A tél közeleg, ahogy az újabb vállság is már erőteljesen nyomja a nyakunkat, elvégre a vírushelyzetet követően a háború kavarta meg alaposan a kakeszt. Az élelmiszer, az üzemanyag és nyersanyag problémák már most jelentkeztek, melynek révén folyamatosan áremelkedés tapasztalható minden szaktorban, a gyártók áremeléssel tudják kompenzálni a megnövekedett költségeket, amit csípőből hárítanak rá a vásárlókra. Meg lesz ennek még a böjtje.
Most azonban a Nintendo elnöke megragadta az alkalmat és büszkén kijelentette, hogy vállalatuk bizony vállalja az éhhalált, de akkor sem hárítják át a fogyasztókra a szállítási nehézségekből fakadó magasabb gyártási költségeket. A Nintendo Switch ára bizony ott marad, ahol van, ezzel egy jó alternatívát biztosítva a konkurensek drágább konzoljaival szemben. Nyilván nem mondta az, hogy sosem, csak annyit, hogy most nem. Ez pedig jövőre, ha nagyon szutykos helyzet alakulna ki, akkor sajnos azért bekövetkezhet, persze azért nem érdemes még konzolfelvásárlásba fektetni a malacpersely tartalmát.
Pici sopánkodást azért sikerült belecsempészni a magasztos nyilatkozatba, ugyanis a Switch OLED modellje még mindig nem igazán jövedelmező (szegények, a konkurencia mindig veszteséggel árulja a konzoljait). A Sony egyébként még nem foglalt állást az áremelés ügyében, lehet pont erre vártak, hogy miként reagálnak majd a piac más szereplői. Miszter Shuntaro Furukawa szerint a chip problémák miatt 23%-al csökkent eladások nem veszélyeztetik az idei évre előirányzott 21 millió eladott Switch tervének beteljesülését, ráadásul a Splatoon 3-ban és a Pokemon Scarlet and Violetben is nagyon bíznak, hogy megnyomják az eladásokat konzol fronton is. Durva, de június végén túladott a Nintendo a 111 milliomodik Switch konzolon is, ami azért egy elég jó eredmény.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.