Kena: Bridge of Spirits – Lélekbe markoló meseszép kaland

A Kena: Bridge of Spiritset már annyira vártuk, hogy elgondolkodtunk rajta, hogy emiatt fogjuk majd csalódásként megélni. Elvégre sok giga kiadó-fejlesztő cég több száz emberrel és dollár százmilliókkal sem képes hibátlan végeredményt produkálni, sőt sokszor a megjelenés után csak hónapokkal pakolják bele a kispórolt tartalmakat (a lengyel CD Project Cyberpunkos esetét senkinek nem kell bemutatni). Az Ember Labnak azonban nincs szégyenkezni valója, bő féltucat tehetséges emberrel is lehet mesés csodát véghez vinni.

Minden elhunyt tiszteletére egy egyedülálló fából faragott maszkot készítenek, amik szépen porrá válnak a lélek békés útját szimbolizálva a következő életbe, de nem minden lélek képes egyedül megtenni ezt az utat, nem képesek feldolgozni tragédiájukat, lassan hagyják el ezt a világot és akár veszélyessé is válhatnak. Hősünk Kena, aki apja után egy lélekvezető, egy mester, aki a nyugtalan lelkeknek segít békére lelni. Utunk során különös kis szerzetekre, Rot névre keresztelt cukiságokra akadhatunk, akik csatlakoznak hozzánk a gonosz elleni harcok és a jószándék vezette kalandunk során. Egy bivaly erejű, gonoszságot árasztó maszkos szellem ellenségesen viselkedik velünk és szerinte már nem lehet megmenteni ezt a területet, itt már csak a halál és a romlás lesz az uralkodó. A helyiek szerint az idegen érkezése óta drasztikusan romlásnak indult a környék, így nem csak a furcsa gonosz lélek esetében kell majd zöldágra vergődnünk, de míg a hegyi szentélyhez eljutunk a csapdába esett lelkek útját is egyengetnünk kell.

Egy videojáték esetében számos elemnek kell egy közös gépezetként tökéletesen működni, persze akadnak olyan kirívó esetek, mikor az egyes komponensek sántikálnak, amit végül a többi kompenzál és így is létrejöhet a siker. Sokszor előfordul, hogy a design, a harcrendszer, a játékmenet és az audiovizuális elemek mellett, mondjuk gond van a játékidővel vagy esetleg a történet laposabb a kelletténél. Aztán vannak az olyan eminensek, ahol nagyítóval kell keresgélni a kivetnivalót, mert nem találni fogást a produktumon, belőlük lesznek a műfajteremtők, az időtálló klasszikusok, a követendő példák. A Kena esetében is valami hasonlót érezhet a fogyasztó, ha megfelelőképpen informálva és a helyén kezelve közelít az Ember Lab alkotásához. Az alig 12 esztendős stúdió krédója tökéletesen leírja a Kenát, a maroknyi, 15 főt számláló csapat magával ragadó élmények átadására összpontosít, a történetmesélés iránti szenvedély mozgatja őket. A Mike és Josh Grier testvérpár által alapított cég animációs és digitális tartalomgyártó stúdió technikai innovációra törekedve, lenyűgöző karakterek és filmes világok megalkotásával készített reklámokat és animációs rövidfilmeket, többek között a Coca Colanak, a Hisensenek vagy éppenséggel az MLB-nek.

Néhány ember csodákra is képes, ha szívvel csinálják

Bizony, felfoghatatlan, hogy hogyan képes 15 ember ilyen minőségű videojátékot prezentálni, megfeszülve talán a Rot csapat bénácska irányíthatóságát (a Forest Tears növényeknél) emelhetnénk ki, vagy főhősünk néha megdöccenő mozgását és nyilván a limitált munkaerő révén az optimalizáció terén furcsa, hogy PlayStation 5 esetében is tapasztalni frame rate eséseket. Viszont már egy ilyen káprázatos indie címnél is megmutatkozik, hogy érdemes már az újabb vasat erőltetni, ugyanis a PlayStation 4 Pron is alacsonyabb FPS értékkel kell beérnünk, vaskosabbak a töltési idők, gyengébb minőségűek a textúrák és a különböző fényhatásokat, bevilágítási, árnyékolási effekteket is nélkülöznünk kell, így egy sötétebb atmoszférát kapunk, és nem jó értelemben vett darkos részletek bukkannak elő. A PlayStation 5 hardverei pedig lehetővé teszik, hogy egyszerre akár 100 Rot követhessen minket gond nélkül.

A Kena egy olyan egyedi és ritka műalkotás, amilyen évtizedenként csak néhány születik. Egy szívbe markoló történet, halálról, gonoszról, túlvilágról és a jó megtestesüléséről, ráadásul a megálmodott elképzelést még minőségi formában is sikerült prezentálni. Ennek a káprázatos mesének lelke van, de ha nem lenne, akkor percek alatt megszerzi magának a játékosét, aki gyanútlanul bele esik vattacukiságú lényei és kedves karakterei csapdájába. A cselekmény középpontjában egy apró kis falucska áll, innen fogunk útnak indulni a maszkok segítségével a kellően változatos területekre. Erdők, barlangok, havas hegycsúcsok, vagy tüzes területek várják, hogy meghódítsuk őket.

A játékmenet a gyűjtögetős felfedezés, harcok és a képességek megfelelő alkalmazásának szentháromsága köré építkezik egy gyönyörű nyitott világgal. A segítségül hívható apróka lények a nagystúdiók animációs filmjeinek cukiságával vetekednek, egyfajta elragadó félénk kis szerzetek, akik szétszóródtak az erdőben, holt és rothadó elemek lebontásával tartják fenn az egyensúlyt. A fertőzött területek megtisztításában vehetjük a legnagyobb hasznukat (persze a nehezebb tárgyak mozgatását is érdemes rájuk bízni), az utunkat eltorlaszoló tüskés gazokat a közvetlen irányításukkal pusztíthatjuk el. A kapott lélek maszkokat érdemes tanácstalanság esetén magunkra ölteni, ugyanis ilyenkor nem csak az elbújt Rotokat, érdekes tárgyakat segítenek megtalálni, de mutatják a fő küldetésünk irányát is.

A harcrendszere egyszerű, könnyen elsajátítható, jól alkalmazható, ami előny a változatos boss harcok során (a siker egyik nyitja az ability-k hatékony alkalmazása), de az alap ellenfél felhozatal is kifejezetten színes, ne lepődjünk meg, ha a kezdő hatalmas dög a játék későbbi szakaszában alap ellenfélként teszi majd többször tiszteletét. Szóval dinamikusan fejlődik, folyamatosan fenntartva az érdeklődést, még a kihívás mértékét is eltalálták, hard fokozaton nem egyszer simán ott hagyhatjuk a fogunkat. A harcibotunk a csépelés mellett több funkciót is betölthet, idővel Rusu megtanítja majd, hogy miként használhatjuk íjként (érdemes a kihívásait lenyomni, alaposan begyakoroltatja a tudnivalókat).

Aki bújt, aki nem, Rotok!

Számos gyűjtögetnivalóval színesítették a játékmenetet, de kalapok, Flower Shrineok, Spirit Mailek és Cursed Chestek (az elátkozott ládák jutalmáért bizonyos paraméterek mellett le kell zúznunk néhány ellenfelet) mellett egyértelmű, hogy az elbújt kis Rotok felkutatása a legfontosabb és legkedvesebb feladat is. A képességeink fejlesztésén felül még a Rot csapatunk speciális támadásait is folyamatosan erősíthetjük. A fejlesztésekhez szükséges Karmát a kifektetett ellenfeleken felül a róka/bagoly totemek helyrehozása vagy a Rotok gyümölccsel való etetése szolgáltatja. Az alap támadásunk mellett fejlesztenünk kell a pajzsunkat, ami nem csak a védelmünket szolgálja (jól időzítve még parry-zni is tudunk vele), de az energia lökése révén kapukat, tárgyakat aktiválhatunk. Az íjunkat is használhatjuk a harcokon felül liftek mozgatására, kapcsolók aktiválására, tárgyak gyűjtésére, sőt Graple hookként is funkcionálhat a megfelelő növények esetében. A bombánkat is okosan kell bevetnünk, nem csak dobásra alkalmas, elhelyezve távolról az íjunk segítségével is aktiválhatjuk, platform elemeket mozgathatunk a segítségével és egyes ellenfeleken csak lebombázással tudunk majd felülkerekedni.

A harcok és a lelkek terelgetése közben lazításként ápolgathatjuk a kis kompániánk lelkét, vagy vicces selfieket készíthetünk, teljesen jelentéktelen cselekvések, de mégis passzolnak a Kena világába, érződik, hogy egy szívvel, lélekkel készített projektről van szó. A fejtörők, az ugrálós részek és a csaták arányára sem lehet panasz, sosem fogjuk érezni, hogy elbillent a mérleg valamelyik irányba, így 8-10 óra önfeledt szórakozás után szomorúan tapasztaljuk, hogy már le is zártuk ezt a remek kalandot. A gyűjtögetős, felfedezős típusú játékosok simán 15 órát is eltölthetnek ebben a csodavilágban.

A DualSense nyújtotta élmények pedig ezúttal is meghatározóak (úszásnál rezgések hatásosak, az íjazásnál pedig dolgoznak az adaptív ravaszok), pedig nem is elsődleges cél volt az új technológiájú kontroller erényeinek villogtatása. Azért azt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy teljesen mindegy, hogy melyik gépen is játszunk, a bájos pixar filmeket idéző grafikai megvalósítás bármelyik esetében átjön, különösképpen dögösre sikerült a víz megvalósítása. Nem érdemes egyébként a sebesség rovására a grafikára szavazni, ugyanis a Performance mode a felskálázott 4K-jával és 60 FPS-ével biztosabb élményt takar, mint a natív 4K-s 30 FPS-es Fidelity mode. Az audio részleget is dicséret illeti, a karaktereket kellemes szinkronhangok szólaltatják meg, helyükön vannak a hangeffektek és a zenei anyagok is minőségi témák közül kerültek ki. A Sony 3D-s fülesét is érdemes csatasorba állítani, mert további vaskos plusz élményekkel támogatja meg a szórakozásunkat.