Tűkön ülve várják már az emberek, hiszen például az ötödik része a kora ellenére még most is rengeteg játékost vonz és elképesztően aktív a közössége. Már csupán egy előzetes hatalmas dolog lenne belőle.
Szinte fájóan régen adták már ki a GTA ötödik epizódját, a legjobban ezt úgy lehet szemléltetni, hogy akkoriban nem az volt a kérdés, érkezzen-e az Xbox One-os generációra, hanem hogy Xbox 360-ra is jönni fog még. Adtak ki azóta rengeteg kiegészítőt hozzá és felfuttatták a GTA Online részét is, sőt kaptunk újrakevert változatot a régi kedvenceinkből is. Az emberek azonban új eredeti tartalomra vágynak.
Nem is annyira sokára valószínűleg meg is kaphatják azt. Rengeteg híresztelés szól róla, hogy még az idén kapunk egy beharangozó videót a következő részhez, most egy másik értesülés azt magyarázza el, hogy a megjelenés sem lehet már olyan messze. A GTA ügyekben jártas Tez2 értesülései szerint a jövő év ünnepi időszakát célozták meg a megjelenéssel.
Annyira komolyan veszik ezt a dátumot, hogy szerinte már most elkezdett bizonyos tartalmakat kivágni a Rockstar az alkotásból, csak azért, hogy meg tudjon akkor jelenni. Később természetesen majd ékreznek ezek DLC-ként, azonban nagyon szeretnék azt az ünnepi időszakot megjelenésként. Szerinte a felsővezetés már nincs abban a pozícióban, hogy tovább halassza az alkotást.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.