Rabbids: Party of Legends – Őrült nyulak veszedelmes partija

A Ubisoft 2006-ban nagyon belenyúlt a nyulakkal, pedig az idióta nyuszókák még Rayman ellenfeleiként tűntek fel a színen, de a promóciós animációk akkora népszerűséget hoztak a kis dögöknek, hogy néhány év alatt már maguk mögött is hagyták szegény Raymant és főszereplővé léptek elő. Ezzel pedig létre is hozta a Ubisoft a nyulas frencsájzt, ami a partijátékok műfajában tört világuralomra, idén a Rabbids: Party of Legends játékkal képviselik magukat.

Miközben már filmadaptáció is tervezőasztalra került a fülesek kapcsán, addig az elmúlt években a nyuszik leghíresebb videojátékos megnyilvánulása a Nintendo szupersztárjaival közösen létrehozott crossover volt. A Mario + Rabbids Kingdom Battle a körökre osztott stratégiák zsánerében hódít 2017-től Nintendo Switchen egészen napjainkig (idén érkezik a Mario + Rabbids Sparks of Hope), így itt volt már az ideje a jól megszokott partizós mókának is.

Az 50 mini-game igyekszik mindent felvonultatni a műfajból, versenyúszás, labdás lökdösődés, csapatos sportok és labdajátékok, szerencsekerék, reflex alapú táncverseny, alakzat rajzolás, hogy átessünk a megfelelő nyíláson, célbalövés, dulakodós lóetetés, tányértorony egyensúlyozás, vécépumpás püfölés, memória játék, akadálypályás evezés, fogócska, van itt minden, mint a bucsuban. De nyilván nem totálisan 50 különböző játékról van szó, van közöttük átfedés, rajzolhatunk egyszerűbb formákat gyorsan, vagy máskor a precízség és a szebb kivitel a mérvadó, de attól ezek ugyanúgy a rajzolásra építő feladatok maradnak. Nem egy ilyen eset lesz, budi pumpás püfölésből is kapunk többfélét különböző célokkal variálva, és a jelzett irányokba történő kontroller mozdítást is el lehet adni új grafikai körítéssel egy új minijátéknak, azzal a kitétellel, hogy ellentétesen reagáljunk. De a labdás lökdösődés is ugyan az marad attól, ha járműbe rakják a nyulakat (plusz a budi pumpás püfölés is baromi hasonló). Szóval nem kell beájulni az ötvenes számtól, kicsit át*aszás szaga van a dolognak.

Sok minijátékból bizony nem lesz teljesárú nagy játék

Az viszont felettébb szokatlan, hogy meghúztak pár kifejezetten kemény határvonalat, amire az alap koncepció miatt lehetett szükség. Az összes minijátékot 4 fősre tervezték és nincsen alternatíva. Vagy van három plusz kontrollerünk és három haver a közelben a teljes élmény érdekében, vagy kicsit kiherélve leszünk kénytelenek szórakozni. Mivel nem minden játékmód szól a négy játékos kompetitív párharcáról, így egyesesetekben csapatokra osztanak. Ez azért lehet problémás, mivel ilyenkor a hiányzó emberi játékosokat a gép fogja pótolni és bizony máris nagyot csorbul az élmény. Talán még két játékos esetében csorbul legkisebbet a móka éle, ugyanis ilyenkor megmaradnak az egyenlő esélyek, elvégre mindketten ugyanazt a béna gépi társat kapjuk.

A Party of Legends egy néhány órás sztori móddal (Adventure Mode) is fel lett vértezve, ami a nyulak intelligenciájához igazított nagyon extrém idióta sztorit kapott. A kis szőrös barátaink éppen a távol-keleti, Journey to the West című történetet tanulmányoznak, mikor váratlanul működésbe lép az időutazós mosógép és beszippantja a bandát a történetbe. Érkezést követően egy isteni harang fogságba ejti a mosógépüket, a nyulak pedig alázuhannak a világba és kénytelenek összegyűjteni a szétszóródott könyveket, ha vissza akarnak valahogy jutni. A 4 fejezetre osztott mini-játék gyűjteményes történet a Flower Fruit Mountainnál veszi kezdetét, ahol a Rabbid Monkey King is született. Ha kedvenc játékainkat nyomnánk egy házibuliban, akkor a Party Mode lesz a jó választás, ugyanis itt válogathatunk a kínálatból.

Nem mindenki így képzeli el a legendák partiját

Kezdésnek 22 nyúl karakter érhető el, de további 23-at még feloldhatunk a játék során, szóval választék az lesz jelmezes nyulakból. A sztorit kipörgetve szintén újabb minijátékokat is elérhetővé teszünk és különböző jutalmakat is zsebre vághatunk, mint a rendkívül hasznos arany budi pumpa. Nem árt, ha türelmünk is van, mert gyakran a játékokat megelőző felkészülés, instruálás, kontroller elhelyezés több időt vesz igénybe, mint az azt követő aktív játékidő, de legalább az irányítás rendben van. A legjobb élményt még mindig a Nintendo hozza a Switch mozgásérzékelésre kifejlesztett kontrollereivel, együtt hadonászni, rázni és verni tényleg baromi nagy móka, még tudatmódosító szerek bevetése nélkül is. Szerencsére a Microsoft és a Sony konzolokkal rendelkező játékosoknak sem kell komolyabb hiányosságokat elszenvedni, PlayStation és az Xbox kontrollerekkel is teljes a játékélmény.

Megvalósítás tekintetében szigorúan csak a kötelezőt hozza, de az itt bőségesen elegendő. Színes, változatos környezetekben zajló minijátékok, ahol mindig jó a hangulat, valamilyen vicces jelent, a háttérben zajló humoros esemény vagy az elképesztő karakteranimációk, de valami minden pillanatban képes gondoskodni a megfelelő mosolyfaktorról. A Squid Game első játékához (Piros lámpa, zöld lámpa) nagyon hasonlító váza mögött lopakodós feladatban például egy nyúl zavarásként beleheli a lencsét. A nyulak még mindig tudnak idegesítő és mulatságos hangokat kiadni, de a zenei aláfestés talán még erősebb lett, ahogy a bugyuta zenéket a kínai hangszereléssel ötvözték az valami felettébb profi végeredményt szült.