Hamarabb érkezik a Starfield, mint gondolnánk?

Szerző: Game One Admin

2023.02.12.

A Microsoft hírekben szinte mindig naprakész és a kulisszák mögé is sokszor belátó Jez Corden szerint nem is kell már annyira sokat várnunk a Bethesda egyik (remélhetőleg) legújabb remekműnek ígérkező űrkalandjára.

Az Xbox Two egyik epizódjában árulta ezt el, mikor a Starfield megjelenési dátumáról próbálták faggatni. Nagyon sok ember azt hiszi és azt próbálja belelátni a dolgokba, hogy valamikor az Emberi Űrrepülések Nemzetközi Napján fogják ezt kiadni. Ez a dátum április 12-ére tehető, azonban Jez szerint nem ez lesz a megjelenési dátum. Ő sokkal inkább egy júniusi rajtot jósol a projektnek, azonban a hírek hallatán azon sem lenne meglepődve, ha később kapnánk azt meg. A Bethesda minden erejével azon dolgozik, hogy ezt ne kelljen majd megint átélnünk.

Mint tudjuk, ugye nem az első eset lenne, hogy a Starfield kapcsán csúsztatni kényszerültek a megjelenési dátumot. A Bethesda esetében pontosan ezen körülmények miatt és az ezekből fakadó kellemetlenségek elkerülése végett nincs még kőbevésett megjelenési dátum. Bizonyos belsős informátorok miatt azonban tudhatjuk, hogy már egyre inkább közeledünk a rajthoz, ugyanis már teljes mértékben az elejétől a végig játszható az alkotás és már csak az utolsó csiszolások vannak hátra az előtt, hogy a játékosok is meghódíthatnák a végtelen űrt.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5