Crossfire X teszt – Ez bizony inkább Rosszfire X?

Mi a bánat akar ez lenni? Tettük fel magunkban az első kérdést a megjelenés napján elindítva a Crossfire X-et a Game Pass kínálatából. Már a megjelenés előtt furcsálásra adott okot, hogy készül egy Unreal Engine 4-es free-to-play multiplayer FPS a dél-koreai Smilegate Entertainment jóvoltából, amolyan Counter-Strike-os ízvilággal, amihez a zseniális Remedy Entertainment készít egyjátékos módot a saját Northlight motorját felhasználva. A kicsit katyvasz jelleg végül hasonló végeredményt szült.

A Crossfire egyébként egy 2007-es Counter-Strike klónként tarolt Dél-koreában és Kínában, gigantikus számokat produkált, 80 országban 1 milliárdos felhasználó táborra tett szert és 2018-ban nem kevesebb, mint 12 milliárd dollárnyi bevételt termelt. A klón jelzőt pedig lehet szinte szó szerint venni, ugyanis a két taktikai csapat valós fegyverekkel történő, egymás elleni küzdelme során itt is lehetett bombát telepíteni és hatástalanítani, ráadásul még a pályák között is akadt igencsak plágium gyanús tervezés, így komolyan össze kellett volna kapniuk magukat a fejlesztőknek, ha a Crossfire-el meg akarták hódítani. A feltételes mód pedig nem véletlen, ugyanis nem csak a kezdeti problémákból jutott ki bőven, de a projekt maga is sok sebből vérzik már néhány órányi játék után is.

Ázsiai taktikai FPS lenni fejetlen gyilkológép

Az egyjátékos mód ingyenes Operation Catalyst verziója mellett a későbbiekben fizetősen elérhető lesz a folytatás az Operation Spectre is, és persze a többjátékos lehetőség sem hiányozhat. A Classic mód 4 térképet és 4 különböző játékmódot rejt, olyan megkötésekkel, mint a futás és a célzás mellőzése. A Black Widow térképen (ami elég erőteljesen merít a Counter-Strike Dust II térképének nagykapus szakaszaiból, de akár az Infernot is kinevezhetnénk néhol ihletforrásnak) bomba telepítős és hatástalanítós Search & Destroy játszható, míg a Transport Ship szűk helyszíne a kegyetlenül aratós Team Deathmatch módnak ad otthont. A Laboratory kapcsán gondoltak egy merészet és Spectre néven egy szellem kergetős bombás mókát rittyentettek. A támadó csapat láthatatlan képességgel és egyetlen késsel indul a védekező felfegyverzett katonai csoport ellen. Inkább különleges, rafináltságot igénylő, ámbár kiegyensúlyozatlan és átgondolatlan opció lett a Spectre, mert unalmas hajtóvadászattá fajulhat, ha éppenséggel inaktív lesz egy játékos.

A Babylon Lab kifejezetten ingerszegény és fantáziátlan területe szolgál játszótérként az elmebeteg Nano módnak, melyben a katonai egységeknek egy kifejezetten gyors, a golyókat jól bíró szörnyeteg ellen kell felvenni a harcot. Egyfajta túlélő móka, melyben egy random játékosok kapják a szörny szerepét és egyetlen fertőző karmolással másodpercek alatt változtatják szörnyeteggé a katonákat. A jó taktika, ha többedmagunkkal biztos helyre, magaslatokra vagy nehezen megközelíthető, szűk bejárattal rendelkező helységekben meghúzzuk magunkat. A dögök a lövések hatására megtorpannak, így érdemes összehangoltan dolgozni, mert a tárcserék idején védtelenek leszünk. A szörnyek szemszögéből egy totálisan béna, élvezhetetlen, komédiákat idéző játékmenettel kell szerencsétlenkednünk, mert pontatlanul, nehezen koordinálható ugrándozásokkal próbálunk feljutni áldozatainkhoz. A jó szörnytaktika a csoportos egyidejű és több irányból történő támadás, mert elég egyvalakinek bejutni a védekezők közé és máris mindenki az oldalunkon fog karmolászni. A játékosok katonaként már kiismerték a legjobban védhető helyeket, azonban a CS-ben jól működő egymásra mászás itt nem alkalmazható, ami legalább további csapatmunkát adhatott volna az amúgy totálisan blőd és életképtelen játékmenethez.

A Modern módban lapulnak a Call of Duty-k tempóját és extrém lehetőségeit idéző lehetőségek, melyek az eddigiekhez hasonlóan átgondolatlanok és könnyedén a túlkapás martalékává válnak. Még a Search & Destroyos Black Widow a futással és ráközelítéssel operáló bombás lehetőség a legkevésbé elmebeteg, mindössze kicsit felpörgeti a korábbi taktikusabb elgondolást. A második és egyben utolsó modern játékmódunk a GR Tower irodaházában zajló Point Capture, ami végre szolgál egy kis meglepetéssel és hangulattal is. A Black List és Global Risk egységeknek két pontot kell a felügyeletük alatt tartani az épület két szintjén zajló csata során, majd a harc második felében el kell hagynunk az épületet és drótkötélen egy dögös tetőteraszra leereszkedve a harmadik terület uralmáért kell küzdenünk. A CS vásárlós rendszere helyett, itt egy megnyitható menüben elkölthetünk három pontot tulajdonságaink fejlesztésére, így taktikai pajzzsal, méretesebb tölténytárakkal vagy nagyobb tűzerővel, sebzéssel is nekiindulhatunk. Nem maradhat el az agyatlanság sem, így a COD-os Killstreaks-ek mintájára (mert azokat lenyúlni már nem volt bátorságuk) az összegyűjtött XP-nket elkölthetjük három szuperképesség aktiválására. A Heartbeat Sensor jelzi az ellenfelek elhelyezkedési irányát (500 XP), a Spectre Suitot aktiválva láthatatlanul nyomulhatunk (1000 XP), de a legdurvább a Boogieman (2000 XP), ugyanis megnövelt energiával és két Nimrod 9-es géppisztollyal rendezhetünk vérengzést.

A fejlesztők tisztában vannak azzal, ami az olvasónak néhány alapművelet elvégzése után rögtön világossá válik, hogy bas*ottul kevés a tartalom, de főleg a változatos pályák száma keservesen alacsony. Ha megkedvelnénk egy-egy játékmódot (melyek szintén kevesen vannak, főleg, ha az idióta Nanot és a kellően vad Spectret nem is számoljuk), akkor azt egyetlen helyszínen tolhatjuk, így az unalombafulladás egy új széntjét produkálhatja a CrossfireX. A Transport Ship kapcsán leginkább a pálya közepén zajlik a harc, a Black Widow kellemesen összelopott CS placc, egyedül a GR Tower nagy és többlépcsős, kellően változatos, kezdetben sötétebb mozgólépcsős beltérben, majd világos nyílt tetőteraszon zajló mészárszék. A rendszerint vesztésre álló csapatokból kilépő játékosok ügyét nehéz lesz orvosolni, de kétségtelenül értékét veszti a győzelem, mikor két-három kitartó harcos marad csak a győztes 8 tagú csapat ellen.

Szegény ember Counter-Strikeja

A Counter-strike jellemzők közül, mint említettük az összecsapások elején történő felszerelés vásárlás kimaradt a pakliból, így kapunk, amolyan Call of Duty módra fix összeállításokat (loadout), melyekben természetesen van lehetőség (akár vásárlás útján is) az arzenál egyedivé alakítására is. A CrossfireX lényegét (már a fejlesztők szemszögéből) a mikrotranzakció jelenti, ami nem éppen statisztai szerepkörben tetszeleg. A különböző fizetős kezdőcsomagok és szezonbérletek már készenlétben várják a felhasználók millióit, és ha nem bírnánk a pénztárcánkkal, akkor akár még feladatokra is költhetünk. A rendszert felvértezték kétféle valódi pénzért vásárolható játékon belüli valutával, így a GP farmolható és vásárolható, míg a CP csak vásárolható, majd szabadon költhetjük őket skinekre, XP gyorsítókra és rengeteg értelmetlenségre. A CrossfireX nem maszatol, egyértelművé teszi, hogy ha fizetsz, akkor király leszel, ugyanis az Ultimate Package-re befizetők egy kegyetlen erejű, tűzgyorsaságú és tárkapacitású GATLING GUN Gold Wing pusztító fegyverrel gazdagodnak (A 10 rongyunkért azért megkapjuk az Operation Catalyst és Spectre egyjátékos történeteket, na meg a Premium Battle Pass Season1-t is.) Szóval egy percig sem kertel, büszkén válalja, hogy a pay-to-win csapatban játszik. 

A megjelenés napján pár meccs letolása után rögtön levonható volt a következtetés, mégpedig, hogy itt még nagyon nagy a gond. Egyfelől kaotikusak, minden taktikát nélkülözőek voltak az összecsapások, ráadásul olyan darálás volt, hogy még egy Call of Duty multinak is lenne szégyenkezni valója. További fejfájást okoz a random játékosokból összerakott csapatjáték is, mivel a taktikázás helyett mindenki darálni akar, na de minek is taktikázni, a fejlesztők is a vérontást támogatják szinte minden megoldásukkal. Olyan könnyen lehet osztani a halált, hogy még maga Chuck Norris sem volt erre képes fénykorában. Ha ellenfelet látunk majdhogynem vaktában érdemes rálőni mert olyan kilengése van a célkeresztnek, hogy minden pillanatban kinéz egy Headshot. A találatkezelés, a hitbox is túl engedékeny, a gunplay totálisan GYP szintű, arcade céllövölde hatással puffogtathatunk. Lehet ezzel a találati rendszerrel próbálták kompenzálni fostos irányíthatóságot, mert még a menüben állítgatva sem igazán lehet megtalálni a kellemes kontrolleres játékélmény paramétereit.

 A koncepció sántaságai mellett technikai problémák is voltak, mivel a játék néhány órán belül elérhetetlenné vált és nem engedtek be a szerverek. Pedig mikor rendben mennek a dolgok, akkor csipkedi magát a rendszer, a matchmaking másodpercek alatt felállít egy Classic Team Deathmatchet, maximum fél perc alatt egy Modern Black Widowt vagy GR Towert, és a Nano vagy a Spectre módokhoz sem kell számára egy percnél több. A sutaságok nagyrészével tisztában vannak a Smilegate-nél, mivel már jelezték, hogy javítani fognak a kontroller és az irányítás még tökéletesebb beállíthatóságán, még célzásrásegítést is terveznek. A mozgáskultúránkban a futás utáni becsúszások működését és remélhetőleg a Nano szörnyeinek viselkedését is újra definiálják. A szuperképességeknél a Boogiemant is alaposan újra fogják értelmezni, megpróbálnak az egyensúlyon igazítani, hogy ne legyen annyira könnyű Boogiemanezni és a regenerálódó képességét is elveszik. A következő hónapra már ígérik az újabb térképeket is, mivel mind a Classic, mind a Modern játékmódok konganak az ürességtől a pályák tekintetében.