Fast & Furious: Spy Racers Rise of SH1FT3R – Ezt még a család is kitagadná

Szerző: Game One Admin

2021.11.17.

A múlt évben a Slightly Mad Studios által elkövetett Fast & Furious merényleg a videojátékos tábor ellen brutális csapásnak bizonyult, a 2000-es évek kegyetlen videojátékos filmadaptációit idézte, elvégre egyetlen értékelhető eleme sem volt. Nem gondoltam volna, hogy a Fast & Furious széria adaptálás terén lehet még lejjebb. Van sajnos és a bizonyítékot úgy hívják, hogy Fast & Furious: Spy Racers Rise of SH1FT3R.

Bizony, már a címe is eléggé árulkodó, az első futam után pedig totálisan egyértelművé válik, ezúttal a fiatalok kerültek a terroristák célkeresztjébe. Az idézőjeles játékfejlesztést végző terrorszervezet megnevezése a 3DClouds, akik korábban is egyszerűbb, gyerekeket megcélzó arcade versenycímeket gyártottak, talán legtöbben a szuperszáguldós, science fictionös Xenon Racert ismerhetitek az olasz csapattól, amire nagymértékben építkezik jelenlegi tesztalanyunk is.

Leginkább az arcade száguldás és az extrém autók jelentik a közös metszetet, valamint a turbó használat, de a Rise of SH1FT3R-ben sokkal kevésbé számít majd a vezetési tálentum, ugyanis a fejlesztők ezúttal a Mario Kartokra jellemző power-upos izgalmakat álmodtak meg. A játékmenetbe ezúttal nem gyűjtögethető formában kerültek beépítésre, egyfajta energia menedzsment formájában. Négy fokozaton keresztül tölthetjük az energiánkat, amint eléri az első funkciókat, akkor azok már aktiválhatósak is lesznek.

Lehet, hogy nehezebb kivárni egy támadásokat elhárító pajzsos turbó fokozat feltöltődését, de stratégialag fontosabb lehet, ha az élen haladunk, mint a túlságosan apró és kis hatótávolságú robbanó, lassító festéket szétszóró aknát, vagy az előrefelé történő festék spriccelést. Lehet, hogy nehezebb kivárni egy támadásokat elhárító pajzsos turbófokozat feltöltődését, de stratégiailag fontosabb lehet, ha az élen haladunk, mint a túlságosan apró és kis hatótávolságú robbanó, lassító festéket szétszóró aknát, vagy az előrefelé történő festék spriccelést.

Fast & Furious: Mario Kart Edition

Jaj, kicsit előre szaladtunk, pedig van itt még történettel megspékelt egyjátékos kampány is. Sztori kapcsán ne legyenek illúzióink, a Netflixes animációs sorozatán alapuló, ellenben teljesen egyedi történetet kapunk, melyben a SH1FT3R bűnszervezet ismételten erőre kap és nekünk Tony Toretto, azaz Dominic Toretto unokaöccsének bandájához kell csatlakoznunk, hogy lenyomjuk egy a világot átívelő bajnoki sorozatban. Ezen a bajnokságon pedig gondolkodás nélkül elindulhatunk, ha rendelkezünk másfél órányi szabad idővel, ugyanis többre nem is nagyon van szükség, hogy a 17 versenyt felvonultató történetalapú egyjátékos kampányt egy szempillantás alatt kipipáljuk.

A csapatunkban lévő összes választható karakter külön verdával rendelkezik, viszont a négy aktiválható képesség alapjaiban mindenkinél ugyan az, de aprócska módosításként minden járgány máshogy használja a választott aktivitást. Másképpen szórják a festéket, akad amelyik bomba helyett lángszórót ereget hátrafelé, míg az egyik verda a védelemmel megtámogatott turbózást nem pajzzsal, hanem robotkarokkal oldja meg. A versenyek között a Yoka shopban lehetőségünk van a jutalmunkat elkölteni különböző skinekre, felfestésekre, bútor darabokra, vagy új autós versenyzőkre.

Itt nem az iram halálos, hanem az unalom

A pályák olyan szinten jellegtelenek, hogy ha két nappal később újra kezdjük az egyik futamot, akkor simán azt fogjuk hinni, hogy egy újabb pályán száguldozunk. Még a színes és harsány környezetével nem is lenne semmi gond, sőt még a változatosságukra se nagyon lehet panasz, a sáros őserdőtől, a kikötőn, a városi útépítésen keresztül, egészen a tengerpartig, nem lesz hiány semmiben. Mégis halálra fogjuk unni magunkat. A pályatervezést egy közmunkásra bízhatták, mert se fantázia, se kihívás nincsen bennük, sőt még szivatós szakaszokat vagy kerülőutakat sem kapunk, egy-egy ugyanazon az íven haladó alternatív szakaszt csíphetünk el, amiknek nem sok jelentősége van. A lapos pályák mellé ostoba ellenfeleket is csomagoltak, így körülbelül másfél perc után uncsi módon csak körözgetni fogunk egyedül az élen. Ezt ellensúlyozhatja kicsit a helyi offline vagy az online többjátékos száguldozás.

Technikai oldalról sem érdemes mélyelemzésbe bocsájtkozni, ha a jelenlegi szintnek a Forza Horizon 5-öt tekintjük, akkor a Spy Racers Rise of SH1FT3Rst úgy kell elképzelni, mintha a múlt évi Fast & Furious Crossroads rothadó moslékot evett volna és egy évig érlelve kiszarta magából a Spy Racers Rise of SH1FT3Rt. Vulgáris hasonlatunkat az elkeseredés és az értetlenkedés szülte, a jelenlegi 4K-s Ray-tacinges megoldásokkal bűvészkedő konzolokra is kiadott játék 15.000 forintos rablás, aminek tuti számos szülő áldozatául fog esni az ünnepi szezonban a hangzatos, igaz hasonlóan blőd és hiteltelen stílusú Fast & Furious név okán, de a végső pusztítás csak december utolsó heteiben fog eszkalálódni, mikor a gyerekek szenvednek az egyébként szórakoztatásra szánt ajándékukkal. A gagyi és giccses megoldásokkal, borzasztó színes festék effektekkel erőlködő megvalósításnak a PC-s tábor körében lehet jelentősége, mivel legalább nem kell hozzá erőmű, hogy 4K-ban csapassuk maximális grafikai beállításokkal.

Összegzés

A filmes széria színvonalához hűen silány alkotást kaptunk videojátékos formában is, semmilyen pozitív részelemmel, momentummal, eseménnyel nem rendelkezik, tisztán az a célja, hogy a Fast and Furious névvel takarózva alaptalanul sikeres legyen. Ez az alig több, mint egy tucat versenyt felvonultató kampány rekord rövidségű, de ezt sem fogja senki végig játszani. Elavult, fantáziátlan, ezerszer látott koncepciót sikerült totál halovány módon visszaböfögni, olykor már kínos megoldásokat alkalmazva. Értjük, hogy gyerekeket megcélzó a koncepció, de ezen korosztály számára is lehet színvonalas munkát letenni az asztalra. Talán egy-egy többjátékos verseny okozhat majd néhány kellemes percet, de az ünnepi szezon után már a kutya sem fog emlékezni erre a SH1FT3Ri felemelkedésre.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5