Taxi Driver – The Simulation – Csak egy jelzőlámpa szimulátor

Szerző: Game One Admin

2022.04.12.

Milyen lehet embereket szállítgatni A pontból B pontba? Egésznap a volán mögött ülni és döcögni a városi dugókban, ölre menni a pályaudvari droszton az utasokért és egy erősebb hétvégi éjszakázást azzal zárni, hogy hányást takarítunk az aljasul lerészegedett utasaink után. Ezek közül a Taxi Driver – The Simulation csak a dugókkal kapcsolatos unalmas kormány markolászásokra ad választ, de sajnos még ezt is gyalázatos módon.

Az Enigma Entertainment és Delta Bright csapata csinált egy olyan Taxi Driver szimulátort, ami a jelzőlámpák működésén és a napszakváltakozáson kívül semmit sem szimulál. Nem vádolhat minket senki azzal, hogy nem adtunk elég esélyt a Taxisofőrnek (súlyos órákat vett el az életünkből ez a hulladék) és most nem Robert de Niro remek alakítására kell gondolni, bár a fejlesztőket azért meglátogathatná Travis, hogy egy kicsit helyre tegye őket, ugyanis borzalom, amit videojáték címszó alatt alkottak.

A garázsból hosszas töltési idő után egy random helyről indulhatunk utast vadászatra, és hamar elénk is dobja a rendszer az első csomagot, amit le kell szállítanunk. Áldozatunk körül található sárga körbe parkolva néhány másodperc után betelportál utasunk az anyós ülésre és indulunk is a célállomásra, útközben pedig szépen döcögünk a forgalommal, megállunk a lámpáknál és kellő sebességgel a saját sávunkban vesszük a kanyarokat. Unalmas? Kurvára! Mindössze 10 perc elég ahhoz, hogy a pokolba kívánjuk az egyébként még rondának és elnagyoltnak is titulálható alkotást. A játékmenet színesítésére az utas értékeli a vezetésünket, ugyanis koccanások vagy piros lámpákon történő áthajtások (a sárga jelzésen még tilos indulni) után levonás jár a megkeresett lóvékból.

Nem mondom, hogy könnyű egy ilyen játékot megtervezni, de hogy a minimum alatt hozták a srácok a koncepciót az tuti biztos. Csak lámpás kereszteződések vannak és a szimuláció ennyiben ki is merül, semmilyen más kresz szabályt nem ismer a játék. Nincsnek táblák, ebben a világban nem létezik az elsőbbségadás vagy a jobbkéz szabály, és az autók is inkább arcade jellemzőkkel bírnak, mint szimulátoros megoldásokkal. Nem, hogy irányjelző használatára nincs lehetőség, de a reset car és a lámpák fel/le kapcsolásán kívül nem is tudunk mást csinálni, kamera állásokról ne is álmodjunk.

Luc Besson agy*aszt kapna ettől a taxitól

Lássuk, hogy milyen feladatok és küldetések várnak ránk. Küldetések? Nulla, semmi, csak A-ból B-be szállítás, de az a durva, hogy még itt is tudtak hibázni. Az átgondolatlanság okán az egyik utas képes volt négy háznyit taxizni, nem tudott sétálni a templomig, bár olyan is volt, aki átvitette magát 20 dolcsiért az utca túloldalára a buszmegállóhoz. Hol vannak a repülőhöz, vonathoz siető utasok az időre menő küldetésekkel, vagy a precíz vezetést megkövetelő sérülés nélküli feladatok? Tartalmilag nulla a végeredmény, ugyanis taxizási motiváció gyanánt annyit sikerült beleépíteni a Taxi Driverbe, hogy a pénzünkért vehetünk újabb taxis járgányokat, egy Sedan, egy varosi terepjárós SUV és egy Sportosabb verdát. Érdemes ezért utasokat farmolni? Kurvára nem. Főleg, mikor olyan gyöngyszemek tobzódnak most a piacon, mint a Tunic, a Ghostwire Tokyo vagy a Gran Turismo 7.

Természetesen sérülés modellezéssel sem foglalkoztak, ami a rosszul beállított fizikai hatások láttán fel sem merül a felhasználóban. Ütközés fizika totálisan inkonzisztens, simán előfordul, hogy egy koccanás során flipperjátékká változik a Taxi Driver, ugyanis úgy pattannak szét az autók, mintha egy nagyobb robbanás menne végbe. Képes bedobni a megvadult ütközés fizika egy ház kertjébe, ahonnan ráadásul nem lehet kijutni, mert betonból van a sövény. A mesterséges intelligencia butuska, a kereszteződésekben összetorlódnak az autók és ha előáll egy ilyen szitu, utána már képtelen elrendezni a forgalmat, a végtelenségig állhatunk a lámpánál, persze ha kikerüljük a dugót, akkor meg kapjuk a figyelmeztetés, hogy balesetveszélyesek vagyunk.

A nagyvárosból kacskaringós utak vezetnek a kisebb településekre melyeket állandóan járva hipergyorsasággal unjuk el az egészet, iszonyatosan vér- és ingerszegény, még a városi életet megteremtő gyalogosok is csak szellemalakban grasszálnak, áthajtunk rajtuk következmények nélkül, de elvégre ez nem a Grand Theft Auto vagy a Carmageddon. Tele van a játék kapitális hibákkal. Nem lehet megállítani a játékot, mert az Esc billentyűre azonnal kidob a garázsba, ami újraindítást is von maga után, ugyanis utassal a kocsiban folytathatjuk a játékot, kinek már nincs meg a célállomás jelzése és új melót sem tudunk felvenni, így jöhet is az exit és az uninstall, elvégre ezek után nem sokan lesznek, akik újabb esélyt adnak a Szarxi Drivernek.

Összegzés

Túlárazták, sosem fog 12 dolcsit érni, ingyenesen is büntetés lenne, valutáért értékesítve pedig egyenesen bűncselekmény. Ráadásul az az elképesztő, hogy még PlayStaiton 4-en és Nintendo Switchen is elérhető (csalódás, hogy a Sony felengedte a Storeba) már egy éve 15 dollárért és így plusz fejlesztési idővel tart ezen a gigafos szinten a PC-s verzió. Elképesztő.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5