WRC Generations teszt – Egy generáció alkonyán

Szerző: Game One Admin

2022.12.12.

Megérett a WRC frencsájz arra, hogy fogja a kis motyókáját és a licenszét szépen átköltöztesse Olaszországból, Nagy-Britanniába. A KT Racing utoljára készített nekünk WRC játékot, és mint hattyúdal, megpróbált mindent beleadni. Nézzük is milyen az új WRC, mielőtt még a Codemasters valami csili-vili arcade mókát csinál belőle. 

Örvendetes, hogy tényleg érződik a Generationsön, hogy mindent bele adtak, ezt pedig szó szerint is lehet értelmezni, ugyanis egy búcsúzó best of kiadásként is felfogható lett a végeredmény. Ennélfogva komolyabb fejlesztéseket, újító játékmódokat nem kell keresni benne, csak felhizlalták a 2015 óta farigcsált rali játékukat. A WRC5-el indult pályafutás kicsit fapadosan, nyögvenyelősen rajtolt (Metacritic 65/100), így talán érthető döntés volt, hogy másnak adják át a hivatalos liszencet, ha a párizsi csapatnak több, mint fél évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy közel 80%-os értékelések környékére tornázza fel a WRC 10-et és mostani tesztünk alanyát a Generationst.

Hivatalos játékról lévén szó itt van mind a 13 lokáció a 2022-es bajnokságból, nyilván a hivatalos csapatokkal, autókkal és versenyzőkkel. De mivel a KT Racing az utolsó dalt húzta, így megpattintották a csomagtartót és nyolc további ország útjain is verethetjük a port. Ha a rajongók átnyálazzák a felhozatalt (Monte Carlo, Sweden, Croatia, Portugal, Italy – Sardinia, Kenya, Estonia, Finland, Belgium, Greece, New Zealand, Spain, Japan, Argentina, Chile, Germany, Mexico, Italy – Sanremo, France – Sorsica, Turkey, Wales) akkor lehet egy kis pampogás, hogy miért nem került bele a kínálatba a közkedvelt Lengyel és Ausztrál móka. Konkrét választ még nem kaptunk a fejlesztőktől, de azt megerősítették, hogy DLC formájában se számítsunk rájuk a közeljövőben. Ezt igyekszik ellensúlyozni az újdonságnak számító Svédországi havas döngetés, ami egyszerre kínál jégbordás, hótorlaszos szűk szakaszokat és kedvez a tágasabb száguldás élményeire vágyó versenyzőknek is.

21 országon keresztül hibrid hajtással

Az indítást követően szinte az első másodpercekben levonhatunk néhány következtetést. A menü hátterében futó képsorokon látható autók bizony mocskosul jól néznek ki, majd fejest ugorva a gyakorlómódba a harmadik opció már magyarázza is a 2022-es szezonban bevezetett legnagyobb újdonságot, a hibrid autók használatát. A hybrid mapping három hatásfok közötti választási lehetőséget kínál a hibrid hajtású autók esetében. Rövid ideig tartó erős gyorsulás, mérsékelt, de hosszabb ideig tartó gyorsulás vagy egy köztes lehetőséggel állhatunk rajthoz. A másodpercek alatt leadott teljesítmény ezúttal teljesen másképpen viselkedő autók kezelésével várja a rali szerelmeseit és nyilván a kézifék használat stratégiai szempontból ezúttal háttérbe szorul, mivel a fékenergiát hasznosítják az akkumulátorok. A hibrid csodák alaposan felrázzák az eddigi ralizást, mind játékmenetben, mind fizikában, mind pedig sebességérzetben.

Aki azonnal rali élményre vágyik, vagy rögtön szeretné a hibrideket táncba vinni az a Quick Race menüpont alatt már mazsolázhatja is össze álmai futamát. Kiválaszthatjuk az országot, az adott szakaszt, a napszakot (Dawn, Noon, Evening, Night), az időjárást, ami lehet statikus (Clear, Cloudy, Threatening, Rainy, Storm, Sunny Spells, Foggy) vagy dinamikus is, illetve, hogy milyen kategóriában induljunk (WRC, WRC2, WRC3 Junior, Legends, Bonus). A legnagyobb falat ezúttal is a karrier mód lesz, ahol akár saját csapatot is indíthatunk, megalkotva egyedi autófestésünket (természetesen ezúttal is csatlakozhatunk hivatalos csapathoz is). A karrier szinte teljes egészében megegyezik a korábban megismert formulával, naptárunkban eseményeket választhatunk és a rali futamok között tesztelhetünk, pihenhetünk, csapatunkat tréningelhetjük vagy extrém eseményeken vehetünk részt. Egyedüli újdonság, hogy ha már a legfelső WRC kategóriában toljuk, akkor a fejlesztési fa kibővül egy új ággal, ugyanis már a hibrid hajtással kapcsolatosan is végezhetünk fejlesztéseket.

Nem fukarkodtak a játékmódokkal sem, ha túl vagyunk az oktatómódon és felkészültünk a hibrid verdákra is, de még kellőképpen nem melegedtünk be, akkor a Training opció kínál 10 aszfaltos és 15 murvás egyszerű szakaszt, melyeket időre teljesíthetünk. Önfeledt csapatásra, vagy csak a különböző osztályú és fajtájú, akár legendás verdák viselkedésének kiismerésére vágyunk, akkor egy szabadon bejárható nyitott terepként rendelkezésre áll a Test Area. Ezúttal sem maradtak ki a kihívások sem, 50 különböző Challenget teljesíthetünk és kifejezetten változatosra tervezték a feladatokat, ráadásul nem csak az országok, valamint napszak és időjárási körülmények terén, hanem az időeredmények mellett, lesz, ahol a megtett távolság fog számítani. A Season opció pedig azokat várja, akik nem szeretnének a csapat menedzselésével bajlódni, ugyanis instant versenyszezonokat darálhatunk le. A Drivercardunk alatt kaptunk azért egy season pass szerű reward rendszert, amivel különböző festésekhez juthatunk hozzá a szintek lépdesésével. Ha csak megbámulnánk a járműpark résztvevőit, akkor amolyan Forza Vistásan a Showroomban tudunk szemeket gúvasztani.

Ezúttal sikerült egy kis időt fordítani (lényegi tartalmi frissítés hiányában érthető) a többjátékos funkciókra, így a Generations lett az első KT Racinges WRC, amiben teljesen platformoktól függetlenül tudjuk összemérni tudásunkat. Pontosabban a Leagues módban a napi és heti kihívások során elért eredményeink világranglistái egyesítik a PC-s, PlayStationös és Xbox-os játékosok eredményeit. Ha viszont más játékosokkal szeretnénk egyszerre versenyezni, akkor már csak platformon belülről fogunk vetélytársakat kapni. Klubbokhoz csatlakozhatunk, amellett, hogy megalkotjuk egyedi járműfestéssel ellátott versenyautóinkat, esetleg egyedi csapatokat, vagy bajnokságokat hozunk létre.

Utolsó tangó Párizsból

A fizika kifejezetten életszerűen teremti meg az autók és a környezet közötti kölcsönhatásokat, talán a verdák tömege és súlypontját nem sikerült tökéletesen pozícionálni, mert még egy rázókő is képes volt megborítani a verdát az egyik kanyarban, vagy egy másik érthetetlen momentum volt, mikor egy apróka tábla hátra szaltóra kényszerített egy másfél tonnás autót. A környezetünkben található tárgyak vegyesen vizsgáznak fizikai hatások terén, a fa kerítések még elfogadhatóan realisztikusan törnek darabokra, de a kaktuszok kifejezetten nevetséges módon zuhannak szét 8-10 darabra. Sajnos most is vannak bőségesen betonfalként viselkedő sövények, sőt a pocsojákon, vízátfolyásokon átrepesztve valamiért nem lesz vizes a szélvédőnk. A pálya melletti közönség még mindig csak silány díszlet, a realitás nulla látszatával és ha bevágódhatunk közéjük akkor miért nem programozták le a félreugrásukat? Mindig hiányérzetet keltett, hogy a több méteres szintkülönbségekkel rendelkező útszakaszok esetében, ha lehetővé tették a szakadékba történ perecelést, akkor miért nem lehet megcsodálni a zuhanást és a rommá zúzódásunkat?

Konzolokon a 1080p/60 FPS teljesítménymódot érdemes preferálni és a 4K/30 FPS-es grafikus módban csak a tét nélküli gyakorlások során megcsodálni. Ha PC-n játszunk szerencsére kifejezetten az optimalizáltság hatását kelti, bár az eső megfingatta Full HD-ben és High beállítások mellett (FXAA+TAA) a DELL Precision 7550-es tesztgépünket. Még a billentyűzetes irányítást is sikerült használhatóvá tenni, de nyilván egy kontrollert azért érdemes leporolni, ha pedig nagyban gondolkodunk, akkor egy jobb kormányt mindenképpen érdemes csatasorba állítani. A grafika egyre részletesebb, közvetítő helikopterek és drónok követik az eseményeket, jól mutatnak a részecske effektek, színes füstök, porfelhők színesítik a futamokat. A napfelkeltés bevilágítás látványos, az éjszakai fények hatásosak, a fényviszonyok jelesre vizsgáznak. Egy szakaszon veretve belépve a fotó módba megcsodálható a látványosan koszolódó karosszéria és a kisebb sérülések is bitang látványosan jelentkeznek. Apró hibácskák azért előfordulhatnak, az oktatás során hiába játszunk billentyűzetről, az arcunkba tolják tanácsként, hogy a kontrolleren az Y gombot lenne érdemes használni.

Technikai oldalról áldozatot kellett hozniuk a srácoknak, ugyanis azzal, hogy a 2022-es hivatalos elemeken felül korábbi tartalmakkal egy best of érzést kívántak adni, így lett egy kis kettős, koherenciát nélkülöző, vegyes felvágott utóíze, ugyanis az új tartalmak látványosan jobban festenek, mint a korábbi területek. Ezzel annyit tehetünk, hogy nyelünk egy nagyot és megértően próbáljuk élvezni ezeket a helyszíneket is, nem várható el, hogy a 2022-es tartalmak kreálása mellett még remastereljenek korábbi részekből származó elemeket is. Játékmódok terén mondjuk nem érződik, hogy mi foglalta le az erőforrásokat, elvégre a karrier mód totálisan megszokott formájában van jelen, mikro fejlesztéseket lehet csak tapasztalni. 

Technikai oldalról áldozatot kellett hozniuk a srácoknak, ugyanis azzal, hogy a 2022-es hivatalos elemeken felül korábbi tartalmakkal egy best of érzést kívántak adni, így lett egy kis kettős, koherenciát nélkülöző, vegyes felvágott utóíze, ugyanis az új tartalmak látványosan jobban festenek, mint a korábbi területek. Ezzel annyit tehetünk, hogy nyelünk egy nagyot és megértően próbáljuk élvezni ezeket a helyszíneket is, nem várható el, hogy a 2022-es tartalmak kreálása mellett még remastereljenek korábbi részekből származó elemeket is. Játékmódok terén mondjuk nem érződik, hogy mi foglalta le az erőforrásokat, elvégre a karrier mód totálisan megszokott formájában van jelen, mikro fejlesztéseket lehet csak tapasztalni.

Összegzés

Egyszer minden korszaknak vége szakad, most az olaszok vettek könnyes búcsút a FIA WRC szériájától és várják kíváncsian a rajongók, hogy vajon az új gazdi mit fog kezdeni a rali világbajnokság virtuális megfelelőjével. Az Electronic Arts és a Codemasters jó kis tapasztalatokkal rendelkeznek, hátha kellő képen meg tudják újítani és elő tudnak állni pár olyan fejlesztéssel, ami a jövőbeni WRC játékokat is legalább a Formula 1 szintjére hozza. Addig pedig érdemes lehet egy utolsó ralizásra indulni a KT Racing csapatának utolsó összefoglaló alkotásával, tartalmas kis csomagot raktak össze, szóval legalább ár / érték arány tekintetében is tud teljesíteni.

Pozitívumok

Negatívumok

0 %
Szerkesztőnk értékelése

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5