Még idén befuthat az új MSX PC

Szerző: R4bbit

2022.06.26.

Az MSX számítógépeket a Microsoft és az ASCII Corporation készítette, előbbi a BASIC firmware módosított verzióját biztosította a gépekhez. A társulás célja többek között egy a VHS formátumhoz hasonló egységes számítástechnikai szabvány létrehozása volt.

Az MSX számítógépek Ázsiában, Dél-Amerikában voltak a legnépszerűbbek, bár Nyugat-Európába is eljutottak az öreg kontinensen nem tettek szert jelentősebb ismertségre, ahogy az Egyesült Államokban sem tudták megvetni a lábuk. Az első MSX rendszerek 1983-ban kerültek a forgalomba, ezeket még a Mitsubishi gyártotta, azonban később a Sony, a Yamaha, a Panasonic, a Toshiba, a Daewoo és a Philips is beszállt a buliba. Az MSX gépekből a megjelenést követő évben csak Japánban hétmillió darabot értékesítettek. Életképes és könnyen kezelhető volt a platform, ennek ellenére átfogó globális sikert mégsem tudott aratni, bár oktatási célokra sokan használták.

Az MSX gyakorlatilag egy játékkonzol és egy CP/M-80 hibrid volt, ami egy Zilog Z80A (3,58 MHz) CPU köré épült, a megjelenítésért a Colecovision és Coleco Adam számítógépekben is használt VDP lapka felelt. Az MSX hardver négy generációt ért meg, a legutolsó a TurboR volt. A gépekre rengeteg érdekes játék íródott, illetve számos sikercím (pl. Metal Gear Solid) portja is elkészült a rendszerekre.

Sajnos az ASCII Corporation másfél évtizede megszűnt azonban Kazuhiko Nishi, a társaság egyik alapítója, valamint az MSX platform fejlesztője a D4 Enterprise segítségével harminc év után szeretné bemutatni az MSX3 rendszert, ami az ígéretek szerint több lesz, mint egy nosztalgiára építő modell. Az eredetileg bővítményként (az eredeti gépek foglalatába illeszthető kártyaként) induló projekt elég hamar kinőtte magát. Az immár önálló rendszer fejlett ARM architektúrára épül, támogatja a C, Python és LISP nyelveket, optikai olvasóval (DVD/Blu-ray) rendelkezik és visszafelé kompatibilis lesz.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5