Sniper Elite 5 – Csigát ugyan nem ehetünk, de nácikat azért ölhetünk a Franciáknál

A Rebellion csapata az új konzolok teljesítményéhez igazítva, ezúttal Franciaországba viszi el a játékosokat egy kis brutális náci szervpornóra. A legelitebb mesterlövész, Karl Fairburne ezúttal Franciaországban rendezi le a német sereg egy részét. Olykor még Rambo is megirigyelné ezt a kegyetlen pusztítást.

Az ötödik részre tovább hízott a Sniper Elite széria, számos funkcióval, játékmóddal és nagyobb területekkel, még több lehetőséggel szolgálva ki a játékosokat, természetesen pár alap mechanika változatlan szerepeltetése mellett, ami kötelezően visszatartja a szériát, hogy a prémium kategóriában tündökölhessen. A gépfegyverekkel és pisztolyokkal történő gunplay továbbra is másodlagos funkció Mr. Fairburne tudástárában, ha nem szeretjük az esetlen gerillaharcot, akkor inkább próbáljuk meg kihasználni a terep nyújtotta lehetőségeket és a lövésünk hangját valamilyen természetes zajba csomagolva távolról elrendezni a német hadsereget. A legjobb az, ha még balesetnek is tudjuk álcázni a pusztításunk eredményét (az egyik célpontunkat például egy hatalmas kastély kovácsoltvas csillárjával is agyonüthetjük).

A Smiper Elite 5 kapott egy méretes kampánymódot, melynek a története a szokásos gigaszuper náci kísérletifegyver meghiúsítása, csak ezúttal játszótérként a csodás Franciaországi borvidékek lankás domboldalai szolgálnak. A németek egy tengeralattjáró projekten ügyködnek, így mikor Karl Fairburne tudomást szerez az Kraken hadműveletről, azonnal akcióba is lendül a francia ellenállás segítségével, hogy biztosítsa a szövetséges csapatok európai partraszállását. Az egészen tágas játszótereken küldetéseinket most is számos különböző módon végezhetjük el. A vérmérsékletünktől függően vagy aprítunk amolyan Feláldozhatóak stílusban, vagy bokrokból üvegeket dobálva a figyelem elterelés eszközét használva közelharci kivégzésekkel, esetleg tornyokból több száz méterről kiosztott csodás fejlövésekkel. Ezeknek vannak aztán árnyalatai, mivel holtestekbe éles gránátot rejthetünk, taposó aknákat helyezhetünk el, járműveket szabotálhatunk, kémlelő nyílásokon deríthetjük fel az őrposztokat, vagy egy síppal csalogathatjuk magunkhoz az ártatlan áldozatainkat. Csak rajtunk áll, hogy miként érjük el célunkat, a rendszer egyébként azt is szívesen jutalmazza, ha gyilkolás nélkül oldunk meg egy küldetést.

Egy belgyógyász is megirigyelné, ha olyan belátó lehetne, mint Karl

Az első komolyabb találatokat követően meg is tapasztaljuk, hogy a széria védjegyévé vált X-ray kill cam még sosem volt ilyen látványos. Mindig is hatásos volt és aljasan kegyetlen, de az ötödik részre rátettek egy lapáttal. Nem loccsannak akkorát a koponyák, mint a zombis mellékágban, de a fogsorok és szervek átrendezését gyönyörűen prezentálja. A legszebb távoli találatok pusztításán olykor jutalomként gyönyörködhetünk, azonban az ötödik résztől már egy jól elhelyezett pisztolyos vagy karabélyos halálos lövést is belassít nekünk a rendszer, és a szervpornó ezzel még mindig nem ért véget. A közelharc is megkapta a megérdemelt bánásmódot, aminek már itt volt az ideje, elvégre egy igencsak lopakodás orientált címről beszélünk. Ellenségeink sima leütése mellett azonnali kivégzéseket is alkalmazhatunk, melyek során szintén megcsodálhatjuk röntgen módban a késünk által a nyakon, a szívben vagy a tüdőben az élettel összeegyeztethetetlen torzulások okozását.

A rendszer még mindig a legfrappánsabb gyilkolásokat jutalmazza leginkább, valamint a lopakodós akciózást, így érdemes a holtestekről is gondoskodni, vágjuk be őket a tengerbe egy szikláról, pakoljuk dobozokba, vagy csak a magas fűbe ráncigáljuk be őket, ha nem akarunk egy jókora utánpótlással járó riadóztatást. A pálya végén kiértékeli tevékenységünket a rendszer, így a csöndes nindzsától a hangos pusztítóig rangsorolnak egy grafikonon. Ha szemfülesen átkutatunk minden testet és épületet, akkor tudjuk pótolni a szűkös készleteket (legyen szó gránátról, kötszerről vagy a páncéltörő lőszerekről) és gond nélkül tucatszám irthatjuk a németeket, ebben az esetben is kapjuk majd a tapasztalati pontokat és lépjük a szinteket, jutalomként pedig hősünk fejlesztésére költhető skill pontokat oszthatunk szét. A skill fa rendszere is alaposan átalakult, három külön céltáblára emlékeztető témában erősíthető Karl, így a harctéri képességeink mellett a kapacitásunk és a fizikumunk is pallérozható. Néhány óra után fogjuk megérezni, hogy eszelősen gyengére sikerültek a fejlesztési lehetőségek, alig néhány hasznos tulajdonságot fogunk fejlesztésre érdemesnek találni (gyorsabb futás kevésbé emelkedő pulzussal, több magunkkal vihető kiegészítő, biztosabb célratartás, gránát visszadobás, megnövelt életerő). Valószínűleg nem akartak szuperkatonát kreálni, pedig így is van egy érzékünk, ami felfedi a közelben lévő ellenséges egységek mozgását.

A küldetések során újabb részletekre, az ellenfeleket kihallgatva, a holtesteket átkutat friss infókra (Intelekre) bukkanhatunk, melyek újabb mellékküldetéseket aktiválnak, így kell a parton lövegtornyokat és légvédelmi ágyúkat megsemmisítenünk, a fő célpontunk likvidálása mellett. Olykor még kisebb nyomozásokat, kutatásokat is végeznünk kell egy-egy küldetés kapcsán; egy padlásra úgy juthattunk fel, ha kimásztunk az ablakon és a ház falát benövő növényzeten felkapaszkodtunk a felső emeletre a rejtekhely kulcsát megtalálni. Mondjuk érdekes, hogy egy felfegyverzett harcos, aki más zárakat simán feltud törni (lockpick), annak problémát jelent egy padlózár. A növényzeten való felmászás mellett a lefelé jutást elősegítendő megjelentek a drótkötélpályák, melyek az óriási objektumokról való lejutás során nagyon hasznosak lehetnek. A megnövekedett pályák kitolták a játékidőt is, egy-egy pályán közel két órát is eltölthetünk, így a fegyverek fejlesztésének lehetőségét már útközben is elvégezhetjük a munkapadoknál. Mondjuk az újabb kiegészítők feloldását különböző célokhoz kötötték, így az első pályákon még kevésbé lesznek hasznosak ezek a barkácsasztalkák.

A mesterséges intelligencia még mindig képes mosolygós öldökléssel szolgálni, egy fedezékben megbújva simán elsétálnak mellettünk a nácikák, ráadásul teszik ezt riadó módban, mikor kutatják a vadul lövöldöző, szabotáló ellenséges katonát. A már említett sípos fütyürészéssel odacsalogathatjuk a mit sem sejtő német egységeket és brutális kivégzéseket csodálhatunk meg az oktondi Hitlerista bakák közreműködésével. Akik egyébként fejetlenül rohangálnak, másodpercekig ledöbbennek mikor szemtől szemben állunk velük, majd egy tárat ránkürítve pár karcolást képesek csak okozni medium fokozaton. Ezen képes sokat javítani a kooperatív és a kampányba ágyazott PVP mód, az Invasion is. Egy társunkkal kooperálva nyilván ennél is könnyebb dolgunk lesz, elvégre a nácik ereje az intelligencia helyett a számbéli fölényükben rejlik, azonban van egy igazi újdonsága a Sniper Elite 5-nek, mégpedig az imént említett Invasion mód.

Ebben lehetőségünk van megszállni más játékosok kampányolását, illetve, ha mi is aktiválva hagyjuk a funkciót, akkor hozzánk is érkezhet egy nácibőrbe bújtatott játékos, hogy levadászon minket. A pályák méretéből kifolyólag a feladatot mindkét játékos telefonon kapott információk segítségével könnyítheti meg, mivel így nagyjából lokalizálhatjuk célpontunkat. Sajnos 5-ből ha egyszer sikerül egy jót vadászni, ugyanis sokszor előfordul, hogy az első információ szerzésünkig eltelt 5 perc alatt vagy elesik a gép által a célpontunk vagy végez addig a küldetéssel vagy egyszerűen csak kidob a rendszer, ellenben, ha sikerül akkor tényleg egy igazi becserkészős vadászatról van szó. Előnyt jelent, ha már ismerjük a pálya fontosabb helyszíneit, azok előnyeit, vagy csak a leggyorsabb közlekedési útvonalakat. A Sniper Elite 5-nek elképesztően jól áll ez a funkció, az amúgy is melós kampányt még jobban fel tudja dobni és legalább egy picit korrigál az MI okozta csorbán.

Ha pedig már a játékmódokat vettük számba, akkor a már korábban is ismert többjátékos aprítás, ezúttal már 16 fős verzióban tolható és persze a Survival-módról sem felejtkeztek meg. Négyszer három körön keresztül kell védenünk egy-egy fontosabb pontot, és a szélrózsa minden irányából érkezhetnek az egyre keményebb egységek. A túlélés szintén csapatban a legkellemesebb, sőt egyedül talán túlságosan nehéz is, több taktikai lehetőség és komoly összehangolt harci stratégia lapul meg a kooperatív túlélésben, de nyilván nem emiatt fogja senki megvenni a játékot. Azért meg kell hagyni, hogy a három helyszínen, 12 körön keresztül érkező német egységek módszeres gyilkolászásával is, simán órákat lehet eltölteni.

Amerikábó zsötem, németet pofán lőttem

A next-gen megvalósítás nem teljeskörűen van jelen, egyes robbanások brutálisan fantasztikusan tudnak kinézni, főleg egy esti környezetben domborodik ki a bevilágítással és az árnyékokkal kiegészülve, viszont a karakterek megvalósítása érthetetlen. Elképesztő alaposan megtervezett városkákat, gyönyörű tájakat és milliméter pontosan berendezett épületbelsőket barangolhatunk be, de a karakterek arcai, a dialógusok életszerűsége, az animációk és a lipsync az bizony előző generációban ragadt. A robbanásokat élmény nézni, főleg, ha a közelben ellenség is posztolt, mert akkor közelről is megcsodálhatjuk a detonációt, és a ballisztika is megkapta a maga kis frissítését, így a több mint fél kilométeres fejlövések kellemesen megdobogtatják az egonkat.

A néhány másodperces töltési idők szokás szerint üdítően hatnak, a matchmaking többségében szorgosan dolgozik, és a netkód esetében sem jellemzőek az érthetetlen szakadások. Az Xbox Series X-es irányítás hozza a kötelezőt, az analógok érzékenységét érdemes finomítani, mert könnyebb lesz a precíziós célzás, viszont ilyenkor a közelharcokra tudunk sajnos lassabban reagálni (ez mondjuk a gépi intelligencia kisegíti). Sajnos a PlayStation 5 nyújtotta Dual Sense-es és 3D Audios élményeket nem tudtuk kipróbálni, de valószínűsíthető, hogy most is még izgalmasabbá teszik ezek a funkciók a játékmenetet. A megjelenés napjaiban is folyamatosan érkeztek a javítások, ugyanis maradtak bent kisebb bogarak a rendszerben, lebegő testekről, megvadult torkolattüzekről, kimaradó hangokról lehetett hallani, nekünk szerencsére szinte semmi zavaróval nem sikerült találkozni a megjelenéskor Xbox Series X-en. A hangeffektek egyébként rendben vannak, és természetesen a zenék is megfelelő ütemben, stílusban és hévvel kísérik az eseményeket.

Egyes esetekben inkább csak finomhangolásra lenne szükség, a szabotálható benzinmotoros agregátorok ugyanis olyan kegyetlen puffogást tudnak produkálni, hogy még Karl is majd megsüketül a közelükben, persze a német katonák egyikét sem zavarja ez a förtelmes zaj, ami mellett akár egy tankosztag is rajtuk üthetne. Több hasonló szőrszálhasogató hibácskát is fel lehet róni az ötödik felvonásnak, melyeken értetlenkedve próbáljuk túltenni magunkat, de az igazság az, hogy a végeredmény szokásosan szerethető és idővel élvezhető minőségére nincsenek komolyabb ráhatással. Az újdonságok (még az elég száraz és fantáziátlan skill-fa) bár nem számottevőek, mégis az újgenerációs gépeken egy új élmény a bőséges tartalommal megáldott Sniper Elite 5-el megtizedelni a német hadsereg egységeit.