The Gunk – Genyó szippantókat előkészíteni

Az alcím alapján valamilyen felnőtt tartalomra is lehetne következtetni, de szó sincs róla, egy nagyon király akció-kalandot rejt a The Gunk megnevezés. Egy ismeretlen világ tárul űrkalandoraink elé, amit leleménnyel, agymunkával és csipetnyi ügyességgel tárhatunk fel, megismerve az ősi civilizációt, a helyi flórát és faunát és megküzdve a fekete retyóval.

A negyed évszázados múlttal rendelkező Svéd Image & Form csapata (igaz csak 2009 óta foglalkoznak videojátékokkal) 2010-ben a Nintendo kézikonzoljaira megalkotta a SteamWorld Tower Defense programot, amit évről-évre fokozatosan frencsájzzá duzzasztott. A SteamWorld, műfajok terén már csak akasztott ember nem volt, ugyanis a platformozós SteamWorld Dig epizódok mellett, a körökre osztott taktikusabb (SteamWorld Heist) műfajban és a kártyás szerepjátékos (SteamWorld Quest: Hand of Gilgamech) zsáner terén is tett egy próbát. Lehet már a fejlesztők is bele untak kicsit, ugyanis egy teljesen új területre merészkedtek, egy merőben más projektet megalkotva.

Egy harmadik személyű akció-kaland, vagy talán inkább felfedezős trutyitlanítás lett a The Gunk, amit minden Windows (április végén Steamre is felköltözött, így újra aktuálissá vált) vagy Xbox tulajdonosnak ki kell próbálnia, elvégre megjelenésekor azonnal a Game Pass részeként kezdte a pályafutását. Az ünnepi szezon egyik legkellemesebb meglepetéseként tekintettünk Rani és Beck bolygó felfedezős kalandjára, ugyanis hőseink olyan űrkalandorok, szerencsevadászok, akiket hajt az ismeretlen felfedezése, na meg a remény, hogy egyszer rájuk mosolyog majd Fortuna, és végre egyenesbe jöhetnek. Így keverednek egy ismeretlen bolygóra is, ahonnan valamilyen erős jelet érzékelnek és a felkutatása mellett döntenek. A tökéletes leszállóhely megtalálását követően Back a hajónk körül sertepertél és a helyi világ elemzésével foglalatoskodik, tanácsokkal látja el Ranit, aki a játékos segítségével és a különleges, fejleszthető Pumpkin kesztyűjével felfedezi az idegen világot.

Nem bánunk kesztyűs kézzel a trutymóval

A bolygó különlegességét és egyben a rejtélyének egy részét is egy rosszindulatú fekete massza, a The Gunk adja, ami parazitaszerűen rátelepszik a világra, megmérgezve azt, elnyomva rajta az életet. A játékmenet egyszerű, mint a faszén (Figyelem! A szóösszetétel helyes értelmezése a nyersanyag és nem önmagam minősítése. FASZén! Ez helytelen. 😊). Rani szupererős porszívó funkciós kesztyűje elengedhetetlen a világ megismerése és az ismeretlen területeken történő továbbjutás reményében. A fekete, buborékozó ektoplazma szerű masszát el kell takarítanunk minden molekulájával együtt, ami kezdetben megoldható még sima porszívózással, ezzel felszabadítjuk az adott régiót, melynek eredményeként az addig megnyomorított, haldokló flóra újra életre kel és színes, zöldellő növényzet vidámságot csempész az atmoszférába, nem mellesleg még a továbbjutást is biztosítja.

A kesztyűnk másik fontos alap képessége a világ szkennelése, vagyis az ismeretlen növények, organizmusok, objektumok analizálása, melyek újfajta nyersanyagként szolgálhatnak. Az újabb technológiákat is a világ kielemzésével tudjuk majd megismerni és a gyűjtögetett kristályok, nővényi alapanyagok vagy fosszilis erőforrásokat gyűjtögetve, azokat fejlesztésekre, új funkciókra költhetjük el. Kesztyűnket fejlesztve komolyabb szívóerőt hozhatunk ki belőle, de gyorsíthatjuk a csizmánkat és erősíthetjük a felszerelésünket is (több sérülést viselünk el). Újabb bevethető fegyverkiegészítőkként kifejleszthetünk egy figyelem elterelő gránátot és egy plazma ágyút, amit leginkább a fejtörők megoldása során kell alkalmazni.

Egyre mélyebbre hatolunk az ismeretlenben, új és idegen civilizáció romjaira bukkanunk és egy különleges erőforrás nyomait követjük. A szimpla Gunk takarítás idővel bombák dobálásával és villámgyors nyövényi platformokat termelő magocskák ültetésével színesedik és a parazita sem marad tétlen, fokozatosan agresszívebbé válik. Idővel gonosz lényeket is felvonultat ellenünk, melyek támadásait elkerülve, lövedékeiket visszadobva elkábíthatunk és közelről letéphetünk, a nagyobb dögöket pedig kicselezve többlépcsőben szétszippanthatunk. A szakaszok kisebb logikai arénákként is felfoghatók, ahol könnyed feladványokat több útvonalon keresztül simán teljesíteni tudunk, de illúzióink ne legyenek, teljesen lineáris játékot kapunk. A játékmenet végig a felfedezésre összpontosít, nincs benne nagy kihívás, de a körítés kifejezetten szerethetővé teszi.

Galaktikus Indiana Jones

Az Unreal 4-es motor egy ilyen kis csapat számára nagyon jó lehetőség és összességében sikerült is befogadható idegen világot, létformákat és környezetet alkotni, egyedül a szürkésítő, kopottasságot imitáló filter folytja le kicsit a grafikát, ami a romlott, fertőzött szakaszoknál indokolt is lenne, de sajnos mindenhol jelen van. Kisebb vizuális döcögéseket tapasztalhatunk olykor a lassabb textúra betöltődések és a kicsit darabosan váltott átvezetők között (egy jelenet indulása előtt néhány frame erejéig bevillan az adott pálya). Szerencsére ezek nem rontják le nagymértékben az élményt, audiovizuálisan a játékidő nagyobbik részében teljesen rendben van a The Gunk. Töltési idők pörgősek, a cselekmény folyamatosan építkezik, a karakterek szerethetőek, így széles korosztályban képes játszatni magát a felhasználóval.

Kihívás nélküli játékmenete sokak számára ingerszegény lehet, de az egyszerű ügyességi és logikai puzzle elemek folyamatosan viszik előre a kíváncsi felfedezőket. Game Over feliratra nem sűrűn kell számítani, akadnak ugyan harcok, de ezek is kimerülnek ügyességi feladatokban, mivel a visszadobott bombákkal kiiktathatjuk a lövöldöző dögöket. Atom bénának kell lenni, hogy féltucatnyi találatot benyeljünk és kifingjunk, még a platformokról történő leeséseket sem büntetni a rendszer, azonnal vissza teleportálunk a biztonságos talajra, hogy újra próbálkozhassunk. A teljes büntetési és ezáltal kihívás elé állító rendszer mellőzése kapcsán is egyértelművé válik a fejlesztők célja, azaz a felfedezés öröme. Hosszúnak különösebben nem nevezhető (4-5 órában biztosan megáll), így érthetetlen, hogy a végére miért fárad el ennyire. Az utolsó két fejezetére szinte egy sétaszimulátor szintjére degradálódik, ráadásul a helyszínek is a legkevésbé érdekfeszítőek, a sötét, kietlen pusztaság, a Wasteland egyenesen puritánul ronda és idegesítően időt húzó.