Nyár elején érkezhet a PlayStation Showcase

Szerző: Game One Admin

2023.02.25.

Friss információk szerint még az E3 előtt bemutathatja nagyobb játékait a japán gyártó. Ezzel szeretné felvezetni a PS5 alkotások második fázisát.

Szinte már megszokhattuk, hogy a State of Play mostanában nem szólt olyan nagyot. Nincs is ebből probléma, hiszen ez már szinte lassan egy kötelezettség a Sony-nak, ahol megmutatják a harmadik felektől származó játékaikat és néha egy-egy sajátot is közéjük csempésznek. A mostani előadáson azonban nem volt ilyenről szó, mi történhetett?

Az, hogy a japánok direkt fogták vissza a nagyobb címeiket. Már az ősz folyamán szerettek volna tartani egy nagyszabású PlayStation Showcase-t a saját alkotásaiknak, azonban a fejlesztők akkor még nem voltak készen rá. Most már viszont az információk alapján úgy néz ki, minden készenáll erre a nagyszabású programra, ami a PS5 játékok második fázisát fogja nekünk felvázolni.

Eléggé megcsappant létszámú lesz hát így az E3 is, hiszen se a Sony, se a Microsoft és a legfrissebb hírek szerint a Nintendo sem fog bemutatót tartani a műsoron. A három nagy így kimarad a showból, azonban lesz még szerencsére így is elég anyag ott. A PlayStation Showcase-t meg tűkön ülve várjuk, kíváncsiak vagyunk mit hoz majd a PS5 második fázisa.

Oszd meg a cikket barátaiddal!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on skype
Skype
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Értékelj:

5/5