Session: Skate Sim teszt – Tony Hawk trónján marad

Szerző: Game One Admin

2022.10.21.

Lassan öt éve, hogy a pár főből álló montreali Crea-ture Studios kickstarterre vitte gördeszkás szimulátor projektjét, amire a leendő rajongók szimpla három nap alatt össze is dobták a létrehozáshoz szükséges célösszeget. Az évek azonban csak teltek, de a játék nem akart kilépni az Early Access formájából, sőt azóta már megjelent 2020ban egy nagyon hasonló profilú és irányítással operáló játék az Easy Day Studios által készített Skater XL személyében. Most végre elkészült a Session?

Tavaly januárban kiderült, hogy a kiadást a Nacon vállalta (itt már lehetett félnivalónk), így a montreali srácoknak legkésőbb idén mindenképpen ki kellett adniuk az évek óta csak pofozgatott szerelemprojektjüket és nem véletlenül kapta a Skate Sim alcím a játék, hiszen a Session személyében egy vérbeli szimulátorral van dolgunk. Ezt deszkások készítették deszkásoknak, tehát aki egy könnyed Tony Hawkhoz hasonló mókára számít, az fel is készülhet a csalódásra, hiszen itt egy egyszerűbb Noseslide elsajátítása is hosszú és egyben idegőrlő perceket fog eredményezni. A Session inkább az EA által hegesztett Skate szériára hasonlít, vagy még inkább a már említett Skater XL-re. Az ott jól megismert analóg karos (bal analóg kar bal láb, jobb analóg kar jobb láb) irányítási rendszerre kell itt is számítani. Akinek esetleg kimaradt az Easy Day Studios alkotása, az készüljön fel, hogy lehet kicsit nehezebben állhat rá az agya a karakter helyes mozgatására, elvégre legtöbben hozzászoktunk, hogy az analógok a karakter és a kamera mozgatását teszik lehetővé.

Itt viszont a ravaszok segítségével tudunk kanyarodni, a négyzet és az X nyomogatásával lökjük magunkat előre (négyzet felel meg a bal lábnak, az X pedig a jobbnak), míg a kör a megállást, a háromszög pedig deszkánk felvételét biztosítja. Az analóg karok pedig a flip trükkök, manualok és a különböző grindolások beadásánál kapnak fontos szerepet. Amikor kezünkben van a deszka akkor már a megszokott irányítás tapasztalható az analógokkal, és tudunk avatárunkkal futni és ugrani (elég viccesre sikerült) is, ez a missziók felvételénél lesz hasznos opció. Ezeken kívül a d-pad alsó és felső gombja lesz még fontos, hiszen az alsóval megadhatjuk a trükk előtti indulási pozíciónkat, míg a felső gomb nyomva tartásával oda respawnoltathatjuk karakterünket, a d-pad bal és jobb gombja pedig csak a kameraszöget állítja (karakternek a bal vagy jobb oldalára fókuszáljon).  

Ez nem Tony Hawk, itt bizony vért fogsz izzadni!

Eleinte piszok nehéz megszokni az irányítást, de ahogy telik az idő, és ahogy kezdjük kitapasztalni és begyakorolni a mozdulatokat a tutorial alatt, a rajongókban megmozdulhat valami és ráérezhetnek az ízére. Elég csak összehozni egy slidert vagy egy manualt, hogy utána már a tudás szikrájával a tarsolyunkban bizakodóbban mennyünk neki az újabb trükköknek. Viszont arra kell készülni, hogy amíg ez el nem jön rettenetesen idegesítő percek, órák részesei lehetünk. Az oktatómódot is kapkodós, összecsapott, nem mindig egyértelmű a néhány soros szlenges leírásokból, vagy a humoros beszélgetésekből megfogni a lényeget. Természetesen, ha nem sajnáljuk a befektetett időt és nem vagyunk puhapöcsűek akkor idővel megkapjuk a souls-like játékokra jellemző jutalmazós megelégedettség érzését és büszkén, boldogan veretjük a flippeket vagy csúszkálunk, manualozunk, mit a profik.

Itt a megfelelő időzítés egyszerűen kötelező, mert ha nem a megfelelő pillanatban és irányban használjuk az analóg karokat, akkor bizony óriási esés lesz a csúszások vége, már pedig sokszor fogunk esni a Sessionben, nagyon sokszor! Sajnos azonban a gyakorlásból fakadó állandó tanyázásokon kívül akad más, ami sokkal jobban próbára teszi a türelmünket. Az egyik küldetés során különböző pályaelemeket kellene elhelyeznünk (rámpa, korlát), hogy ki tudjunk vitelezni egy slide-ot, azonba annyira körülményes és pocsék a pályaszerkesztés kezelése, hogy itt el is engedhetjük a Sessiont végleg, azonban aki ezzel is megbirkózik, az onnantól imádni fogja. A Story missziók egyébként úgy lettek felépítve, hogy fokozatosan végig vezessenek az összes tudnivalón és lehetőségen, ezzel be is gyakoroltatják kicsit a dolgokat. Kezdetben boltba kell elgurulnunk, deszkázni kell kicsit egy buszmegállóban, ki kell vitelezni egy flippet, csúszni, manualozni és majdan építgetni is.

Itt nem egyszerű a slideshow

Négy nehézségi szinttel készültek az alkotók (assisted, easy, default, hardcore), melyeket nagyon alaposan finom hangolhatunk. A flip sebességétől kezdve, a gravitáció növelésén keresztül, a lökési erőn át, a csúszás rásegítésig tényleg minden egyedivé szabható, a profik garantáltan megfogják találni a számításukat, a casual játékosoknak pedig ott van a négy alap nehézségi szint valamelyike (default az ajánlott). A vizuális beállításoknál két lehetőség van. A grafikai mód szebb vizuális minőséget garantál 60 FPS-el, a teljesítmény mód pedig szerényebb grafikával 120 FPS-et présel ki magából. Van dinamikus napszak váltakozás, szimulálni tudjuk még a felhőket is, és három kamernézet áll rendelkezésünkre. Sőt a profi deszkás videókból már jól ismert halszem optikát is berakhatjuk, a különböző filterekről már nem is beszélve. Éjszaka egyébként automatikusan bekapcsolódik a kamerafénye, így olyan, mintha mögöttünk jönne valaki és folyamatosan videózna.

A kísérleti menüpontban (experimental) beállítható deszkásunk fizikai animációja (így viccesebbek az esések), valamint ki-be kapcsolhatjuk a gyalogosokat és megszabhatjuk azok sűrűségét (jobb, ha nincsenek mert csak folyamatosan fellöknek minket). Ezenfelül találni még pár fejlesztés alatt álló lehetőséget, mint mondjuk a lip tricks (rámpán történő egyensúlyozós trükkök). A skate guide menüpontban megtekinthetjük a különböző trükkök listáit és azok gombkombinációit, a skater logsban pedig a különböző missziókat, napi/heti és történelmi (valós trükkök, amiket hivatalos deszkások adtak be az adott helyszínen) kihívásokat, és a saját statisztikáinkat böngészhetjük (de akár újra is játszhatjuk a játék eleji tutorialt). A replay editor menüpontban a filmer mode segítségével, egész jó videófelvételeket készíthetünk a beadott trükkjeinkről, kombó sorozatunkról, csak kár, hogy ezeket nem tudjuk sehova se megosztani, így leginkább talán fotók készítésére fogjuk használni ezt a funkciót.

A Session valós helyszíneken szimulál

Három amerikai nagyváros utcáit vehetjük be gördeszkánkkal, New York, Philadelphia és San Francisco híres helyszínein kell felkutatnunk a különböző skatereket, akik egy rövid beszélgetés és egy gyors videó során elmondják mit is várnak tőlünk a misszió teljesítése érdekében. Ezek teljesítéséért pénzt és XP-t kapunk. A tapasztalati pontok gyűjtögetésével növekszik a rangunk, ami márka kedvezményeket fog adni a boltban, de elvileg mire befejezzük a 10-15 órás storyt annyi pénzünk lesz, ami simán elég lesz mindenre (kár, hogy másra nem is hasznos a tapasztalati pont).  Sajnos nem mindig egyértelmű, hogy mit is akarnak pontosan a küldetések során, ezért többször kutatnunk kell az interneten, hogy ugyan miért is nem jó az a bizonyos trükk, amit nagy nehezen sikerül összehoznunk. Egy ilyen szimulátor esetében egy átlag játékos számára több és lényegre törőbb segítség kellene azon felül, hogy valaki odaböfögi, hogy szeretne egy BS 360 ollie-t, mert azt hiába csináljuk meg hússzor a lépcsőről leugorva, ha a majom egyhelyben szeretné látni (videómegosztó súgót feltúrva kaptunk rá választ).

Még történetet is kitaláltak hozzá, karakterünkkel 10 éves kihagyás után (súlyos sérülést szenvedtünk) újra neki kezdünk a deszkázásnak, és fel kell keresni a különböző deszkásokat a nagyvárosokban, akik különböző feladatokkal vezetnek be újra a deszkás világ rejtelmeibe. Szerencsére legalább ezen guruk helyét jelöli a rendszer és így nem kell feleslegesen bolyonganunk. A boltban különböző ruházatokat (sapka, póló/pulcsi, nadrág, cipő) és pálya elemeket vásárolhatunk (rámpák, csövek), de akár kicsinosíthatjuk a deszkánkat is. Egyedi gripet rakhatunk rá, kerekeket és függőket szerelhetünk fel, és változatos festésű lapokat vásárolhatunk a döngetéshez. Beállítható, hogy piszkolódjon a ruhánk az esések közben, és még a deszkánk lapja is kopni fog idővel. Hiába a sok féle márka jelenléte (Zero, Flip, Fallen, DC, Blind, Adidas, ÉS, Almost stb.), ha szembetűnően sokkal több a deszka kiegészítő, mint a ruházati választék.

A városokban szerencsére tudunk gyorsan is közlekedni, amit vagy a menüben a select map opciónál tehetünk meg, vagy a buszmegállóknál. Van egy apartmanunk is, ahol a beállításokon kívül tudjuk a deszkánkat módosítani a már megvásárolt elemek cserélgetésével, és természetesen alakíthatunk avatárunkon vagy választhatunk egy másikat a 18 karakter közül. A karakterkészítés nagyon kiábrándító és szegényes lehetőségekkel van megáldva, mindössze négy férfi és négy női karakter típus közül választhatunk és inkább a ruházati lehetőségek teszik változatosabbá a külsőnket. A zenét tekintve elfelejthetjük a pörgős punkos, rockos témákat, inkább a chillezős reggae számok a jellemzőbbek. A vizuális részletekbe ne merüljünk bele, mert kifejezetten szarul fest és nem az előző generációs verzió, hanem a PlayStation 5-ös is. Olyan Milestone féle rusnya arcú karaktermodellek suhannak a deszkákon.

Összegzés

A Session: Skate Sim egy rétegjáték, amit ennek megfelelően helyén is kell kezelni. Elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik a chillezős zenéket és a street gördeszkára fókuszáló, nehéz, de realisztikusabb játékmenetet, ahol akár hosszú órákat kell gyakorolni egy nagyobb kombó beadása érdekében. Sajnos nem sikerült kilépnie az Early Access formájából, hiszen egy félkész játékról van szó, ami elavult grafikával, és gyér tartalommal jelent meg, de legalább valamelyest nyomottabb áron (bár PS Storeban durva a 21 ezres árazás, az amúgy 12 ezer forint helyett). Ha nagyon szereted a gördeszkás játékokat és nem félsz a kihívásokkal tarkított játékmenettől és az sem probléma, hogy inkább egy techdemónak tekinthető, mintsem egy teljes értékű játéknak, akkor tegyél vele egy próbát, de sokkal okosabb húzás a türelem és megvárni egy leárazást.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5