Sonic Origins – Szegényes, de szerethető szülinapi csomag?

Sonic és barátai sem fiatalodnak, így a harmadik X-et betöltve kedvenc sünink még mindig elképesztően királyul száguld, amit a SEGA igyekszik is kihasználni, ha már sikerült egy kortalan és még harminc év távlatában is tökéletesen modern és fiatalos, brutális tempó diktálására képes platformer klasszikust letenni az asztalra. A Sonic Origins felújítva kénálja az eredeti epizódokat, melyek most is fantasztikusak pedig azért erősen kilóg a lóláb.

Sonic töretlen népszerűségét jól példázza, hogy napjainkban kezdi igazán meghódítani a mozivásznakat és meglepő módon kifejezetten értékelhető formában teszi, így szerencsére a SEGA sem hagyja nyugdíjba vonulni Dr. Robotnic egyetlen igazi ellenfelét és kicsiny csapatát. Elméletileg még idén érkezik a Sonic Teamtől egy a jól megszokott elemeket felvonultató nyitott világú új epizód, Sonic Frontiers címmel, addig pedig a Sonic Origins tölti be az űrt, visszarepítve mindenkit röpke 30 évet a múltba.

Most végre a SEGA részéről érezni a törődést és nem csak újra az arcunkba vágják a sünis bandát, ugyanis minden rész kapott egy történetet felvezető és lezáró intró és outró animációt (persze a Sonic CD eredeti videoit is megtartották). Ezzel pedig koherensebbé tették a négy játékot, azaz a Sonic the Hedgehog 1-et, a Sonic CD-t, a Sonic the Hedgehog 2-t és a Sonic 3 & Knucklest. Utóbbi esetében együtt kapjuk meg a Sonic the Hedgehog 3-at és a Sonic & Knucklest, ami az 1994-es Sonic & Knuckles lock-onos cartridge megoldását veszi alapul, amibe, ha belehelyeztük a Sonic the Hedgehog 3-at, akkor összeolvadtak a játékok. Ez kicsit megváltoztatja a pályákat, mivel nem csak a Sonic 3 játszható Knucklesel, de Talesre is fel kellett készíteni a Sonic & Knuckles pályáit és a Super Emeraldokat is csak így lehet összegyűjteni. Egyébként a három karaktert minden epizódban játszhatóvá tették a felújítás keretében, így akár az első részben is repkedhetünk Talesel vagy mászhatunk a falakon Knucklesel.

Héjj, úgy előre rohantunk, mint Sonic mikor bepörög, ugyanis egy bitang dögös epizódválasztó képernyőt készítettek nekünk, ahol mind a négy rész, plusz az extrák egy-egy külön szigetként érhetőek el. Ha eldöntöttük, hogy melyik résznek ugrunk neki, akkor még midig kapunk választási lehetőséget, mert a végtelen életes, az ellenőrzőpontos mentéses, érme gyűjtős, feljavított 16:9-es grafikájú Anniversary Mode mellett, választhatjuk az eredeti lehetőségeket, meghatározott számú életet biztosító 4:3-as Classic Mode-ot is. A játékmenetben is kapunk egy újítást, ugyanis hőseink ezúttal megörökölték a Sonic Maniaban bevezetett Drop Dash képességet, amivel ugrás, zuhanás után a leérkezéskor azonnal pörgő száguldásba kezdhetünk.

Száguldó sündisznó, kétfarkú róka és vörös hangyászsün

Az Anniversary módban találhatunk egy újszerű power-up monitort, melyben gyűjthető érmékkel lehetünk gazdagabbak, ezeknek konkrét célja van és nem a konkurens Mario majmolása. A megszerzett érméket elkölthetjük a múzeumban, azonban van egy ennél hasznosabb felhasználási módja is, ugyanis egyet-egyet feláldozva az elhibázott bónusz pályákat is azonnal újrajátszhatjuk, megkönnyítve ezzel a Chaos Emeraldok összegyűjtését. A SEGA egyenesen elhalmozta a játékosokat az újrajátszhatósági lehetőségeivel, a játékok végigjátszása után tükröt állítanak nekünk, ugyanis minden pályát újra lenyomhatunk Mirror Mode-ban is, ami alaposan meg tudja bolondítani a rutinból játszókat. A főnökharcokat is legyűjtötték nekünk a Boss Rush lehetőségben, így jobban kiismerhetjük ezeket az összecsapásokat. Azonban az egyik legkirályabb fícsör a külön szigeten elérhető Mission opció, ahol minden játékhoz találunk küldetéseket (adott számú ellenfél lenyomása), amik újabb értelmet adnak egy-egy pálya újrajátszásának.

A felújítás vizuális szempontból jól sikerült, nyilván nem remakeről beszélünk, így az eredeti verziók grafikáját igazították a mai elvárásokhoz és igyekezték komolyan venni a melót. Az eredeti játékokhoz képest finomították a textúrákat, elsimították az éleket, a recés, pixeles objektumok részletekkel teltek meg és fincsi plusz effektekkel gazdagodtak. Néhol még a perspektíván is finomítottak picit. Nem beszéltünk még az ehhez hasonló kiadásokban mindig elérhető visszatekerési vagy manuális mentési funkciókról, ami bizony nem véletlen, ezek ugyanis nem kerültek beépítésre. Az állásunkat automatikusan menti a rendszer a csillagos oszlopok vagy a pályák végén, így a manuális mentés hiányát még le tudnánk nyelni, de visszatekerés funkció baromira hiányzik.

Az extrák kapcsán rengeteg érdekességet találunk a múzeumban, videok (az új hat részes anime sorozat is feloldható), zenék és művészeti anyagok várják a fanatikusokat. Ezek többségét simán fel tudjuk oldani a játékban szerzett érmék elköltésével, de mi az a baromság, hogy a klasszikus 4:3-as CRT képernyőért fizetnünk kell kemény 3 dolcsit? A Premium Collection lehetőség alatt, pedig további sosem látott tartalmakat érhetünk el. Ha egyszer megveszi valaki a teljes játékot, akkor miért kell fanatikus módon további lehúzásokkal szopatni? Mikrotranzakció, arcátlan rabló bandita a neved!