SOL CRESTA Dramatic Edition teszt – A Platinum Games ezúttal oldschoolba tolja

A Platinum Gamesnél elgurult a gyógyszer. Bár, ha az olyan zseniális játékaikra gondolunk, mint a MadWorld, a Bayonetta vagy a Vanquish, akkor nem is annyira megdöbbentő, hogy most készítettek egy zseniális old school stílusú shootert. Az osakai Nichibutsu Moon (1980) és Terra Cresta (1986) szériái még az ősidőkben indultak, azonban tökéletes alapot szolgáltattak arra, hogy a Platinum Games megmutassa, hogy ez még most is egy iszonyatosan addiktív és életképes műfaj.

A Platinum úgy döntött, hogy NEO-CLASSIC ARCADE szériát újra felrázza kicsit és naprendszerünk megmentésének érdekében csatasorba állítja a Yamato csatahajót (ami három vadászgépből tevődik össze), elvégre az emberiség csúnyán kiszopott a Mandler seregeivel szemben. Miután buktuk a holdat és tiplizni kellett a földről, a Laomedeia-ig, azaz a Neptunusz tizenkettedik holdjáig pucoltunk. Itt a sebeink nyalogatása mellett utolsó mentsvárként létrehoztuk a naprendszert visszahódító SOL CRESTA osztagot, Yamatoval, a legesélyesebb dokkolóhajóval az élen.

A hét bolygóra felosztott történet során szépen visszahódítjuk a naprendszerünket, mely során a legkeményebb és legkülönlegesebb Mega Zofer féle ellenfeleket fogunk ledarálni különleges képességeinket és masszív tűzerőnket, extrém manőverezési képességeinket bevetve. A játékmenet alapja egy hajócsoport irányításán és szabadon történő kombinálásán nyugszik, az Amaterasu, a Tsukuyomi és a Susano gépekkel regulázhatjuk meg az ellent. A pályák elején még egyetlen vadászgéppel indulunk, de hamar megidézhetjük a társakat az ellenfelek sorainak ritkításával és a megfelelő power-upok begyűjtésével. Az összekapcsolódó hajók közül mindig egy lehet aktív, a többiek pedig csak kisebb tűzerővel vesznek részt a harcokban.

Hármas formáció, bitang tűzerő

A hajók különféle fegyverzettel vannak felszerelve, így a célkövetőrakéták, fúrófejek és lézernyalábok bevetése áll rendelkezésre, gyakran érdemes a hajók sorrendjét variálni, mert lehet, hogy a lézernyalábok hatásosabbak a tereptárgyakra és a kisebb csoportos egységekre, de az erősebb fúrófej vagy a célkövető rakéták egy főellenfél esetében alkalmazhatók nagyobb hatásfokkal. Az éppen aktuális fő fegyverünkből egy kis visszatartással nagyobb erejű csapást is mérhetünk, de ha igazán pusztítani akarunk, akkor a különböző formációkat biztosító chipeket kell felszednünk, hogy hajóinkat háromszög, átlós vagy vízszintes alakzatba rendezve, valamilyen szuper képességet aktiváljunk az ellenfelek legnagyobb bánatára.

Mindkét támadás a folyamatosan termelődő Sol Powerünkből táplálkozik, így korlátozottan vethetjük be őket, persze akkora aprítás van, hogy rendszerint lesz energiánk a csapásokhoz, csak ki tudjuk őket vitelezni egy-egy nagyobb káoszban. Sol pontokat farmolunk, melynek szintmérője és a folyamatos jutalmak listája a képernyő jobb szélén található. A Sol Powerünk, vagy a támadásunk erejének növelése mellett extra életet, pajzsot, és különböző irányokba (jobb, ball, lefelé és körbe) történő támadásokat lehetőségét oldhatjuk fel a jó teljesítményünkkel. Állandó jutalmazással segítik az eredményes csatát a Mega Zofer erőivel szemben.

Minden planéta ugyanarra a struktúrára van felhúzva, azaz aprítjuk a felénk özönlő ellent, kerülgetjük a lövedékeiket és időközönként lenyomunk egy bosst. Egyes bolygókon mondjuk a terepek okoznak meglepetést, sziklák törnek elő, meteoritok csapódnak be, épület panelek, lézernyalábok mozgolódnak körülöttünk, de az is megesik, hogy tűzlabdákat köpködő dínók trappolnak felénk. A főellenfelek nem tartoznak az emlékezetesebb dögök közé, jó reflexekkel és a szuper támadások jó ütemben történő alkalmazásával nem jelenthetnek gondot. Ezeket a laposabb játékelemeket jól kompenzálja az összetett és folyamatos ügyességfejlesztésre ösztönző játékmenet, talán a valódi újdonságokkal bántak kicsit szűkmarkúan a Platinum Games berkein belül. A látvány terén tökéletesen idézték meg a ’80-as évek hangulatát, amellett, hogy az régi játéktermes fílinget hozza a Sol Cresta tökéletesen működőképes napjaink videojátékos elvárásai terén is. A zenéjét pedig Yuzo Koshiro írta, aki igazi legendának számít ebben a témában, chiptune alkotásai a mai napig fülünkben duruzsolnak (Shinobi, Streets of Rage, Eye of the Beholder, Shenmue).