Többek között a jó játékoknak, illetve a már létező készletnek köszönhetően nagyon felgyorsult mostanában a PS5 konzolok eladása. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy a tavalyi évben már a japánok lettek az AMD legnagyobb partnerei.
Sokáig elképesztően nagy problémát jelentett a chiphiány, ugyanis így nagyon kevés PS5-ös konzolt tudtak a felhasználók elérni. Ugyan ilyen cipőben járt a Microsoft is, hiszen a Series X-hez nagyjából ugyan az a technológia szükségeltetik. Ezeket pedig számukra az AMD szolgáltatja. Mint tudhatjuk, mindkét konzol architektúrája az AMD megoldásai köré épül fel.
A tavalyi évben azonban már sikerült egy picit több chipet gyártani és így be is indulhatott a nemlétező készletek feltöltése és a konzolok kiszállítása. A hatalmas PS5 hiány a scalperek rémálmára kezd lassan eltűnni. A legtöbb boltban már kiállítva is láthatunk ilyen gépet és készleten is tartják azt. Ez azt eredményezte, hogy becslések szerint az AMD éves forgalmának 16-20%-át tették ki csak ők.
Tényleg nem volt tehát még így sem rossz éve a gamingnek és vele együtt az AMD-nek sem. Habár a videokártya eladások több indok miatt is jelentősen visszaestek, azonban a konzolok így is elég nagy nyereséget tudnak hozni az óriásvállalatnak. Nem kell tehát aggódnunk szerencsére miattuk a továbbiakban sem.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.