Nintendo Switch Sports – A Nintendo sportot űz a lehúzásból

Szerző: Game One Admin

2022.06.21.

Gondolom nem vagyunk azzal egyedül, hogy semmi különöset nem reméltünk a Nintendo Switch Sportstól. Viszont nem lenne a Nintendo önmaga, ha a nagysikerű sportolást ne próbálná meg ismét lenyomni a torkunkon, elvégre a mozgásérzékelés 2006 óta a videojáték ipar egyik nagyon fontos elemévé tették. A kyotoi vállalat már a harmadik konzolgenerációjában alkalmazza ezt a fícsört rendíthetetlenül, így itt volt az ideje, hogy a Switch esetében is előrántásk a titkos aduászt.

Switch Sports mint titkos aduász? Gondolhatják az olvasók, hogy a cikk írója kicsit többet tütükézett ebben a nyári hőségben és megpörzsentette a napocska, de nyilván a Wii pusztító sikerére gondolunk és a Wii Sportsból eladott bődületes mennyiségre. Több, mint 80 millió példány, elképesztő, gondoljunk csak bele, minden magyar állampolgárnak, mintha tízszer meglenne. Nem véletlenül kapott már 2009-ben Wii Sports Resort néven folytatást, majd 2013-ban egy remake-et Wii U-ra Wii Sports Club címmel és most a Switch sem úszhatja meg.

Már majdnem 20 évvel ezelőtt is kevésnek tartottuk az 5 sportágat felvonultató Wii Sportot, de mint a géphez csomagolt demo lemez státuszban át lehetett ezen lendülni és azonnal kipróbálni a gép nyújtotta új élményeket. A Switch esetében gondolnánk legalább már dúskálhatunk a különböző mozgásérzékeléshez igazított sportágakban, főleg, hogy szinte teljes árat kérnek a sportolásért, azonban nagyobbat nem is tévedhetnénk. A 16.000 forintocskénkért nem kevesebb, mint féltucat sortágban hadonászhatunk akár offline, akár online többjátékos módban, így legalább a társas mókát minden körülmény között élvezhetjük.A sportok között kapunk két újoncot, mégpedig két csapatsportra építő labdajátékot, a focit (Soccer) és a röplabdát (Volleyball). Utóbbi esetében 4-5 a sportágra jellemző mozdulattal már érvényesülni tudunk, míg előbbi esetében egy amolyan Rocket League féle nagykapus, nagy labdás rugdosásban lehet részünk. Az elmaradhatatlan Bowling most is a fedélzeten van és megléptek egy újítást ezzel kapcsolatosan, mégpedig, hogy nincs szükség a hosszas várakozásra, míg egymás után mindenki gurít, ugyanis a forradalmi osztott képernyő alkalmazásával nyugodtan mindenki egyidőben golyózhat és végül összemérődnek az eredmények. A tenisz és a tollaslabda (Badminton) esetében a jólmegszokott ütésfajták leprogramozásra kerültek, és bár a két sportág hasonlít egymásra, azért a tollas jellemzőire nem árt felkészülni, teljesen más fizikai viselkedés tapasztalható. A Chambara névre keresztelt kardozás, közelebb áll egy pszichopata fénykardpárbajhoz, mint a kifinomult víváshoz, így az egymás csépelését itt lehet majd leginkább kiélni.

Szegény ember sportélménye túlárazott formában?

A sportok kapcsán nem kell mélységekre számítani, nem vállhatunk titkos mesterekké a rengeteg teniszezésért cserébe nem jár komolyabb karakterfejlődés, nem kapunk újabb mozdulatok, támadásokat, esetleg extra képességek, instant sportélmény volt az elsődleges és talán egyetlen szempont (12 lényegtelen szintet léphetünk sportonként). Néhány esetben elérhetőek azért alternatívák, Chambarázásnál a sima kard mellett energia feltöltőset vagy dupla kardot is választhatunk, a Bowling izgalmasabbá tehető nehezített akadályokkal teli Special Lanes móddal, míg a focinál az 1v1-es vagy 4v4-es meccsek mellett tudunk akár beadásokat is gyakorolni a Shoot-Out játékmódot választva, ahol különböző nehézségű és méretű kapukba kell betalálnunk.De nem, hogy a sportoknak nincsenek rétegei vagy mélységei, de maga a Nintendo Switch Sports is kimerül hat sportág online és offline nyüstölésében. Száraz, mint egy égett pirítós, ami ellen sikertelenül annyit próbáltak tenni, hogy írtak egy jutalmazós érme rendszert a játékba, a megszerzett lóvét pedig a boltba mehetünk elverni, ugyanis folyamatosan frissülő felszerelésekkel tehetjük karakterünket és magunkat is boldogabbá, feltéve, ha akadnak olyan játékosok, akiket majdnem 20 rongyért ez boldoggá tesz. Ígéretek vannak a jövőbeni bővítésére, de ne ábrándozzunk arról, hogy talán egyszer megduplázódik a sportágak száma vagy különféle játékmódokkal bővítenék. Ígéretet egyébként már kaptunk, még idén érkezik a golfozás a Nintendo Switch Sportsba.Az irányítás precízebb sajnos nem lett, de a könnyedsége még többet javult, bárki azonnal az élmények részesévé tud válni, elég megkaparintani egy Joy-Cont. A játék dobozába mellékeltek egy combfix pántot is, amivel nem a szexizés volt a cél, hanem, hogy a Joy-Cont rögzíthessük lábunkhoz és így a rúgásokkal tegyük még élethűbbé a labdajátékot. Ez tovább növeli a TV előtti helyigényt, így a kisebb szobák ellensége lesz és ami még nagyobb csalódás, hogy nem szimulál tökéletesen ez a lehetőség, inkább esetleges lábmunkaként funkcionál. Audiovizuális körítés tekintetében a szokás Nintendo féle minőségre lehet számítani, a mozgásigényünk kielégítéséhez több, mint elegendő ez a megvalósítás. Az internetes kapcsolat megteremtésének stabilitására és a játékoskeresés gyorsaságára sem panaszkodhatunk, technikailag rendben van a harmadik generációs Wii Sports.

Összegzés

Egyedül játszva értékelhetetlen az ár / érték arányát tekintve, mivel nem ad akkora mókát az online játékosok elleni ugrabugra és hadonászás, hogy napokra lekösse a játékost és nyilván alkalmi játékosról van szó, mert hardcore Nintendo fan hozz se szagolna ennyi pénzért. A buli akkor indul meg, mikor összeverődik pár haver, felpattan pár söröcske, vagy a csajok mókáznak egyet a TV előtt, mert még mindig hatalmas élmény egy-egy jó összhangban zajló páros tenisz meccs, amihez a röplabda és a tollaslabda is csatlakozik. A bowling még ebben a formájában is unalmas kicsit, a foci enyhén Rocket League szerű koncepciója nem a legjobb megközelítés, a vívásnak még jó indulattal sem nevezhető Chambara (kardpárbaj), pedig csak egy butuska hadonászás lett. Az ilyen arcátlanul túlárazott projektek miatt süthető rá egy kiadó/fejlesztő cégre a szemtelen pénzrablás billogja, a Nintendo Switch Sportsnak is követni kellett volna a gép mellé csomagolt demo koncepciót, mert annak még lett volna értelme. Csak egy mentséget tudok elképzelni a Nintendo Switch Sports kapcsán, mégpedig, ha éves szinten 3-4 újabb sportággal bővítik ingyenesen (ez pedig biztosan nem fog megtörténni), a golf még idén érkezni fog.  

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5