A Sony árazó pisztolya kegyetlenül elsült, azonnali hatállyal emelkedik a PlayStation 5 ára Európában, Japánban és Észak-Amerika egyes területein, azonban az USA valamiért kivételt képez. A piac többi szereplője közül a Microsoft még sunyin lapít, valószínűleg kivárásra játszik és mérlegeli, hogyan jöhet ki minél jobban a dologból, viszont a Nintendo még tartja magát, a Switch árcédulája be van betonozva.
Számok tekintetében ez úgy néz ki, hogy a globális inflációra hivatkozva, egyes helyeken akár 12,5 százalékos áremelkedés is tapasztalható lehet a PlayStaiton 5 és PlayStaiton 5 Digital Edition konzolok esetében. Jim Ryan, a SIE elnök-vezérigazgatója szerint a kedvezőtlen árfolyam-trendeket nem csak a fogyasztókra vannak hatással, de nyomást gyakorolnak az iparágakra is. Így a kihívást jelentő gazdasági feltételek miatt meg kellett hozniuk azt a nehéz döntést, hogy a PlayStation 5 ajánlott kiskereskedelmi ára Európában 499,99 euróról 549,99 euróra, míg a PlayStaiton 5 Digital Edition 399,99 euróról, 449,99 euróra emelkedik. Ezen kellemetlen helyzet mellett a Sony elsődleges és legfontosabb prioritása a PlayStation 5 ellátási helyzetének javítása. Az áremelés okának pedig a folyamatos félvezetőhiányt, valamint a nyersanyagok, a gyártás és a forgalmazás költségeinek növekedését nevezték meg.
Lássuk azonban, hogy mi a helyzet a konkurenciáknál. A Nintendo ugye már nyilatkozott, hogy az ő célja, hogy minőségi játékokat biztosítson és ne szabjon gátat áremeléssel a jelenlegi konzoljuk terjedésének, azonban egyértelműen nem zárta ki a későbbi áremelés lehetőségét, arról nem is beszélve, hogy az OLED modell piacra dobásával már finoman korrigálta az árcédulán. A Microsoft pedig ravasz módon kivár, a Sony döntésének piac alakulására az ünnepi szezonban ügyesen reagálhat, és azzal azért mindenki számoljon, hogy a Microsoftot is sújtják a globális inflációs problémák a nyersanyaghiány okozta problémák mellett. Az Xbox Series S javasolt kiskereskedelmi ára továbbra is 299 dollár, az Xbox Series X ára pedig 499 dollár.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.