Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition – Gengszter trilógia újratöltve

Már jó pár éve kacsingattam a PS Storeban a régi GTA-kal, de valahogy mindig eltántorított a gondolat, hogy egy 20 éves széria a mai generációs konzolokon, elavult irányítással valahogy nem biztos, hogy működni fog… Ez a gondolat motoszkált a fejemben állandóan, és végül mindig nemet mondtam a kísértésnek. Amikor pár hete megláttam a Definitive Edition érkezésének hírét és olvastam vélhető újításait felcsillant a szemem, hogy na végre eljött az idő, hogy újra neki essek a régi kalandoknak. Eleinte bizony nagyon csalódott voltam, hogy ennyit kaptam csak a keményen megkeresett 21.000 forintomért, amit más címre is elverhettem volna. Előzetesen ugye beszéltek itt GTA5 szerű irányíthatóságról, ami végül közel sem az lett, mint amire számítottam, de ahogy teltek az órák a régről ismert utcákat járva egyre inkább elkezdett tetszeni a dolog, és végül arra jutottam, hogy nem bántam meg a beruházást. Már csak azért sem, mert 20 éve tízen évesen ugye nem mindenki engedhette meg magának az eredeti változatokat…

Fontos leszögezni, hogy jelen esetben nem egy Remake-ről, hanem egy Remasterről van szó, ami annyit tesz, hogy szebb köntösben a jelen generációs gépekre van optimalizálva a közkedvelt trilógiánk. Igen ám, csak ez nem sikerült teljesen tökéletesre sajnos, már a megjelenés első napján problémák voltak a PC-s változattal, nemhogy játszani nem lehetett vele, de még letölteni sem sikerült sokaknak. A gameone.hu csapata PlayStation 5-öt választotta az elsődleges tesztplatformnak, ahol legalább lehetett játszani vele kisebb bosszankodások közepette, ugyanis közel féltucatszor fagyott ki a játék néhány óra leforgása alatt (idővel ezeket biztosan rendbe teszi a Rockstar).

Az 1999-es még felülnézetes 2D-s Grand Theft Auto 2 után a második évezred elején a Rockstar is dimenziót váltott, elvégre PC-ken és a hatodik generációs konzolokon már ez volt a menő. Tette mindezt úgy a nyílt világú 3D-s brutális bűnözőszimulátor cím kivívása mellett, hogy egy évvel a megjelenése után dollár százmilliókat termelt és a Metacriticen 97%-os értékelésen áll a PlayStation 2-es verzió. A kitalált, de New York City-t imitáló Liberty City-ben, Claude névre hallgató hősünkkel azonosulva bosszúhadjáratba kezdünk, miután csajunk csúnyán cserben hagyott egy rablás során. Nem kell csodálkozni, hogy rövidúton alámerülünk a korrupcióval és drogokkal átitatott, bandaháborús bűnöző világba. Az egy évvel később érkezett folytatásban, melynek területét Miamiról mintázták és Tommy Vercetti börtönből szabadulás utáni maffiafőnökké válását meséli el az 1986-os Vice City-ben. A 2004-es San Andreas már egy egész fiktív államot (Kaliforniáról és Nevadáról mintázták) kínált számunkra, melyben három városrészt bűnözhettünk miszlikre. A Los Angeles szerű Los Santosra, a San Franciscora hajazó San Fierrora és a tiszta Las Vegasos Las Venturasre rászabadul az édesanyja halála miatt hazatérő Carl “CJ” Johnson, aki újra összeverődik régi bandájával és felveszi a küzdelmet a korrupt hatóságokkal és gátlástalan, nagy befolyásra szert tett helyi bűnözőkkel.

A kurvák verve jók, a rendőrök pedig zúzva jók

Kezdésnek rögtön választhatunk kétféle grafikai mód közül, egy gyors és egy szép. A látványt előnyben részesítők Fidelity-zni fognak 30 FPS-el, míg a sebességre szavazók a Performance módot választva sajnos csak álmodozhatnak a vajsima 60 képkockáról, mivel a rengeteg látványfokozó effektnek köszönhetően sajnos rendszeresen esik a képfrissítési érték. Ebből pedig rögtön arra gondolhatnánk, hogy ha megfingatnak a 20 éves játékok egy PS5-ös hardvert, akkor bizony ordenáré módon odabas*zhattak a látványnak, ami nem csak enyhe túlzás, de kapitális túlkapás is lenne. Maradjunk annyiban, hogy sokat fejlődött, rengeteg a finom részlet, de a 20 éves alapoknak azért még Industrial Light & Magic prémium effektkészleteivel is jó lenne 60 FPS-el futni.

Tű élesek a textúrák, a feliratok nagyon simán olvashatóak a falakon, gőzölögnek a csatornafedelek, realisztikusak a pocsolyák, a tűzcsapokat elkaszálva pedig a feltörő víz eddig sosem látott módon vizualizálódik és akkor még nem említettük a fényeffekteket. A kétezres években PlayStation 2 gengszterkedők most dörzsölik majd a szemüket, ahogy 4K-ban vakítanak a torkolattüzek, új élményt nyújtanak a robbanások és még nagyobb királyságot jelent a lángszóró használata. Az autók fényezésén tükröződő fényorgia mellett, a műszerfalak kiszűrődő világítása sem hétköznapi. Ezek után az eső megjelenítését nem igazán tudtam értelmezni, ebben a formában ezt jónak ítélték meg? Az esti vezetések során kifejezetten zavaró volt a likvid csapadék megvalósítása. Érdekes megoldásnak bizonyult a karakterek arcszerkezetének átalakítása (Facial models), aminek növelni kellene a felújítás értékét, azonban a rajongók nagymértékű elégedetlenséggel reagáltak. A kicsit rajzfilmesített, Cel-shading szerű grafikai megvalósítás is egy érdekes megközelítés, ez is hasonlóan megosztó fogadtatásra lelt.

A kiadó azt mondja, hogy javítottak a célzási rendszeren és a gunplayen, és a Grand Theft Auto 5-ben használt kontroller gombkiosztást teszik itt is használhatóvá, de persze senki ne gondolja, hogy valamilyen modern fedezékrendszeres fluid kontrolt és játékmenetet írtak a trilógiához. Kaptunk választható opciókat a célzás kapcsán, így az Aim Assist esetében az analóg karral kijelölhetjük áldozatunkat, a Classic Aim automatikusan befogja a célt, míg a Free Aim az általunk irányítható szabad célzás (egy Shotgunnal célozva nem tudunk mozogni? Ez most komoly? Ennyire talán nem kellene ragaszkodni az eredeti koncepcióhoz.). A régi PS2-es irányításhoz viszonyítva tényleg sokkal jobbra sikerült a modernebb verzió, ráadásul még a legendásan nehéz RC helikopteres bombás misszión (Demolition Man) is finomíthattak, mert kezesbárányként lehetett terelgetni a kis helit (elsőre sikerült, WTF?).

Az audio részleg kaphatta a büdzséből a legkevesebbet? Néhány meghatározó muzsikát sem sikerült újra licenszelni, nagy hiányzó Ozzy Bark at the Moonja, Jackonak a Billie Jeanje vagy a Rage Against the Machine atomkirály Killing in the Name nótája, de persze így is bőven lesz majd borzongást kiváltó muzsika (a Vice City soundtrackje még most is beszarás). A hangeffekteknek és a dialógusoknak sem ártott volna egy kis törődés, újra keverés, erőtlen, kopottas a mai vájt füleknek. Érdemes fülessel tolni, ha rendesen akarjuk hallani a karakterek vakerálását.

A játékmenetet érintően eszközöltek pár olyan fejlesztést, melyek javítják a komfortérzetünket. Ilyen a fegyverek közti válogatás, a lapozgatás megszüntetése, ugyanis mostantól az ötödik részben alkalmazott tárcsáról tudunk egyszerűen és gyorsan gyilkolóeszközt és rádióállomást is kiválasztani. A térképen elhelyezhetünk waypointot, és jelzi számunkra a rendszer az útvonalat a mini térképen, amit ezentúl a D-pad lefelé gombjával meg is tudunk már zoomoltatni. Továbbá, már nem kell kipurcanás esetében teljesen újra kezdenünk mindent, kaptunk egy gyors küldetés újraindítás lehetőséget, így lett egy egyenletesebb folytonossága a régi GTA játékoknak (persze aki a kórháznál vagy a rendőrségnél akar kezdeni az azt is megteheti). Egy kis heptikus visszacsatolás is tetten érhető, robbanások, ugratások vagy, ha csak a közelben elmegy a vonat az rezgést generál a markunkban, és természetesen a fegyvereink is különböző hatásokat hoznak létre. A menüben a Social Club részben átnyálazhatjuk a friss és ropogós acsikat vagy trófeákat is és talán kevésbé fontos, de a szövegek feliratának a méretét is tudjuk variálni.

Az év legrosszabb játéka? A népharagja mindig veszélyes

Néhány gondolatot szánjunk még a teljesítménnyel és grafikával kapcsolatos tapasztalatokra. A három játék közül a későbbiek, azaz a Vice City és a San Andreas jóval stabilabban fut, mint a Grand Theft Auto 3, jobban tartják a képfrissítési sebességet és kevesebb a fagyás, viszont talán több a kisebb bogárka, úgymint a villódzó fények és textúrák. Az Unreal Engine 4-re való áttelepítés leginkább a Sony és a Microsoft konzoljain sikerült elfogadhatóan, pedig még ezeken a platformokon is lehetett kemény szaggatásokkal találkozni, viszont ez még mindig jobb szitu, mint a PC-sek esetében, ahol játszani sem lehetett a megjelenés napján (a Nintendo Switch konverzió pedig kész katasztrófa, dinamikus 720p-ben is csak haldoklik). Személyi számítógépek esetében az NVidia részéről elérhető a DLSS technológia, amivel jobb teljesítményt érhetünk el a grafikai paraméterek lejjebb vétele nélkül.

A végére pedig sopánkodjunk még egy kicsit, ugyanis a Rockstar sokkal komolyabban is feldolgozhatta volna az ikonikus trilógiájukat, mondjuk javítva a mesterséges intelligencián, ugyanis komikus, amikre az NPC-k képesek vezetés kapcsán, lehet minden autóba szőke női karaktert ültettek? Az ellenfelek IQ-ja sem verdesi a plafont, sőt inkább a béka segge környékén találni csak fikarcnyi értelmet a viselkedésükben. A technológiai fejlődés kapcsán alaposan megnövekedett a látótávolság, ami azt eredményezte, hogy így a szemünk előtt töltődnek be a textúrák, vagy előttünk jelennek meg az autók és a különböző objektumok. A korlátlan Render Distance és View Distance beállítás egy magasabb pozícióból egyeseknél a San Andreas kapcsán csalódást keltően kicsi játékteret tárt fel. A láthatatlan akadályok is benne maradtak az újrakiadásban, így simán megakadhatunk egy nagyobb felbontású átlátszó textúrájú semmiben és a szellemautók is randalíroznak még, így az sem lehetetlen, hogy akár egyszerre több járgányt is egymásra dobál a rendszer.

Kijelenthetjük, hogy a Definitive Edition kapcsán nem a minőségi munkára, az idegesítő hibák és bugok kiiktatására törekedtek, hanem az egyszerűbb és gyorsabb látványfokozó effektekkel való feltuningolásra. Viszont a Parallax technológia ügyes beépítésével részleteket csaltak elő a korábbi épületekből. A 2D-s poszterként viselkedő belső tereket imitáló textúrák ezzel a megoldással 3D hatást keltenek, azaz a többrétegű megjelenítésnek köszönhetően, egy képen a háttérben található dolgok lassabban mozognak a játékos szemszögéhez viszonyítva az előtérben elhelyezkedőkhöz képest, így sokkal dögösebb 3D-s hatást keltenek az épületek és irodaházak is. De számos egyéb vizuális fejlődést is tapasztalni, mint a villanegyed fényei az éjszakában, minőségibbek lettek az árnyékok az újra definiált bevilágításnak köszönhetően, napszaktól függetlenül az égbolt viselkedése is látványosabb lett, és nem utolsó sorban dúsabb növényzettel (részletgazdagabb a fák lombozata) fokozták a modernség illúzióját. Meg ugye a nagyfelbontású textúráknak köszönhetően a karakterek, a fegyverek, a járművek és szinte minden látványosabban fest.