A Ubisoft a legtöbb gigakiadónak jár elől jópéldával, ugyanis tanítani lehetne azt a frencsájz építést, amire a franciák képesek. Éveken keresztül tudják úgy alakítani, úgy újra gyúrni az alap koncepciót, hogy milliárdok kitermelésére képes címek szülessenek belőle. Elég, ha csak a Far Cry vagy az Assassin’s Creed nyílt világú, tengernyi lehetőséget nyújtó címeit említjük, de vajon megtudják ezt csinálni egy részletesen megtervezett, apróbb taktikai harcokra felépített pályákon zajló kooperatív taktikai shooterrel is?
A Rainbow Six specialistáinak egy újfajta fenyegetéssel kell szembenézni a terroristák helyett és végül kicsit ugyan nehezen, de az eredetileg még Quarantine címen futott projektet csak sikerült életképes verzióba hozni a Ubisoft Montrealnak. A fejlesztés alatt lecsapott a világra ugye a COVID-19 vírus, ami bár nem egy parazita, de mégis karanténba kényszerítette az embereket, így nem volt szerencsés a névválasztás. Egyébként a Rainbow Six Siege-ben volt egy Operation Chimera játékmód, ahol elszabadult egy parazita és gép irányította szörnyek ellen kellett küzdenie a csapatunknak és a kirobbanóan jó fogadtatás hatására születhetett meg az Extraction. Az Kiméra parazita és az Archaeans dögök rászabadulnak világunkra és az Új-Mexikói kiindulási területen felül, New Yorkban, San Franciscoban és Alaszkában is elszabadul ez az ocsmány parazita, amit a REACT (Rainbow Exogenous Analysis and Containment Team) csapat tagjainak kell megfékezni. Igen, jól érzitek érdektelen lapos sztorit kapunk.
Az első pillanatokban, már az oktató szakaszok során megpróbálják helyre tenni a játékosokat, hogy itt nem a Rambó üzemmódú darálás lesz a hasznos taktika, hanem annak a totális ellentéte, azaz a csöndes lopakodós taktikázás. Mindegy, hogy a Siege esetében más játékosok ellen kellett taktikusan fellépni, ezúttal egy idegen faj elleni fellépés biztosítja a feladatokat, melyek között akad szépszámú variáns, persze elégnem semmiképpen sem nevezhető. Kezdőként jó megoldás lenyomni pár egyszemélyes küldetést, mert nem csak a helyszíneket ismerhetjük meg, de a feladatokaz is begyakorolhatjuk. A lokalizáció és információgyűjtés mellett lesz, hogy mintákat kell szereznünk megadott fészkekből, egy különleges, kifejezetten erős szörnyet kell megtalálnunk és vagy likvidálnunk vagy befognunk, de akadnak terület megtartós, olykor eszkort küldik vagy eleset, fogságban tartott egységek kimenekítése is (összehangolt minijátékkal).
Taktikai csótányirtás kummantós megközelítésben
A koncepció pedig két markáns jellemző miatt működik igazán. Az egyik, hogy a küldetések mindig három szakaszra vannak felosztva, három teljesítendő random céllal és mindegyik ellőt meg van a lehetősége dönteni a csapatnak, hogy elég tökösek és felkészültek a nagyobb kihívásnak nekiugrani, kockáztatva az épségüket vagy inkább kimenekítést kérnek és rendezhetik soraikat, elláthatják sérüléseiket és inkább kislépésekben, de hazárdírozás nélkül haladnak előre. Míg a másik paramétere az Extractionnek a komoly tét okozta feszültség, ugyanis itt nem fog visszatöltődni az életerőnk a sarokban, ha elszakadunk a csapattól és felzabálnak, akkor annak az operátorunknak reszeltek, nem biztos, hogy kockáztatni fog értünk a csapat többi tagja, ugyanis, ha a közelben vagyunk még meg van az esélye, hogy a bekómált testünket kimenekítik a többiek. Viszont, hogy hátra hagytak járulékos veszteségként, akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy egy későbbi küldetés keretében egy ilyen idegen bábozódás szerű genyóból kivakarhatjuk értékes katonánkat.
Másik nagyon ügyes elgondolás, hogy küldetések után az operátorunk egészségi állapotától függően gyógyulási időre lesz szüksége. Ez körülbelül olyan rendszer, mint az XCOM csapatmenedzsmentje, így rá vagyunk kényszerítve, hogy többféle stílusban, felszereléssel és képességgel (signature) rendelkező harcost is kipróbáljunk (rövid úton meglesznek a kedvencek, nem egyenlően erősek és hasznosak a speckó képességek, sőt egyik-másik totálisan stílusidegen). A gyógyulás tempóját is hozzárendelték a képességeinkhez, ugyanis a küldetések után járó tapasztalati pont mennyiségét váltják át életerőre, így rövid idő alatt rá fognak kényszeríteni a taktikus és megfontolt összecsapásokra. A harctéren egy kis szerencsével találhatunk életerőnövelő csomagokat, illetve a lőszer utánpótlásra is alaposan oda kell figyelni, mert egy üres tárral hiába fogunk neki egy terület szkennelésének vagy egy civil kimenekítésének.
Hangtompítók használata mellett célszerű lopakodni és a lehető leggyorsabban felmérni a terepet, valamint likvidálni a dögöket termelő fészkeket és kicsit visszaszorítani a mindent ellepő, terjengő szmötyit a menekülésekhez. Ha valaki robbantgatni és lövöldözni kezd, akkor a nagy fejetlenségben akár már az első feladatnál totálisan leamortizálódhat a csapat. A Siege-ből ismert operátoraink fokozatosan fejlődnek, lépik a szinteket, ezzel pedig az erősödés mellett újabb felszerelésekhez juthatnak, de ezen felül egy általános fejlődési lehetőség is van, ami a technológiai fejlettségünket növeli, illetve a későbbi helyszínek elérhetővé válása is adott szintekhez van rendelve. A négy különböző helyszín mindegyike 3 egyedi pályát kínál, ami egy gyors számolást és értékelést követően ki is jön eredményként, hogy a véletlenszerűen dobált feladatok ellenére sem nevezhető soknak a 12 pálya.
Kicsit korához képest öregecske ez a parazita
Ha audiovizualitás terén mérlegeljük az Extractiont, akkor előbbi, azaz a hangzás sikerült erőteljesebbre, a grafika és a dizájn nem az újkonzolok szuperlátványához lett igazítva, de végeredményben a játék szűk, sötét, fertőzéstől felemésztett folyosói, kisebb kültéri sikátorai, iparterületeket idéző raktárközpontjai nem annyira adnak lehetőséget a next-gen őrület prezentálására, de azért a Ray-tracinggel lehetett volna játszani, látványos fényviszonyokkal lehetett volna még fokozni a horrorisztikusabb atmoszférát. Mondjuk az Alienek életkörülményeit idéző, mindent elborító és folyamatosan elhódító szürke szmötyi és a bebábozódott áldozatok hatásosan képesek feszültséget teremteni, igaz ezen a játékmenet feszült, kiélezett harcai, életszerű sérülésrendszere is sokat dob.
Ez leginkább akkor fog jelentkezni, mikor egy trutymákból kirángatott (korábbi küldetésen elesett) operátorunkkal a nyakunkban loholunk a kimentési pontra, sarkunkban az ocsmány robbanós, penge karú dögökkel és a parazita által beterített felületeken pedig képtelenek vagyunk rendesen futni, na az ilyen helyzetekben azért fog a torkunkban dobogni a szívünk. Az Anvil motor inkább a kötelezőt prezentálja, a képfrissítés stabilitását részesíti előnyben, a jó hangulatú, feszült, kihívásban bővelkedő csapatmunkához pedig simán elegendő ez az inkább stílusos, mintsem szupermodern grafika. A nehézségi szintekkel jól fokozható a feszültség és a kihívás, persze csak összeszokott társak esetén, mikor mindenki rendesen tudja a dolgát. Ezt pedig a kifejezetten könnyed és hasznos, ellenben kicsit erőtlen gunplay is megtámogatja. Remélhetőleg az egyelőre összecsapott end game szakaszt fokozatosan rendbe teszik majd a megjelenést követően, addig pedig reménykedjünk, hogy az Assignment küldetések feldobják még kicsit az Extractiont.
Összegzés
Egy garast nem tettünk volna az Extractionre a jelenleg kicsit telített zombi darálós FPS-ek piacán (World War Z, Back 4 Blood), de a Ubisoftnál jól érezték, hogy taktikai verzióban teljesen más élményben lehet részünk és a Rainbow Six alapjait idegenek elleni harchoz igazítva is nyerő kombinációban lehet részünk a specialisták oldalán. Kicsit alul van méretezve a tartalom, pár óra után könnyedén azt fogjuk érezni, hogy önismétlő darálásban veszünk részt. Miután a kezdeti esetlenkedős szerencsétlenkedés után kiszabadítottuk a féltucatnyi küldetésen eltűnt egységünket, sokat veszít a játék a feszültségéből és inkább megfontolt (laposabb) taktikai lövölde lesz. Hamar kifullad, persze jó társakkal tovább tart az élmény, de sokkal nagyobb dobás lett volna ingyen adni az Extractiont és kozmetikai cuccokkal alaposan lehúzni a közönséget. Persze Game Pass játékként egy főnyeremény.
Pozitívumok
Feszült, megfontolt, taktikus harcok ezúttal gépi idegenek ellen
A szigorúsága a javát szolgálja, senki nem akarja a harctéren hagyni a fejlettebb specialistáját
Tökéletes Game Pass cím, újabb pont a Microsoftnál
Negatívumok
Pár óra után jelentkeznek az önismétlés jelei
Néhány feladat és egy-egy operátor kapcsán sem ártana még dolgozni az egyensúlyon
Az ár/érték arány kapcsán lehettek volna bátrabbak is
Jó csapat hiányában erőteljesen szopóágra kerülhetünk
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.