Martha is Dead – Az őrület határán

A Firenzében tanyát verő LKA stúdió első játéka (The Town of Light) sem volt egy könnyen fogyasztható darab, azonban Luca Dalco és csapata ezúttal még nyomasztóbb történettel jelentkezett. A Martha is Dead nyers és kifejezetten gyomorforgató módon mutatja be egy érzelmileg és mentálisan megtört, depressziós lány küzdelmét, ami biztosan senkit nem hagy majd hidegen.

A talján csapat alkotása témaválasztása és tálalása miatt már a bejelentést követően nagy vitákat generált, a PS változatok például eredeti formában nem is jelenhettek meg. Néhány kifejezetten explicit jelenet esetében a játékosnak (eredetileg interaktív elemek lett volna) csak passzív szerep jut, illetve egy ún. cenzúra módot is beépítettek, amivel a felkavaró jelenetek teljesen átléphetők.

A készítők egyébként külön felhívják a figyelmet, hogy a mentálisan sérült emberek inkább kerüljék a játékot, bár a fejlesztés során folyamatosan konzultáltak a témában jártas szakemberekkel. A műfaji besorolás lélektani-thriller, azaz elsősorban a nyomasztásra került a hangsúly, azonban az alkotók a naturális ábrázolást sem kezelték szőrmentén, érdemes ennek tudatában a belefogni a kalandba.

A történetet egy Giulia nevű lány szemszögéből ismerhetjük meg, az ő visszaemlékezése bontja ki a cselekményt. A második világháborúban járunk, a náci Németország és a szövetséges erők közötti konfliktus tetőfokán. Giulia a családjával Olaszországban, közelebbről Toszkánában húzza meg magát. A visszavonultság nem véletlen, ugyanis a lány apja magas rangú német tiszt, akit többek között az olasz partizánok is szívesen kézre kerítenének.

Egyik reggel a lány holtan találja ikertestvérét a közeli tóban, partra húzza a testet, majd felveszi Martha nevű testvére nyakláncát, amivel baljóslatú események sorozatát indítja el. Szülei a nyaklánc miatt összekeverik a lányokat, Giulia pedig felveszi süketnéma testvérének személyiségét, hogy végre részesüljön abból az anyai szeretetből, amiben korábban sosem volt része.

A játék végig a házban, illetve annak környékén játszódik, a tempó kényelmes, minden kapkodás nélkül járhatjuk be az egyébként kifejezetten nagy játékteret. A tájékozódást térkép segíti, gyalog vagy kerékpáron is közlekedhetünk, bár utóbbi irányítása elég esetlegesre sikerült. Nagy szerep jut a lány kamerájának, aminek kezelését meglepően részletesen kidolgozták. Nem mindegy milyen filmet és szűrőt használunk, még a felvételek kidolgozása is ránk marad, utóbbit egyébként a ház alagsorában kialakított sötétkamrában tehetjük meg.

A főcsapáson kívül néhány mellékes küldetésbe is belefeledkezhetünk, amelyek egy része a már említett fényképezéshez kapcsolódik, de keresgélhetünk a térképen megjelölt pontokon elrejtett tárgyakat, alkalmanként pedig morze üzenetek dekódolását és küldését is ránk bízzák. Igazság szerint a másodlagos feladatok érzésem szerint, csupán a mintegy négyórás játékidő megnyújtására szolgálnak, a végjátékra semmilyen hatással nincsenek, vagy nem sikerült megtalálnom az összefüggéseket.

Az alkotók elmondása szerint a belső nézetes perspektíva a könnyebb azonosulást szolgálja, ezen a téren nem is nyúltak mellé. A cenzúrázatlan változatban kifejezetten brutális jelenetekben vehetünk részt, amelyek szükségessége erősen megkérdőjelezhető. A cselekmény egyébként kicsit zavaros, nehéz eldönteni, hogy egyes dolgok valóban megtörténtek, vagy csupán a lány beteg fantáziájának szülöttei. A készítők ráadásként nem is nagyon dobnak mankót, mintha szándékosan a játékosra bíznák, hogy hiszik vagy sem a látottakat.

A játék vizualitása nagyokat megszégyenítő. A tíz főt számláló stúdió részletes játékteret álmodott meg, amit egészen aprólékosan valósítottak meg. Bár a belső terek talán kicsit ingerszegényebbek a külső helyszínek csodálatosan festenek, lehet gyönyörködni a tájban és kattogtatni a fényképezőgépet. A hangok rendben vannak, bár a kicsit irritáló angol szinkron helyett érdemes az autentikus olaszt választani, a zenék pedig hibátlanul kísérik vagy erősítenek rá az eseményekre.

A karakter irányítása már más tészta, ugyanis alkalmanként feleslegesnek éreztem, hogy minden mozdulathoz külön kombinációt rendeltek. Fényképezés közben ez még elmegy, de általánosan szerencsésebb lett volna automatikus mozdulatsorral helyettesíteni a gombok piszkálását. A játékmenet önmagában nem sok újdonságot hordoz, az animációk pontosak, alapvetően a modellek kidolgozására sem lehet panasz.