Remorse: The List – Kis magyar (h)ideglelés

A független játékfejlesztés erősödésével a korábban kicsit mostohán kezelt műfajok is előtérbe kerültek, nyugodtan kijelenthető, hogy a túlélő-horror reneszánszát éljük. Magyar helyszínek hébe-hóba eddig is előfordultak különböző játékokban, azonban arra még nem volt példa, hogy egy játék teljes egészében hazánkban játszódjon. A magyar DeppreSick Team jóvoltából most ezt is ki lehet pipálni, mert ugyan Hidegpuszta nem létezik, a kulissza ismerős lehet.

A koszlott lámpák halvány fényében megmutatkozó Hidegpuszta hibátlan lenyomata a lepukkant magyar kisvárosoknak vagy nagyobb falvaknak. Bármerre megyünk magyar táblákkal, ismerős építményekkel, kopottas kerítésekkel övezett kockaházakkal találkozunk, de az egykori keleti blokkra jellemző járműpark is árulkodó. A hámló vakolatú, ránézésre sem bizalomgerjesztő aluljárókban magyarul felrótt falfirkák, jobb napokat látott falragaszok láthatók, szinte érezni porral keveredő húgyszagot, miközben igyekszünk a szabad levegőre. A hidegpusztai fals romantikán persze nem sokáig van idő elmélázni, mert az alkotók elég hamar válogatott rémségekkel szembesítenek bennünket.

A játék klasszikusokat (Silent Hill, Resident Evil) idéző narratívával és mechanikával igyekszik megszólítani a műfaj rajongóit, ami többé-kevésbé sikerül. Még a viszonylag nyitottabb helyszíneken is folyamatosan ott van a „Mi a faszt keresek itt?” érzés, ami a zárt terekben még inkább elhatalmasodik rajtunk. Az alkotók a szürreális nyitójelenet után gyorsan elengedik a kezünket, a városka szabadon bejárható, rajtunk múlik milyen tempóban és merre haladunk. Az előrejutáshoz fontos nyomokat egyedül kell megtalálni, még a logikára építő feladványok esetében is nagyon kevés támpontot kapunk. A minimalista megközelítés jól hatványozza az elveszettség érzését, sosem tudható a következő sarkon mi vár ránk.

A fejtörők kifejezetten jól sikerültek, a megoldás csak nagyon ritkán egyértelmű, ráadásként egy fontosabb csomópont elérése sem habos-kakaós sétagalopp. A haladást segítő nyomok mellett a felcsippenthető tárgyak is fontosak, a lámpába elem kell, egy épületbe vagy helyiségbe csak a megfelelő kulcs birtokában juthatunk be, tehát érdemes nyitott szemmel jönni és menni. A játékban elég változatos kreatúrák kaptak helyet, akiket közelharci fegyverként alkalmazható használati tárgyakkal tarthatunk távol, illetve lőfegyverekkel állíthatunk meg. Előbbiek csak átmeneti megoldást jelentenek, utóbbiak esetében pedig főként a korlátozottan elérhető muníció jelent problémát.

Az ellenfelek viszonylag gyorsak, ráadásul hajlamosak meglepni bennünket, ha rosszul választunk fegyvert, legfeljebb a futásban bízhatunk. A rendszer egy idő után elég szűkmarkúan osztogatja az életerőt gyarapító csomagokat, ezért érdemes a kezdeti lazább szakaszokon kitapasztalni arzenálunk gyengéit és erősségeit. További probléma, hogy a fegyvereknek és felszedett cuccoknak szánt helyet nagyon be kell osztani, többször is kénytelen voltam hátrahagyni a kevésbé értékes holmikat, hogy elrakhassam a hasznosabb zsákmányt, vagy küldetésekhez köthető tárgyakat.

A független játékok között az alkotás hozza az elvárható grafikai szintet. A negyedik generációs Unreal motor optimalizálása jól sikerült, játékot megakasztó vagy szembetűnően csúnya hibákkal nem találkoztam. A helyenként gyengébb textúrákat ügyesen fedték el a megvilágítással, a fényekkel egyébként is okosan bántak a srácok. Kicsit zavaró, hogy automatikus mentés nincs, bizonyos pontokon manuálisan rögzíthető a pillanatnyi állás. Mindez persze egyfajta tisztelgés a játékosokat felnőttként kezelő klasszikusok előtt, azonban pl. egy cumisabb fejtörő előtt jól esett volna szabadon menteni egyet. A trendekhez igazítva több befejezést is kapunk, azonban az alternatívák inkább a végjátékban hozott döntéseink hatására kerülnek elő, az odáig vezető út minden alkalommal ugyanaz.