Nem is annyira sokára már a miénk lehet ez az űrkaland, ami a Bethesda eddigi legnagyratörőbb alkotása, hiszen méretekben és volumenben köröket ver a Skyrim-re is.
Az elkövetkező idők legnagyobb Microsoft megjelenése lesz majd a Starfield, ehhez kétsége sem fér. A redmondiak mesterterve szerint azonban itt nincs megállás és minőségibbnél minőségibb alkotásokkal fogják elárasztani a piacot. Nem véletlen vásárolták azt a rengeteg stúdiót azzal a hatalmas mennyiségű tehetséges fejlesztővel. Az Activision körül egy picit kalamajka van, de arról írtunk már rengeteget.
A Microsoft ügyekbe elég rendesen belelátó Andy Robinson osztotta meg azt az információt a VGC Podcasten keresztül, hogy a következő alkotás a Starfield után az Xboxnak a Hellblade 2 lesz. Erről már rengeteget hallhattunk, csomó tartalmat is láthattunk róla, azonban egy időben mintha a föld nyelte volna el őket. A másik ilyen, aminek legalább már egy picit fény vetül a megjelenésére, az az Avowed.
Hiába várjuk még azonban az új Fable-t. Szerinte az még nagyon-nagyon messze van, hiszen nem annyira régen lépett át csak a full production fázisba a fejlesztése. Szintén nincsenek jó hírei a Perfect Dark és az Everwild háza tájáról sem, hiszen ezek is még évekre lehetnek. Ki kell tehát élvezünk a Stafieldet és várni a Hellblade 2-re, amely a híresztelések szerint mindenben nagyobb lesz, mint az első epizód volt.
Ez a honlap cookiekat használ annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményben legyen része böngészés közben. A cookie információk a böngészőjében kerülnek tárolásra, és olyan funkciókat hajt végre, mint például felismeri Önt, amikor visszatér a weboldalunkra, vagy segít a csapatunknak annak megértésében, hogy a webhely mely részeit találta érdekesnek és hasznosnak.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával szabhatja személyre.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.