Need for Speed Unbound teszt – Stílusosan laza gumiégetés

Sokáig rejtegette az Electronic Arts az idei évre beharangozott új Need for Speed játékot, aminek az lehetett az oka, hogy meghúztak egy merőben merész és tökös lépést. A svéd Ghost Games csapata 2013-ban vette át a frencsájzt és a 2017-es Paybackel sikeresen el is értek egy jelentősen alacsony színvonalat, így a legutolsó csapatás, a Heat után egy jó hároméves pihenést követően a Burnoutos Criterion Games kapott lehetőséget a bizonyításra.

Az extrém megoldásokról híres, rommá törés és rombolásban jeleskedő angol fejlesztők a nyílt világú, utcai versenyzést és rendőrös menekülősdit ezúttal szokatlan grafikai húzással dobták fel. A döntés nem lehetett egyöntetű, tartva a rajongói vegyes fogadtatástól egyes effekteket kikapcsolhatóvá is tettek, pedig a Frostbite motorral megteremtett világban ezek a színes cel-shaded graffitik, rajzok és firkák rendesen megpattintják a hangulatot. Olyat tolnak a parasztvakítás potméterén, hogy minden prinyóságra fogékony, arcade élményeket cumizó, a Halálos Iramban filmek szarságain szocializálódott játékost le fog kenyerezni. Azok számára is értéket képezhet, akik csak valami kicsi pluszra, újszerűre, lazára vágynak és végre egy igaz nyíltvilágú Need for Speedes száguldásra sportkocsikkal.

Van többjátékos mód is, ahol társainkkal, barátainkkal, családtagjainkkal mérkőzhetünk meg, de egy Need for Speed játék esetében mindig egy sztori móddal érdemes bemelegíteni. Bizony, kaptunk ezúttal is, sőt a Heathez képest egy sokkal fogyaszthatóbb fajtát. Utcai versenyzőként tengetjük hétköznapjainkat és egy apróka csapattal egy műhelyt vezetünk, azonban ahogy annak lennie kell egy árulás révén lenyúlják műhelyünkből az összes járgányunkat. Szóval a semmiből kezdhetjük újraépíteni magunkat, meg természetesen forralni a bosszúnkat és visszaszerezni a király verdáinkat. Meglepő, de sikerült a történetet nem túltolni, nem erőlködik annyira és még bikatökű izzadságszaga sincs. Sőt, kifejezetten lazára vették a figurát, nem maszatolnak, nincs vinnyogás, a dialógusokban kemények a dumák, fröcsköl a trágárság, de hát vérre menő utcai versenyek részesei lehetünk.

Aki nappal is legény, azt éjszaka könnyen hűvösre teszik

Játékmenet a korábbi Heattől kölcsönözte a napszakváltakozást, pontosabban itt már nappal is részt vehetünk illegális futamokon. Minden verseny megadott mértékben fogja növelni a Heat szintünket, azaz a körözésünk mértékét, a tét pedig kifejezetten magas, ugyanis, ha lekapcsolnak, akkor bizony az aznapi nyereményünknek búcsút mondhatunk. Célszerű beosztani és megtervezni, hogy milyen futamokon veszünk rész, így az alacsonyabb nyereménnyel kecsegtető versenyekre nem célszerű nevezni. A lóvé biztonságba helyezéséhez meg kell látogatnunk egy Safehouse-t az éjszaka lezárásaként, ahol egyébként járműparkunkat növelhetjük, kedvenc vasparipáinkat tuningolhatjuk, testreszabhatjuk viselkedésüket vagy karakterünk fizimiskáját variálhatjuk meg.

Mindennek a kulcsa egyébként a lóvé és itt bizony nem osztják nagylelkűen a tallérokat, meg kell dolgozni, minden egyes újabb szintű alkatrészért, amivel jobb eredményeket tudunk majd hozni a versenyeken. Ebből kifolyólag kifejezetten lassan indul be a játék, rá vagyunk kényszerítve, hogy az első héten szinte csak farmolgassunk a kisebb versenyeken vagy gyűjtögessünk és a kihívások teljesítésével aprópénzt tarháljunk. Legalább 5-6 órába beletelik, mire újabb verdához juthatunk és megnyílnak a komolyabb futamok is. Úgy a második hétre rendesen felpörögnek az események, a negyedik hét végére pedig készen kell állnunk egy brutálisan feltuningolt garázzsal és verdával.

Bőséges tartalom van benne, mindössze az a baj, hogy 10 óra után nagyon kezd veszíteni a motivációjából és az érdeklődés fenntartásából. Szép lassan elfogy, pedig előre haladva egyre ütősebbek a futamok, szerzünk egy-egy jobb Super kategóriájú verdát és már a táblalezúzások, mackó és graffiti hajkurászásokon felül már arathatjuk a sebességrekordokat, ugratásokat vagy a drift zónákat is. Az állandó periodikusság öli meg idővel, ugyanis a nappali, majd éjszakai versenyeken zajló gyűjtögetések mindig ötös szintű rendőrök elől való menekülésbe torkollanak, ha pedig nem sikerül megúsznunk, akár egy-egy felsőkategóriás sportkocsi árát is elbukhatjuk, ami aljas módon bosszantó. Ráadásul a nevezési díjak miatt a jutalom sem akkora, arról nem is beszélve, hogy könnyedén még rá is fizethetünk, ha elszállunk az utolsó kanyarban és nincs több újrakezdésünk. A kihívás és a nehézségi szint kifejezetten jól be van lőve, a normál fokozat 4 újrakezdése elégséges, míg magasabb szinten a kettő kifejezetten aljas, alaposan megnehezíti a dolgunkat, főleg az első órákban, míg nem ismertjük annyira a várost.

Mennyire halálos az Unbound irama?

Az illegális futamok és azt követően a rendőrökkel folytatott viaskodások mellett kapunk mindig friss kihívásokat (adott számú csillag elérése drift futamon, 3 burnout) és a térképen a szabad kóborlás feldobásához bármikor részt vehetünk olyan Activities feladatokon, mint egy kis spontán Speedrun, Speed Trap, Jump vagy Drift Zone. Emellett a Collectibles temérdek gyűjtögetnivalót is kínál, Street Art festményeket, Bear Champ mackókat gyűjthetünk vagy reklámtáblákat (Billboard) zúzhatunk le. Kicsit talán már elcsépelt ez a távolsági ugratós és sebességmérős feladatok, így jól jönnek a szabad gyakorlásként is elérhető Takeover Eventök, ahol a Codemastersnél kifejezetten népszerű Gymkhanázáshoz hasonló technikás vezetés kerül előtérbe egy kis ugratós, rombolós pontszerzéssel. Bizony, minden játékmódra szükség van, mert kicsit száraz már a felhozatal, így a kampányban is nagyon kellenek az olyan szórakoztató mellékküldik, mint egy-egy szuper verda időre történő leszállítása.

Átdolgozták a gépszörnyek kezelhetőségét és fizikáját, a legtöbb járgány kezesbárányként viselkedik értő kezekben, egyfajta profi arcade élmény, reszponzív kontrollal és színvonalasan integrált drift rendszer. Egy kicsi fék vagy gázfröccs hatására már vágják is ki a farukat kanyarban a verdák, dögös rajzfilmfüst keretében, erre pedig szükségünk is lesz, elvégre a kétlépcsős turbó rendszerben az extra energiákra ilyen mutatványokkal tehetünk szert. Ugratások, kövér driftek, szélárnyákozás és veszélyes vezetés pumpálja fel nitró tartályunkat, a gyors sebességnövekedést pedig célszerű a driftelésekkel kombinálni a jobb hatásfok érdekében, ráadásul az említett Takeover futamok meg is kívánják a minél profibb veretést.

Az utcai versenyeken hasznosabb a stabilitás, ellenben a driftelős feladatokban használt járgányokkal, így kifejezetten hasznos és nagy könnyedséget biztosít, hogy autóinkon bármikor elvégezhetünk pár kézi beállítást. A Handling Tuning opció alatt csúszkákon finomíthatjuk a kezelhetőséget a jobb tapadás vagy a könnyebb driftelés elérésének érdekében. A kormányozhatóság érzékenységéből vissza véve nagyobb stabilitást érhetünk el, míg a kisebb leszorítóerő mellett a csúcssebességünket tudjuk igazítani. Rajt minijáték is egy kisebb komolyságot kölcsönöz a versenyeknek, mely hozzáállás meglepő a Burnoutok kapcsán megkedvelt Criterion csapatától, ugyanis sokkal összetettebbek a futamok. Nagyon sok múlik egy jó rajton, így célszerű az autó megfelelő fordulatszámát belőve felengedni a kuplungot, különben befulladunk a rajtnál és rendesen otthagynak minket, rendszer pedig immár nem várja be a bénázó játékosokat, az első helyezett befogásához brutálisan kell tepernünk.

A rend őrei nem nézik jó szemmel az illegális rendetlenkedést

A rendőri intelligencia egészen kedvelhető, simán okoznak meglepetéseket, az állunk pedig akkor esik le igazán, mikor egy szolgálaton kívüli járőr mellénk parkol, miközben lapítunk lekapcsolt motorral az egyik parkoló járgányai közé rejtőzve és felpattintja a szirénát. Úgy a harmadik körözési szinttől válik izgalmassá a menekülés, addig autópályán könnyedén lehagyhatjuk őket, de a legdurvább szinten bizony a gyilkos terepjárók képesek ledarálni rövid időn belül. Ilyenkor jön jól a város alapos ismerete, egy trükk, mint az autópályákon való átugratás vagy a vasútra történő felmászás, na meg egy közeli benzinkút meglátogatása, ahol csettintésre képesek javítani a sérüléseinket.

A rendőrös menekülések atom filingesek, egy ötös szintű üldözés igazi adrenalinbomba, lerázva a zsarukat, elterelve a helikoptereket, egy félreeső sikátorban, gyárudvarban vagy alagútban félreállva, lekapcsolt lámpákkal, leállított motorral várjuk, hogy eltakarodjanak a kopók. Viszont kifejezetten agyatlan megoldással éltek, mivel még közepes méretű fákon is keresztül repülhetünk, így árkon bokron keresztül aprítjuk magunkat, az ötös színtű SWAT-os romboló rendőrök elől menekülve. Milyen király is volt, mikor a lerázáshoz leprogramoztak nekünk különböző csapdákat, a mögöttünk loholók nyakába zúdítható táblákat, állványzatokat, berobbantható benzinkutakat. Hmm…, azok a régi szép idők.

A garázsunkat egyébként négy szinten keresztül fejleszthetjük és tucatnyi alkatrész megvásárlásával tudjuk autónkat újabb osztályokba felerősíteni, ezt a részét alaposan összerakták a játéknak. Természetesen rajzolt főszereplőnket is fazonírozhatjuk, karakterünket 8 féle alapmodellből finomíthatjuk tovább és öltöztethetjük egyedivé az ismert világmárkák termékei közül válogatva. Champion csukák, Versace szvetterek, Vans fölsők és cipők, Puma sapik vagy mackó gatyók, FILA ingek és szoknyák, szóval van választék (csak győzzük lóvéval feloldani őket) és míg itt realitást kapunk, addig kicsit bizarr és merész a rajzfilmes stílus a karaktereknek. Ha nem is a végtelenséggel egyenértékű a testreszabási lehetőségek mértéke, azért a tucatnyi frizura, arcszerkezet, valamint szem- és bőrszín mellett megválaszthatjuk győzelmi pózunkat, sőt a járgányunk által keltett színes látványfokozó effekteket is.

Realitás firka füstbe burkolózva

A többjátékos rész a kampánytól teljesen független móka, ahol szintén gyűjtögethetjük garázsunkba a bitang verdákat és indulhatunk a közösségi utcai összecsapásokon. Alig vannak játékosok a szervereken, de ha találunk valaki egy veretésre, akkor többféle osztályba sorolt verdát is kipróbálhatunk. Ha sikerül a cross-playt kipofozni és élvezhetővé varázsolni, valamint kapunk a 4 fős partin felül sok egyéb más lehetőséget is, meg ütős játékmódokat, akkor kifejezetten kellemes többjátékos része lesz az Unboundnak. Mondjuk nem ártott volna, ha a megjelenésre összerántják, de hátha megpróbálják a tartalmas kampány után alaposan kitolni az Unbound életciklusát tartalmas multis eseményekkel, kihívásokkal. Ilyenkor látszódik, hogy mennyivel életképesebb a konkurens rendszere a drivatarral, mert nem tűnik annyira kihaltnak az online szekció.

Lakeshore City, a Chicagói koppintás, kifejezetten változatosra, látványosra és élvezetesen lett megvalósítva. Az üzleti negyedes felhőkarcolók, irodaházak utcái között közlekedő magasvasútra felugratva még a helyi tömegközlekedéssel is versenybe szállhatunk (kifejezetten alkalmas a zsaruk lerázására), a város széli gyárépületek, építkezések vagy a vízparti sétálóutcák, parkok mind színvonalasak és valósághűek. Az autópályák és a vidéki erdős, mezős terepek a földutakkal, a vízparti környezet, hegyes sportlétesítmények (még a síugró sáncon is repeszthetünk egyet), minden a helyén van, ráadásul a rombolható környezet is megdobja bulit. Szinte mindent ledarálhatunk, mint a hentes a sertés belsőségeket. Oszlopok, korlátok, buszmegállók, vendéglők terasza, építkezések Toi toi budijai, egyszóval semmi nincs biztonságban előlünk. Természetesen csodásan lemodellezett valós járgányaink nem sérülnek komolyabban, csak felületi, igaz olykor egészen látványos sérülések keletkeznek rajtuk.

Optimalizáció tekintetében nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mondjuk elvileg a PlayStation 5-ös verzió rendesen fut, azonban az Xbox Series X-es hiába dögös Full HD-ban is és hozza a sétakocsikázások alkalmával a 60 FPS-t, ha azonban felpörögnek az események, vadul ránkrontanak a színesen szirénázó jardok, akkor bizony hajlamos alaposan megfossantani a bokáját az Unbound. További hibák és hiányosságok közé sorolható, hogy nem látjuk állandóan a célállomástól lévő távolságunkat, valamint előfordul néhány logikátlanság is, mint, hogy a felső síneken haladva miért tudjuk lerázni a helikopteres rendőröket (alul természetesen érthető). A félreugró járókelők nagyobb sebesség esetén kifejezetten bénák, de apróbb bugok is előfordulnak, mint a levegőben lógó fa vagy a gravitációra fittyet hányó különböző tereptárgyak, melyek kilométerekre képesek rakétamód kilőni.

A zenék talán a játék leggyengébb részét képezik, mivel a stílushoz kicsit punnyadtabb, beates, rappes témák kísérik a rajzfilmfüstöt égető abroncsok látványát, egy Most Wantednek annakidején sokkal meghatározóbb és jobban működő zenei licenszei voltak. Jamiroquai, The Prodigy, Disturbed, Mastodon vagy éppenséggel Static-X sokkal izmosabb alapot biztosítottak a száguldáshoz. Nyilván lesz, aki berottyant A$AP Rocky és a hasonló zenei felhozatal kapcsán, de tuti nem fogjuk azon Need for Speedek között emlegetni az Unboundot, amiknek a legkirályabb zenei felhozatala volt.