A DotEmu csapat az egyik kedvencemmé kezd előlépni, már csak azért is, amit a Streets of Rage 4 kapcsán összehoztak. Egy zseniális kis csapat, akik a ’90-es évek gyöngyszemeit porolják le és újra alkotva kínálják a közönségnek borzasztóan alázatos módon. Érződik a projektjeiken az a retrós elkötelezedettség, ami az aggastyán játékosok szívét is megtudja mozgatni. Nem a mainstream vonalban erőlködnek, beérik a kicsivel is és lelkesedésük átsugárzik a sci-fi frizbipályák kerítésein keresztül.
Beszarás, de még 1994-ben született a Data East műhelyében és NeoGeo arcade gépeken hódított, most majdnem 30 évvel később pedig ugyanolyan királyság kiszopatni a haverokat vagy a gépi ellenfeleket egy-egy kegyetlenül bepörgetett dobással. A játékmenet alapjai egészen az Atari 1972-es Pongjáig nyúlnak vissza, egy frizbit kell az ellenfél kapujába bejuttatni, ami pattoghat a különböző tereptárgyakon, de az is pontot ér, ha az ellenfél nem éri el a korongot és az a földön landol. Két settet kell hozni, melyekben 15 pontot kell elérni (vagy 90 másodperc alatt, aki több pontot ért el) és a kapu egyes területei értékesebbek lehetnek a többinél, ami így ügyességünktől függően gyorsabb győzelmet is jelenthet.
Ezúttal a 6 eredeti visszatérő karakter mellé kaptunk még 4 újat és most is két paraméter, a gyorsaság vagy az erő értékük alapján választhatunk magunknak egy frizbi mestert. Mozgáskultúránk rengeteg lehetőséget kínál, a frizbi elkapása és visszadobása mellett reflexből vissza is üthetjük, csavarhatjuk, az ejtéseket vagy felpattintott zsugákat várva erőnket növelhetjük és még ugrásból lecsapásra vagy szuperképességünk elsütésére is van lehetőségünk. EX Moves mércénk folyamatosan töltődik, amit elhasználhatunk védekezésre (DefDisc), ha az ellen brutális támadást zúdít ránk ezt megtörhetjük vagy, ha megkaparintottuk a frizbit, akkor bedurranthatjuk a szuper támadást (PowDisc).
Frizbi bajnokság szuperképességekkel
A gép elleni egyjátékos, illetve a helyi vagy online többjátékos mókák mellett elindulhatunk egy öt ellenfeles bajnokságon is. Itt a meccsek végén pontokat kapunk, valamint a két változatosságot szolgáló bónuszpályákat teljesítve is növelhetjük a szintünket, melyeket meglépve egy újabb extra folytatási lehetőséggel gazdagodunk, ha elakadnánk egy ellenféllel szemben. A bónuszpályák közül az adogatógép az elkapások terén edzi az ügyességünket és a reflexeinket, míg a kutyafuttatás során az ebet kell terelgetnünk, kerülgetve az akadályokat és végül megcsípni az eszközt. 10 kifejezetten dögös pályán eshetünk egymásnak, mindegyiknek vannak egyedi jellemzői, például a hálónál extra falak emelkednek vagy a kapuban a 3 és 5 pontos területek mérete még meccsen belül is váltakozhat.
A felújítás színes megvalósításai kellően részletesek és hangulatfokozóak. Az animációk és a szuper képességek effektjei oda*aszósak, van egyfajta távolkeleti hatása a bevágott momentumoknak és a tűzlabda szerű rakétatámadásoknak. A zenéket és a hangeffekteket sikerült pontosan megfelelőre megalkotni, ahogy az új karakterek és pályák is illeszkednek a koncepcióba, de talán kicsit kevés tartalmi plusz került a végeredménybe, manapság egy 20 dollár vagy eurót kóstáló cím esetében is több tartalmat várunk már el a pénzünkért, mint egy-két órás intenzív őrületet. Ez hiányzik valahogy a Windjammers 2-ből, ami a frizbizést tudta extrém sporttá varázsolni, ahogy tette azt szintén a ’90-es években a Midway az NBA Jammel. A GamePass részeként viszont egy kifejezetten jó évindító ajándék, amit a Microsoft felhasználóknak nem szabad kihagyniuk.
Összegzés
Ismételten imákba lehet foglalni a Microsoft nevét, mert a Windjammers 2 is azonnal landolt a GamePass-ben és bár egy kisebb címről, de egy baszo*t jól sikerült kis felújításról van szó, aminek népszerűségét remélhetőleg nem árnyékolja majd be az ugyanazon a napon GamePassben kezdő Ubisoft nagyágyú, a Rainbow Six Extraction. Nyilván egy teljesen más műfaj és más kategóriában is indul, így remélhetőleg sokan rátalálnak majd erre a pár órás csodás időutazásra, ami ráadásul cross-platform játékként lehetővé teszi, hogy a PC-sek és a konzolosok is együtt verethessék.
Pozitívumok
Tökéletesen idézi meg az eredetit
Baromi jó retró hangulata van, amellett, hogy képes modern is len
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.