Online kell lennünk a Redfall egyjátékos módjához is

Szerző: Game One Admin

2023.02.03.

A Bethesda érdekes információkat osztott meg velünk az új alkotásával kapcsolatosan, még olyan híreket is kaptunk, amelyek annyira nem hangzanak jól. Bizonyos áldozatok meghozatalára leszünk kényszerítve, ha szeretnénk elmerülni a Redfall világában.

Az egyik legfontosabb dolog a Redfall kapcsán az, hogy mindig igényli majd az online kapcsolatot. Ez a játékosok szemszögéből komoly kérdéseket vethet fel, hogy meddig is lesz majd támogatva az alkotás. Ugyanis, ha a szervereket lelövik, a single móddal sem tudjuk majd csapatni. Ezzel a Redfall a „híres” always-on DRM csapatába csatlakozik majd, amelynek tagjai többek között a Forza, Gran Tursimo vagy a Crash Bandicoot.

Ez természetesen a felhasználóknak azt a veszélyt jelezheti előre, hogy az alkotás bizony csak addig működik, amíg vannak mögötte szerverek. Tehát ha a Bethesda úgy dönt, hogy nem biztosít tovább hozzájuk ilyen fajta támogatást, akkor sajnos gyakorlatilag elveszítjük az alkotást. Így sem kell azonban megijednünk. Először is ez is érkezik már szokás szerint a GamePass-ba. Másodszorra meg egy olyan műnek néz ki, amelyet akár még évekig elláthatnak tartalommal.

Ez sem lesz már olcsó szórakozás, ugyanis itt kezdődik majd el a Microsoft által ígért áremelés. Ha valaki nem a GamePass-ban szeretné játszani, hanem mondjuk fizikálisan megvásárolni elég mélyen a zsebébe kell nyúlni. Sajnos a 70 eurós induló árról kell beszélnünk. Reméljük az alkotás felnő ehhez és jó móka lesz a Bethesda új kalandja.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5