Eddig csak vitte a pénzt az Alan Wake Remastered

Szerző: R4bbit

2023.02.10.

Az Alan Wake Remastered nem mostanában került a piacra, ennek ellenére az újrakevert változat egyelőre nem hozott pénzt a Remedy számára, derült ki a stúdió múlt évre vonatkozó éves jelentéséből. A felújított változat többek között 4K grafikát, új karaktermodelleket és animációkat, valamint felhúzott átvezetőket kapott.

A zavarba ejtő pszicho-thriller filmszerű narratívájával és nyomasztó atmoszférájával sokak szívéhez megtalálta az utat, ennek ellenére többekben kétség merült fel, vajon a modern horrorjátékokon felcseperedett játékosok, hogyan fogadják majd a tízéves alkotást. A felújított változattal kapcsolatos fenntartások egyelőre jogosnak tűnnek, legalábbis az eladások visszafogottabbak a vártnál, amit Tero Virtala, a Remedy vezérigazgatója is megerősített, aki szerint az „Alan Wake Remastered még nem generált jogdíjat, de arra számítunk, hogy az eladások növekedni fognak, ahogy az Alan Wake 2 megjelenése közeledik. A rajongók és az új játékosok biztosan szeretnék új generációs konzolokon is megtapasztalni az eredeti történetet.”

A bevételek elmaradása mögött részben az állhat, hogy a felújításra az Epic adta a pénzt, a vállalat pedig általában megköveteli az éves exkluzivitást, tehát a Steamen való megjelenés is fordíthat a pénzügyi mérlegen. Az Alan Wake második részének fejlesztése egyébként szépen halad, a legújabb hírek szerint a játék „teljesen játszható állapotban van” csupán néhány tartalomnak kell még a helyére kerülnie.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5