Nézzük meg közelebbről a Horizon új szereplőjét

Szerző: Game One Admin

2023.01.31.

A PSVR2-re megjelenő Horizon Call of The Mountain szakít az eddig jól megszokott és szeretett vörös karakterünkkel, teljesen új hőst mutat majd be nekünk. A PlayStation blog most ehhez vezetett egy picit közelebb minket.

Február 22-én végre megjelenik a sokak által várt PSVR2 és vele együtt a Horizon Call of The Mountain, amely a robotdínok világába vezet minket el a virtuális valóságon keresztül. A véres Red Raid rituáléknak vége, hiszen új vezetője van a Carja népnek. A kegyetlen Jiran helyett a fia, Avad áll már az élükön.

Jira uralkodása azonban megosztotta a Carja törzset. Voltak, akik már nem bírták ezt elviselni, így az „árnyékból” figyeltek tovább. A főszereplője a játéknak Ryas lesz, aki vissza akarja szerezni a megbecsülését. Az ő szerepe kulcs volt a fiatal Itamen herceg elrablásában, ami nem cseng valami jól.

Ezt úgy teheti majd meg, hogy egy teljesen új fenyegetésnek kell majd a végére járnia. Ezen kaland során a mászási, íjász és vadász képességeit kamatoztatja majd. Ezt a küldetést csak ő tudja végig csinálni, azonban nem lesz egyedül az útja során. Rengeteg új és ismerős karaktert fogunk majd látni a kaland során. Nagyon érdekes lesz ezt a küldetést végigkövetni a VR képességeivel, az biztos.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5