jelenti a menekülésünk kulcsát. A hetes fejezetben is szintén a végjáték a fantáziátlanabb, de az tény, hogy zombi tsunamit itt sem kell nélkülöznünk. Ha megvédtük a helikoptert, akkor a zombik elterelésével biztonságosan kihajózhatunk.
Első személyű nézetből vérmes patkányirtás
Büszkén hirdeti a Saber, hogy megreformálták a közelharci rendszert, de valójában csak arról van szó, hogy megjelentek a kétkezes fegyverek, így a kalapáccsal és fejszével kétkézzel egy eszközt fogva apríthatunk, míg két kést vagy sarlót találva turmixgép módjára apríthatunk. Kicsit talán túlhypeolt funkció, aminél az első személyű nézet mérföldekkel komolyabb fejlesztés, mert a nézőpont változás sokkal közelebb hozza a feszült pillanatokat a játékosokhoz. Sajnos ebben is találni azért kivetnivalót, mivel bizonyos esetekben, mint például a közelharci csépelések a kamera kiugrik külső nézetre. Az újonnan bevezetett cast, a Vanguard sem sikerült egy aduásznak, az elektromos pajzsos képessége félelmetesen gyatra, egyfajta támogató csapattárs szerepet töltene be az olyan adottságaival, mint a gyorsabb felsegítés.
A 4 eddig ismeretlen és 4 már ismert harcos új kosztümjein felül, mégy új ellenség típus is megjelent, a patkányraj, ami legalább annyira gagyi, mint azt elsőre gondolnánk. Ennyire ratyi, ötlettelen megoldást régen láttam fizetős plusz tartalomként áruba bocsájtva, valószínűleg ezért is nem sűrűn találkozunk az agresszív rágcsáló rajjal. Technikailag is lesz fejlődés, de csak a későbbiek folyamán, mert az új konzolokhoz igazított 4K felbontású 60 FPS-es vizuális őrület ingyenes frissítésként fog érkezni, és kifejezetten jól hangzik a Horda mód megtuningolása is. A Horde mode XL az új gépekben rejlő erőforrásokat igyekszik majd kihasználni és nem kevesebb, mint ezres nagyságrendű hordákkal fogja lenyűgözni a PlayStation 5 és Xbox Series X felhasználókat (valószínűleg a PC-sek is meg fogják kapni).
Ragi véleménye:
Összességében engem nem győzött meg ez a DLC… Ratyi a patkány ellenfél, bénácska az FPS mód főleg, hogy vannak mozdulatok (például a mászásoknál), amikor kimegy TPS nézetbe, és a fegyveres célzást is elfelejthetjük. Van 2 új helyszín 6 pályával meg 8 karakterrel, ami nem rossz, de ezt szerintem nem 2 évvel a megjelenés után kellett volna pénzért kitolni, hanem akár pár havonta apró ingyenes frissítésekben pakolni a contentet a fanoknak állandó jelleggel. Az új Vanguard class sem lett annyira nagy szám, meg miért nem lehetett volna még több kasztot létrehozni, és a játékmenetben sem ártott volna a keresgéléseken és a kapcsolók birizgálásán felül újabb feladatokkal színesíteni az állandó védekezéseket. Számomra úgy igazán tartalmilag semmi újat nem adott a DLC (hiába az új fegyverek, mint a lángszóró, vagy a kozmetikai cuccok, fegyver skinek, meg az új melee combat, ha ez utóbbi újnak nevezhető egyáltalán? :D). Oké, lesz majd Horde mode XL meg ingyenes next-gen upgrade jövőre 4K 60 FPS-el, ami még ütős lehet, de most miért nem kaptunk a Horda módhoz új pályát? Az igazi rajongók ebben a formában is örülni fognak az újdonságoknak, nem is lett túlárazva, de nekem valahogy mégis kevés és csalódás íze van. Alapvetően bejön a koncepció, király a koopos multi zsáner, de valahogy a content adagolást másképpen csinálnám a Saber helyében!
Összegzés
Az Aftermath végre egy igazi nagy frissítés lett, ami a korábban pont elégséges 5 fejezetet két újabbal egészíti ki, ráadásul ezek közül a Kamchatka őrület kifejezetten jóra sikerült. Régen várt funkcióként most végre elérhetővé tették TPS mellett az FPS nézetet is, ezzel pedig nem csak egy tartalmas kiegészítést kaptunk szinte fillérekért (digitálisan 11.000 Ft, dobozosan 12.000 Ft, az alapjáték megléte esetén 5500 Ft az upgrade), de egyszerre két műfajban jeleskedő zombiirtós játékot is. Na, de a túlzásokat most félre téve, egyedül talán az új kaszt, a Vanguard sikerült a kelleténél laposabbra, na meg persze a patkányok. Az Aftermath azonban a két remek új epizód és a remek ár/érték aránya miatt mindenképpen ajánlott vétel.
Pozitívumok
Két új remek epizód
Az FPS nézet egy új megközelítésbe helyezi az addig ismert World War Z-t
Tökéletes ár/érték arány
Negatívumok
Patkány horda, mint új ellenfél? Na, ne röhögtessenek már!
Az új kaszt, a Vanguard hatásfoka a béka segge alatt van
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.